A finnek zenei paródiában mindig kiválóak voltak. Igaz, legnagyobbat akkor alkottak, amikor komolyak szerettek volna maradni. (Armi és Danny, 1977) A Gregorius nevezetű csapat 1979-ben egy TV show alkalmával adta elő a Y.M.C.A. című szám saját verzióját, ami kifejezetten kegyetlenre sikeredett.

A Fiatal Férfiak Keresztény Szövetsége (angolul: Young Men's Christian Association – YMCA, finnül: Nuorten Miesten Kristillinen Yhdistys - NMKY) 1844-ben alakult Angliában. Céljuk az volt – a Wikipedia szerint –, hogy a keresztény elveket a gyakorlatban is megvalósítsa. Három alapelvük „az egészséges szellem, egészséges elme és egészséges test”. A szervezet mindenki számára nyitott, kortól, nemtől, társadalmi illetve vallási hovatartozástól függetlenül.

A szervezetről a Village People amerikai disco banda készítette azt a számot, amelyik világsiker lett. Az együttes a szórakozóhelyeket látogató meleg közösséget szórakoztatta, akik hamarosan himnuszukként kezdték énekelni a dalt. Victor Willis, az együttes énekese és szövegírója – aki heteroszexuális – azt állítja, hogy nem homoszexuális himnusznak szánta a művét, de nem bánja, ha úgy tekintenek rá.

A finn előadók két évvel az amerikai siker után dolgozták fel a számot. Habár paródia az egész, az énekes és a tánckar teljes lényével átéli a dal hangulatát. (Hú, ez a mondat igazán pc-re sikeredett.)

Tehát, következzék az NMKY! Sajnos a kép és a hang kicsit elcsúszott a felvételen, de így is fergeteges.

A víziejtőernyőzés nálunk is ismert extrém sport. Tulajdonképp a vízisí és az ejtőernyőzés összekapcsolása, amint a neve is mutatja. Adott egy motorcsónak, amelyik egy vízisízőt vontat, aki egy ejtőernyőhöz hasonló szerkezetet visel a hátán. A sebességtől az ernyő kinyílik és egy idő múlva a magasba emeli a sízőt.

A finneknél rövid a nyár és hosszú a tél, ezért másként oldják meg a dolgot. A sít különben is inkább hóra találták ki és nem vízre. Náluk az ernyővel felszerelt adrenalinfüggőt a kietlen hómezőn egy autó vontatja. Mindenki azzal főz, amije van neki.

Az alábbi bejátszásban az a kitűnő, hogy több kameraállásból megnézhetjük a kalandot. A filmecske elején egy sisakkamerát kap a srác, így azt is láthatjuk, hogy fentről milyen a táj. Fehér. Megértem tehát, hogy keresik az izgalmakat, a változatosságot.

Február 1-jén mutatták be a finn mozik a Rölli és az aranykulcs (Rölli ja kultainen avain) című mesefilmet. Az elképesztő képi világú családi mozi tipikus északi mese. Rölli troll és társai most is lenyűgözik a gyerekeket és a régóta gyerekeket egyaránt.

Röllit Allu Tuppurainen színész találta ki, tulajdonképp saját magának. A Tuppurainen által megformált figura először egy televíziós sorozatban jelent meg az 1980-as években. Amellett, hogy a sorozatban Röllit életre keltette, Allu Tuppurainen írta a forgatókönyvet, ő rendezte a részeket és még zenét is komponált hozzájuk. Nos, az ő esetében tehát eléggé gyenge kifejezés lenne a beskatulyázás, inkább az azonosulást érdemes emlegetni.

A Rölli és az aranykulcs a televíziós sorozatból készült mozifilm sorozat negyedik része. Ez is igazi családi kikapcsolódást ígér, gyönyörű képekkel, kedves történetmeséléssel. Az ajánlóhoz pedig nem is kell nyelvtudás, ugyanis a zene és a látvány adja el a filmet. Íme, lehet álmélkodni:

A Ladának nálunk kultusza volt egykor, s még ma is sokan nosztalgiázva gondolnak rá. Akinek sikerült a szovjet ipar ékességére szert tennie, az már vitte valamire az életben. Legalábbis sokkal többre, mint egy Dacia, Trabant vagy Wartburg tulajdonos.

Nem tudom, a finnek hogyan voltak ezzel, de náluk is sok Lada futott az 1980-as években. A nagytestvér eléggé közelről figyelte őket, igaz, kiegyezett velük döntetlenben. A finneknek meg kellett venniük a sok szovjet vackot, cserében megtarthatták a többpártrendszert. Tudom, nem ilyen egyszerű a történelem, de a lényeg valahol ez volt.

A Lada hirdetésével nem is vacakoltak sokat a finnek, ami az alábbi reklámból is jól lejön. A mező közepére kiállítottak egy vadító színű Ladát, körbejárták a kamerával, alá tettek egy kis ciripelést. Eközben egy finn tavak mélységét idéző férfihang elmagyarázza, hogy miért menő a Lada. Valami olyat is mond, hogy családi autó. Tulajdonképp igaza van, tényleg többen férnek el benne, mint egy Kispolszkiban.

A következő reklámban már nem a családi jelleg dominál. Itt a fiatalos stílust igyekeznek belemagyarázni a Ladába. Ebben a kisfilmben két párocska autózik vidéki utakon és a városban. A karakteres férfihang itt is igyekszik a lelkünkre beszélni, elhangzik a temperamentumos és az Európa szó is. Valahogyan pont ez a két kifejezés nem társul a fejemben a Lada képéhez.

A Lada Samara reklámja már mellőz minden komolyságot. Nem élvezhető benne a finn nyelv szépsége, a világ bármely pontján levetíthető lett volna. Igaz, nem mindenhol hagyták volna a TV-ben menni.

Itt egy végtelenül bugyuta nőcske lakik az autóban, benne alszik, tereget, sminkeli magát. Vigyorog, viháncol, illegeti magát, lényeg, hogy jókedve van. Még a reklámot készítő stáb is megjelenik a filmben, nehogy valaki elfelejtse, kik is hozták létre ezt a remekművet. Ha szeretettel nézzük, még bájosnak is nevezhetjük.

Finnországban február 5-én zászlós ünnep van, vagyis ezen a napon a nemzeti lobogót kitűzik minden elképzelhető helyre. Ezen a napon Johan Ludvig Runeberg íróra, költőre emlékeznek a finnek, aki 1804-ben ezen a napon született.

Johan Ludvig Runeberg

A svéd nyelven alkotó Runeberg írta a finn himnusz szövegét, melyet egy német születésű zeneszerző, Fredrik Pacius zenésített meg. Tulajdonképp a Maamme (Hazánk) című vers első és utolsó versszaka szolgál himnuszként, természetesen finn fordításban. Először 1848-ban hangzott el a dal, akár a népek tavasza finnországi megjelenésének is tekinthetjük ezt az eseményt.

Íme, a himnusz Tarja Turunen, a Nightwish együttes volt énekesnője és az ünneplő közönség előadásában:

Az 1877-ig élt Runebergre nem csak költészetének felidézésével emlékezik Finnország a február elejei zászlós ünneppel. Ekkor a legtöbb étteremben és otthonban Runeberg torttut esznek. A legenda szerint ez a süti volt a költő kedvence, ha csak tehette, ezt evett reggelire. A kényelméről Runebergné asszonyság gondoskodott, akitől a süti eredeti receptje is származik. Vagyis ez a nap nem csak a költő, hanem a gondoskodó feleség ünnepe is Finnországban. (Érdekesség, hogy Fredrika asszony egyébként másod-unokatestvére volt a költőnek.)

Fredrika Runeberg

A Runeberg torttu modern receptje

125 g sótlan vaj

1 teáskanál sütőpor,

1 csésze liszt

50 g mandula,

1,5 csésze zsemlemorzsa

1,5 csésze mézeskalács morzsa

Fél teáskanál őrölt kardámom

1 tojás,

1 csésze cukor

1 pohár tejszín,

Keserűmandula

Málnalekvár

Puncs vagy mandula likőr

1 csésze porcukor,

1 teáskanál víz

A megolvasztott vajat és a cukrot habosra keverjük, majd óvatosan kevergetve egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A sütőporral elkevert lisztet, a kardamomot, a zsemlemorzsát, a mézeskalács morzsát és a mandulát szintén a masszához adjuk, végül a tejszínt is beleöntjük, és az egészet alaposan összekeverjük.

A tésztát muffinformákba adagoljuk vagy papírból készített formákba tesszük, majd kanállal kis mélyedést készítünk a közepükbe, melybe málnalekvárt kanalazunk. 200 fokon körülbelül 15-20 percig sütjük, míg a teteje világosbarna lesz. Ha megsült, pár percig hűlni hagyjuk, majd még egy kiskanálnyi lekvárt teszünk a muffinok közepére.

Ezután a porcukrot a vízzel elkeverjük, majd nyomózsákba töltjük, és díszítésképp a lekvárt e mázzal körbefogjuk.

Forrás: Iltalehti, Wikipedia, Mindmegette

Jobban mondva az őket bemutató dokumentumfilm. Hétvégén volt ugyanis a Jussi gála, amely az Oscar-díj átadási ünnepségének felel meg Finnországban. Dokumentumfilm kategóriában diadalmaskodott a Kovasikajuttu című alkotás, amely a Pertti Kurikan Nimipäivät nevet viselő punkegyüttesről szól.

Mozifilmekkel foglalkozó finn újságírók hozták létre 1944-ben a Jussi-díjat. Ezek a derék emberek a világháború tombolásával mit sem törődve, vagy éppen azért, hogy megmutassák, ők még így is tesznek valamit a kultúráért, egyesületet alapítottak a filmesek jutalmazása érdekében. Az Oscar-díj volt a minta, hasonló felhajtást szerettek volna, mint Amerikában. Tulajdonképp így a Jussi lett az első európai filmes nemzeti díj. (A brit BAFTA 1947-ben, a svéd Guldbagge 1964-ben, a francia César 1975-ben indult világhódító útjára.)

A díj itt is egy kis szobrocska, amelyet Ben Renvall (1903-1979) finn szobrász készített eredetileg. Jussit jelenleg 15 kategóriában osztanak, ünnepélyes keretek között, előkelő társasági eseményként. A dokumentumfilm kategóriában először 1985-ben adtak szobrocskát a legjobbnak, majd utána hosszú szünet következett. 2002-től ismét kapnak a legjobbnak ítélt dokumentumfilmek elismerést.

Idén a Jukka Kärkkäisen és J.-P. Passin által rendezett Kovasikajuttu (Punk szindróma a magyar címe, én adtam neki az angol után) című film nyerte a díjat, amely egy fogyatékos emberekből álló punkzenekart követ a névtelenségből a világhírnévig. (Persze, ez erős túlzás, de megelőlegezzük a fiúknak.)

A Pertti Kurikan Nimipäivät (Pertti Kurikka névnapja) zenekar négytagú, és nagyon keményen nyomja. Megérdemlik, hogy ideírjuk a nevüket: Pertti Kurikka – gitár, Kari Aalto – ének, Sami Helle – basszus, Toni Välitalo – dob. Mint látható, a gitáros névnapja a zenekar neve is egyben. (Nálunk az egykori Kispál és a Borz, vagy az Illés együttes hordozta magában az egyik alapító nevét.)

Az alább látható filmelőzetes nagyszerűen átadja a film hangulatát. A kritikusok erősen dicsérték, az otthoni siker előtt már Svájcból és Lengyelországból elhozott egy-egy díjat a film. Az előzetes megtekintése előtt úgy korrekt, ha közlöm, sok csúnya szó hangzik el benne. Igaz, finnül, de gondos kezek angol felirattal látták el a bejátszást. Szóval, akik nem kedvelik a punk szókimondást és irtóznak az ordítástól, azok ne nézzék meg.

Mindenki másnak viszont ajánlom, mert alpárisága ellenére is kedves. Meg elgondolkodtató. Például merenghetünk azon, milyen szuper dolog, hogy ez a négy fickó zenélhet, utazhat, értelmet adhat az életének.

Forrás: Wikipedia, Ilta-sanomat

Két éve, 2011. február 4-én hunyt el Lena Nyman, svéd színésznő, akit a magyar közönség feltehetően a Picasso kalandjai című filmből ismerhet, akol Sirkkát, a finn dizőzt játszotta.

Az életének 67. évében távozott színésznő több mint ötven svéd moziban szerepelt, nemzetközi hírnevet a Kíváncsi vagyok - sárga című, 1967-ben készült filmdráma főszerepével szerzett. A Vilgot Sjöman által rendezett alkotásban egy diáklány a társadalmi igazságtalanságok okait keresve az utca forgatagába veti magát: interjúkat készít, vitatkozik az emberekkel. A film akkoriban botrányt váltott ki, mert hangsúlyosan jelen van benne a meztelenség és a szex. Emlékezetes alkotásai közé tartozik az Astrid Lindgren könyve alapján 1984-ben készült Ronja, a rablók lánya című kalandfilm. Magyarországon mégis az 1978-ban forgatott Picasso kalandjai által vált ismerté az abszurd mozit kedvelők között.

Az itthon kultikusnak számító filmben egy finn énekesnőt, Sirkkát alakította, akibe a címszereplő festő, Picasso beleszeret. Egyetlen hibája a kis hölgynek, hogy mindig ugyanazt a dalt énekli, ráadásul, finnül. A Näin laita kalakukkoa mindezek tetejébe nem is dal, hanem egy recept. Ezt ismételgeti Sirkka, miközben mindenkinek az idegeire megy.

A svéd filmesek feltehetően nem nagyon kedvelhették a finneket, mert Sirkka és a családja is eléggé bugyutára sikeredett. Igaz, az egész film egy karikatúra, de véletlenek nincsenek. A dal szövege és annak magyar fordítása több helyen is fellelhető az interneten, íme, az egyik:

Näin laita kalakukkoa!

Nyt ota vettä ja soulaa,

Sen jälken voita, jauhoja,

Sen jälken vaivataan,

Sen jälken vaivataan!

Nyt raakaa kalaa, silavaa

Ja pannan taikinalle, rakas!

Näin laita kalakukkoa!

Nyt ota vettä ja soulaa,

Sen jälken voita, jauhoja,

Sen jälken vaivataan,

Sen jälken vaivataan!

Így készül a halkakas:

Végy vizet és sót,

Adj hozzá vajat és lisztet!

S aztán gyúrjuk,

Csak gyúrjuk!

Majd nyers halat és szalonnát

Tölts a tésztába, drágám!

Így készül a halkakas:

Végy vizet és sót,

Adj hozzá vajat és lisztet!

S aztán gyúrjuk,

Csak gyúrjuk!

És még egy érdekesség, vagyis egy érdekes fénykép Lena Nymanról. Az alábbi fotón Lena Nyman a Kíváncsi vagyok (sárga) című filmbeli szereplőtársával ül egy asztalnál. A férfi Olof Palme, egykori svéd miniszterelnök.

Forrás: MTI, Rénhírek, Wikipedia

A finnek régóta uralják az autósportokat, legyen szó raliról vagy Forma-1-ről. Ráadásul kicsiben is olyan jól megy nekik a verseny, mint nagyban. Kimi-Matias Räikkönen is büszke lenne rájuk.

Január elején rendezték meg Turkuban a finn beltéri elektromos modell versenyautók idei első futamát. Ott készült az alábbi videó. Minden elismerésünk az operatőr Miikka R.-é, aki igaz, hogy néha lemaradt egy-egy érdekesebb eseményről, de legalább az eszméletét nem vesztette el. Ugyanis már nézni is szédületes élmény ezt a futamot, nemhogy filmezni.

A pálya egyik oldalánál álló sofőrök teljes koncentrációval irányítják kicsike autóikat, amik szöcske módjára ugrálnak a hepék és hupák között. A kanyarok egészen profi módon sikerülnek egyeseknek, az ideális ívek megtalálása sem okozott sok problémát. Legfeljebb a kicsúszások.

A gépüket tökéletes nyugalommal uraló sofőrök csak néha estek ki a szerepükből. 3.32-nél élénkültek meg egy kicsit, amikor az egyik kanyarban baleset történt. Az összeakadt autókat a pályamunkásnak kellett szétszednie, de ő nem reagált kellően gyorsan az eseményekre. A bősz sofőrök csöppet kiabáltak vele, hogy minél hamarább folytathassák az eszeveszett köröket.

A reggae hallatán a zenekedvelők legtöbbjének Jamaica, esetleg Afrika jut az eszébe, semmiképp a fagyos észak. Ahogyan azonban létezik magyar reggae, él ez a műfaj Finnországban is. Jukka Poika úgy kelti életre a karibi dallamokat, hogy szinte látjuk Joulupukkit jointot pöfékelni a kunyhójában.

Ez a Jukka nevű srác – ezt jelenti a művészneve: Jukka Poika – valódi botrányhős a hazájában. Az ottani szokásokkal szembeszállva antialkoholista, azonban a marihuánát egy ideig kifejezetten kedvelte. A törvénnyel kendertermesztés miatt került összeütközésbe, bár azt hangoztatta, neki a bódulat a művészetéhez kell. Túl van a terápián és állítja, ma már tiszta fejjel írja a számait.

Álljon itt ízelítőül Jukkától az Äla tyri nyt (Most ne szúrd el) című alkotás, ami talán az életmódváltására is utalhat. A dalban arra biztatja a magyarhoz hasonló életuntságot mutató finn fiatalokat, hogy keressék meg a kiutat a depresszív helyzetből.

A számhoz készült klip finnesen egyszerű. Jukkát látjuk egy fotelben énekelgetni és semmit tenni, a háttérben valamilyen film pereg, meg Jukka árnyéka reggael. Ez a kis remekmű ékesen bizonyítja, hogy nem csak a délszaki tengerparton élők kedvelik a napestig tartó henyélést, hanem a vastag hólepellel fedett házakban is tenyészik a tunyaság.

Nekem kifejezetten tetszett, hogy szegény Jukka kínjában már fejjel lefelé is elhelyezkedett a fotelban, frissítő kávét tartott a kezében papírpohárban és a kopaszságát tvrtkósan, sapkával rejtette el. A szemforgatásait látva a finn rendőrség helyében azért végignézném, mit is termel a kiskertjében manapság.

Nálunk az 1980-as években ment a televízióban az Én táncolnék veled című sorozat, amiben a Bergendy Szalonzenekar muzsikájára igyekeztek a táncszakértők harmonikus mozgásformákra megtanítani a fiatalokat. A finneknél is futott egy hasonló. A neten évek óta kering a discót tanító rész.

Döbbenetes, hogy milyen komolysággal tudják mindezt előadni a szereplők. Látszik rajtuk, hogy az elmúlt évtizedekben, amit lehetett, eltáncoltak, és most megmutatják, hogy az új őrületben, a discóban is otthon vannak. A csípőmozgások pontosan kivitelezettek, a lépések finnesen precízek.

A tanulni vágyó tömeg sem kispályázik, a Dschinghis Khan együttes Moszkva (Moskau) című számára ropják, amit betanultak. Milyen bulik lehettek akkoriban a nyugdíjas klubokban?!

Szürreális élmény.