Narancsízű Budapest
2017.11.10. 10:59
A finnek vagy beleharapnak Budapestbe és egy kicsit megcsócsálják, majd a másik felét is behajítják a szájukba, vagy bekapják egyben és elrágódnak rajta. Az év végi ünnepek közeledtével ugyanis ellepik a finn élelmiszerboltokat a Budapest márkanéven ismert bonbonok. A magyar főváros neve…
A vikingeknek is volt szépérzékük
2013.06.17. 17:52
A ryijy nagy múltú, különleges finn szőnyeg. Az elsőket vikingek készítették, akik a nyitott hajókon a sós víztől megkeményedett állati bőrök helyett nedvesen is meleg, csomózott gyapjútakarókba burkolóztak. A ryijyk a hajókból, csónakokból kerültek az ágyakba, és a…
Finnek a Titanicon
2013.03.30. 19:24
2013. április 5-13. között rendezik Budapesten a 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, ahol öt helyszínen, 74 alkotást láthat majd a közönség. A versenyben pedig 10 film vetekszik a Hullámtörők díjért, a zsűri elnöke Jiři Menzel lesz.
A finn versenyfilm…
Finn fotókiállítás Budapesten
2013.03.23. 16:02
Miina Savolainen finn fotóművész képeiből nyílik kiállítás szombaton, 18 órakor Budapesten. A világ legdrágább kislánya című, 120 darabból álló tárlat a Szent Gellért téri Próféta Galériában lesz látható.
A fotóművész a kiállítás anyagát tíz év alatt…
Finn-magyar verskiállítás, kötetbemutató és felolvasóest
2013.02.14. 15:52
Nokia, Mikulás, vodka, szauna, Apocalyptica. Mi a közös bennük? Az, hogy a köztudatban Finnország szimbólumaivá váltak. De vajon mi mindent rejt még rajtuk kívül az ezer tó vidéke? Rokonság ide vagy oda, valljuk be, nem sokat tudunk róla. És nem igazán ismerjük az északi lelket…