Éjszakai hóúszó bajnokság

2013.02.01. 06:58

Hol máshol is rendezhetnének versenyt hóúszásból, mint Finnországban. Ráadásul éjszaka. A finneknél mindig sok a hó, telente szinte állandóan éjszaka van és imádják az idióta versenyeket a feleségcipeléstől a mocsárfocin át a mobiltelefon-dobásig.

 

 houszas.jpg

 

Az alábbi bejátszáson látható hóúszás futamot január elején tartották a lappföldi Muonióban. A híradások arról szóltak, hogy a versenyzőknek tilos volt alkoholt fogyasztaniuk a megmérettetés előtt. Azt persze nem tudjuk, hogy valaki ellenőrizte-e ezt. Sajnos még a finn sajtóban sem látott sok információ napvilágot erről a különleges bajnokságról, hiába, Lappföld messze van és a napvilág tényleg ritkaság arrafelé ilyenkor.

 

Mindenesetre látványos összecsapást produkáltak a fiúk, a fordulás volt igazán szuper, de az úszástechnika is érdekes volt egyeseknél. Néha úgy tetszett, mintha négykézláb járás lett volna. Feltehetően a helyi italkimérés és a lakások között gyakran adódik lehetősége a srácoknak ezt gyakorolni. A vodka nem csak az oroszoknál ütős.

 

Jó havat, jó szurkolást!

 

A hóval borított Finnország fővárosában, a fehér székesegyházáról nevezetes Helsinkiben fekete lány fejére került a királynői korona. Szerdán rendezték a városi szépségkirálynő-választást, ahol a kongói származású Kelly Kalonji lett az uralkodónő.

 

 KK kicsi.JPG

 

A 25 éves Kelly mögött a második helyet a 26 éves japán-finn Leina Ogihara, a harmadikat pedig a 21 éves Iina Immonen szerezte meg. Utóbbi hölgy az Eközben Finnországban blog favoritja volt, így elmondhatjuk, csak két helyet tévedtünk vele kapcsolatban. Mindenesetre kimagaslott a nyertesek közül.

 

kelly03.jpg 

 

Kelly Kalonji a diadala után azt nyilatkozta a finn sajtónak, hogy meglepetésként érte a győzelem. Igaz, a barátja reggel úgy köszönt el tőle, hogy biztosan megnyeri a versenyt és az édesanyja is így gondolta. Ők és a hat testvére volt a lány támasza a felkészülés ideje alatt.

 

Itt a videó a versenyről:

 

 

 

Kelly egy bevásárlóközpontban található ruhaüzletben eladó. Habár az egyik díj, amit megnyert, egy hostess állás Helsinki elit éjszakai klubjában, a lány szívesebben menne vissza dolgozni a ruhaboltba.

 

A másik érdekes nyeremény egy 2000 € értékű utalvány, amit egy plasztikai sebészeti társaság ajánlott fel az első helyezett számára. Kelly elmondta, hogy soha nem volt problémája a testével, így még fogalma sincs, hogyan használja fel az utalványt.

 

Kelly Kalonji bemutatkozó videója:

 

 

 

Mindenképp említést érdemel még a második helyezett Leina Ogihara is, aki talán Magyarországon is ismerős lehet néhányaknak, legalábbis a finn rock rajongóinak. Ő volt ugyanis néhány éve az a lány, aki a Lordi együttes klipjében a zombik segítségével rock-forradalmat robbantott ki az iskolájában.

 

Itt a klip, lehet ellenőrizni:

 

 

Korábbi cikkünk a témában itt olvasható.

Forrás: Iltalehti

Mert ez finn kesztyű

2013.01.30. 19:09

„Mert ez pécsi kesztyű” – hangzott el egykor a reklámban, amire ma már nosztalgiával emlékeznek a mecsekaljai városban. A valaha virágzó kesztyűipar a múlté, egyre kevesebben foglalkoznak napjainkban a kézre való készítésével. Szakemberek azonban most is élnek köztünk, akiknek tudását bűn lenne parlagon hagyni.

 

 kesztyu05.jpg

 

Ezt ismerte fel Sakari Sauso, akinek a neve egyben márkanév is. A Sauso cég 1929 óta gyárt kesztyűket, kezdetben Finnországban, most Magyarországon. Pécsett 23 éve vannak jelen, sikereiket jelzi, hogy kinőtték eddigi telephelyüket. Új helyre, Uránvárosba, a Bihari János utca 2. szám alá költöztek, ahol korábban bútorok, majd masszázságyak várakoztak vevőkre.

 

 kesztyu01.jpg

 

Pasi Tuominen, Finnország magyarországi nagykövete és Páva Zsolt, Pécs polgármester avatta fel ma ünnepélyes keretek között az új műhelyt, amely 30 főnek ad munkát. Tomi Pokki, a cég vezetője, köszöntőjében elmondta, hogy csodálja a nála dolgozók ügyességét, precizitását, munkaszeretetét. Valójában nem munkásoknak, hanem művészeknek tartja őket, s hálás azért, hogy velük dolgozhat. Tervek szerint bővítik a létszámot, hiszen a hely adott hozzá. Amennyiben a piaci igények tovább nőnek, akár 50-60 fő is alkothat a pécsi üzemben.

 

 kesztyu02.jpg

 

A Sakari Sauso cég termékeit a kimagasló minőség és a magas árfekvés jellemzi. A Pécsett készített kesztyűket Finnországban, Oroszországban és a Baltikumban értékesítik az előkelő divatházak. A kesztyűk alapanyagai szintén különlegesek. Etióp és olasz báránybőr, finn jávorszarvas és dél-amerikai vízidisznó bőrét dolgozzák fel.

 

 kesztyu03.jpg

 

Szilágyi Béla, a cég beszerzési vezetője kérdésemre elmondta, hogy a gyártás új, uránvárosi helyszínére azért esett a választásuk, mert jó a megközelíthetősége. Mind gépkocsival, mind tömegközlekedéssel könnyen elérhető, ami a munkába járást teszi könnyen megoldhatóvá. Mivel az épület egy ideje már üresen állt és a célra tökéletesen megfelel, ezért költöztek oda.

 

 kesztyu04.jpg

 

Pécsett a tímárok a keleti városrészben alapozták meg ezt az iparágat, s ma a nyugati városrészben nyílt meg egy kesztyűüzem. A lényegen azonban ez mit sem változtat, vagyis, hogy Pécs még mindig lehet kesztyű-főváros.

 

Egy kis nosztalgia:

 

Pasi Tuominen, Finnország magyarországi nagykövete és Páva Zsolt, Pécs polgármester ismertette ma sajtótájékoztatón az „Irány Finnország, Irány Lahti!” vetélkedő- és programsorozat részleteit. A Pécsett szervezett vetélkedő fordulóiban pécsi általános és középiskolások vehetnek részt.

 

 07.JPG

Pasi Tuominen finn nagykövet magyarul köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit

 

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Finnország Magyarországi Nagykövetségével, s a pécsi Sopianae Ifjúsági Egyesület közreműködésével rendezvénysorozatot szervez Irány Finnország! Irány Lahti!” címmel.

 

A programsorozat gerincét a pécsi általános- és középiskolás fiatalok számára meghirdetett interaktív tanulmányi verseny adja. A verseny során két korcsoportban (7-8-9 valamint a 10-11-12 osztályosok) mérhetik össze a 3 fős csapatok erejüket. A verseny felépítése 5 internetes fordulót (fordulónként 30 darab feleletválasztós kérdés) valamint egy személyes részvételt igénylő döntőre oszlik. A döntő tervezett helyszíne az impozáns Zsolnay Kulturális Negyed, ahol korcsoportonként a legjobb 6-6 csapat kerül meghívásra, ahol személyesen is számot adhatnak tudásukról.

 

Az egyes fordulók kategóriái az előzetes egyeztetés alapján magukban foglalják a finn sport és életmód, a finn történelem, Pécs-Lahti testvérvárosi kapcsolatait, Finnország és azon belül Lahti bemutatását is. A programsorozat további eleme a vetélkedőt kiegészítő előadássorozat, amely során a résztvevők az egyes fordulók témájához kapcsolódó tematikus előadást hallgathatnak meg. Az előadások szervezése során szakmai partner a Pécsi Magyar-Finn Baráti Társaság.

 

A rendezvényhez kapcsolódik a Budapesti Finn Nagykövetséggel közösen szervezet kiállítás, amely az 1956-os Helsinki Olimpiát mutatja be, kiegészítve általános ismeretekkel, a finn sportélettel és sporttörténettel.

 

A vetélkedőt megnyerő csapat és kísérőik Lahtiba látogathatnak. A program során a nyertes fiatalok testközelből tapasztalhatják meg a finn kultúrát, a finn oktatási rendszert, valamint Lahti helyi nevezetességeit. Hasonló időtartamra, hasonló méretű finn delegáció pécsi látogatása kötődik a programsorozathoz. A látogatás során a finn delegáció megismerheti Pécs új kulturális tereit, történelmi örökségét, ezzel népszerűsítve a magyar kultúrát, és segítve a finn-magyar kapcsolatokat.

 

A versenyre a vetélkedő hamarosan induló internetes honlapján (www.iranyfinnorszag.hu), egy rövid jelentkezési űrlap kitöltésével lehet jelentkezni. A későbbiekben ezen internetes felületen érhetik el a csapatok nem csak a feladatlapokat, hanem beküldhetik azok megoldásait, illetve tájékozódhatnak a versenyhez szükséges információk, forrásanyagok hollétéről is. A jelentkezési határidő 2013. március 1-je.

 

A vetélkedő fővédnökei Pasi Tuominen, Finnország magyarországi nagykövete és Páva Zsolt, Pécs polgármestere. Védnökei nagy Csaba, Pécs alpolgármestere, dr. Komlósi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem rektor-helyettese, Kator György, Finnország Pécsi Tiszteletbeli Konzulja.

„Ábrándozás az élet megrontója” – írta egykor Vörösmarty Mihály, akinek megbocsátható ez a tévedése, hiszen nem ismerte Evát és Manut. A két finn fiatal ugyanis megvalósította azt, amiről a messzi Amerikában ábrándoztak. Dél-európai kószálásuk során dalokat írtak, zenéltek, pénzt kerestek, klipeket készítettek, szerették egymást. Január 31-én a budapestieknek is megmutatja ez a két szimpatikus finn, hogy hogyan érdemes élni.

 

 evamanu.jpg

 

A duó tagjai találkozásának története igencsak rendhagyó: Eva Louhivuori és Manu Laudic Bostonban találkoztak, ahol mindketten a Berklee College of Music hallgatóiként tanultak. Két ott eltöltött év tanulmányai után mindketten vissza akartak jönni Európába.

 

Visszaérkezésük után vásároltak maguknak egy furgont és alkalmi munkákból éldegélve hét hónapig utazgattak Dél-Európában. Mindeközben tapasztalataikról, találkozásaikról és persze a szerelemről írtak dalokat. Eva & Manu első, debütáló, lemezének dalai ekkor születtek.

 

 

 

Az album 2012 augusztusában jelent meg, és megkapta az év legjobb első lemeze jelölést a finn Emma Gálán.

 

2013. január 31-én, 20 órától Eva & Manu Budapesten koncertezik az A38 hajón. Az este további vendégei lesznek még a Blahalouisiana és a Bermuda. Jegyár: 600 Ft

Forrás: Finnagora

Rapnagyi Finnországból

2013.01.30. 06:48

Nálunk Uhrin Benedek nyomta pár éve zenei aláfestéssel a mondókáját, s néhány hazai fesztiválon fel is lépett az okosságaival. A finn rapnagyit, Eila Nevanrantát viszont szárnyára kapta a világhírnév, már Finnország határain túl is ismerik munkásságát. Az egykori régiségbolti eladó már külföldi televíziós társaságoknak nyilatkozik, nemzetközi rendezvényeken lép fel. Első lemeze 2012 végén jelent meg, a visszásságokról rappel és arra biztatja a finneket, hogy ne feledkezzenek el nagyszüleikről.

 

 repnagyi.jpg

 

Kevés rappernek sikerül első fellépésével egy egész éttermet úgy megtöltenie, hogy a közönség egy része az utcára szorulva a kirakaton át kénytelen figyelni a műsort. Így járt a Helsinkiben élő 77 éves Eila Nevanranta, akit Eila, a rapnagyi vagy a rööperi rapnagyi néven ismernek.

 

Az Európai Unióban 2012 az aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás éve volt. A programmal el szerették volna érni, hogy az állampolgárokat megismertessék azokkal a lehetőségekkel, amelyek segítségével az idősödő emberek aktívak és önállóak maradhatnak még hosszú éveken keresztül.

 

Eila Nevanranta jó példa erre, hiszen ő nem ücsörög a hintaszékében. Ősszel a hajléktalanok rendezvényén lépett fel Helsinkiben, ahol előadta a Lakást mindenkinek! című számát. Decemberben az unió aktív időskor témaévét lezáró rendezvényén szerepelt. 2012 végén a rapnagyit az orosz televízió is meginterjúvolta.

 

A rapnagyi novemberben megjelent Szkoliózis című lemezéből eddig mintegy ezer példány fogyott. Leghíresebb számában, a Nagyi-rapben arra bíztatja honfitársait, hogy tartsák a kapcsolatot nagyszüleikkel. A Youtube-on kb. háromszázezren látták ezt a videót.

 

 

 

A rapzene már az 1980-as évek elején magával ragadta Eila Nevanrantát.

 

– Mindig is szerettem a ritmusos zenét, legyen az rap, rock vagy jazz, de klasszikusokat is hallgatok – teszi hozzá Nevanranta.

 

Néhány éve felfigyelt a közeli park, a Koffin puisto elhanyagolt állapotára, és felháborodásában megírta a Szemét-rap című számot, amelyet az állami televízió esti híradója a záró, színes hírekben leadott.

 

 

 

Eila Nevanranta egy kockás füzetbe írja szövegeit. A gépi háttér fiatal zenészek, mint pl. Mikko Puskala műve. A szerencse akkor mosolygott rá Eilára, mikor Totte Rautiainen producer érdeklődését felkeltette a rapnagyi munkássága, és ígéretet tett, hogy kiadja a lemezét, és készít egy klipet a Nagyi-rapből.

 

A rapnagyi szövegeiben mindig valami problémára hívja fel a figyelmet. Készíttetett magának fémből egy anarchista A betűt.

 

– Mindig is anarchista-féle voltam. Nem szegem meg a törvényeket és előírásokat, de szóban határozottan foglalok állást.

 

A rapnagyi csaknem 60 éve szorgalmasan utazik, Indiában tizenkétszer járt. Oroszországba, elsősorban Szentpétervár környékre pedig több mint hatvanszor látogatott el.

 

– Van ott egy mozgássérült keresztfiam. Amikor először látogattam meg őt, észrevettem, hogy szájpadhasadéka van. Követeltem, hogy operálják meg, ami meg is történt. A keresztfiam most egy felnőttek számára épült intézményben él. Gyakran találkozom vele oroszországi útjaim során – meséli Eila Nevanranta.

 

A rapnagyi napi mozgásáról a Spanyolországban talált kutyája gondoskodik.

 

– Barátom nincs sok, de azok, akik vannak, igazán közeliek. Talán azt mondanám, hogy társasági remete vagyok – foglalja össze a rapnagyi.

Forrás:

Finn Nagykövetség honlapja

Európai Bizottság Finnországi Képviseletének elektronikus kiadványa

Finnországban jelenleg még nincs futballszezon, de a csapatok már készülnek az évadkezdetre. Így tett a másodosztályba visszajutott Ilves Tampere és a másodosztályból kiesett Hämeenlinna is, amikor felkészülési meccset játszott egymással a hétvégén.

 

 foci.jpg

 

Semekkora port sem kavarna ez a mérkőzés, ha az Ilves játékosának, Jan Kulokorpinak nem adódik lehetősége 11-est lőni. A lehetőség azonban megadatott és ez a Jan gyerek emlékezetessé is tette. Szegény kapust egy jókora rabonával csapta be és könnyedén gólt szerzett.

 

A rabona egy olyan lövésfajta, amikor a játékos keresztbe rakja a lábait, ezzel a mozdulattal passzol, vagy kapura lő. Vagyis, a rabona az, amikor a támaszkodó lábunkat megkerülve a másik lábunkkal hátulról rúgjuk el a labdát. A kifejezés argentin eredetű, a szó spanyol jelentése „csavargás”. A tangóban is van egy ilyen lépés, állítólag a futballmozdulatból vették át az elnevezését. (Finnországban számos tangóklub működik, a tagok biztosan nagy örömmel szemlélhetik ezt a lövési megoldást.)

 

A rabonát sokszor fölényeskedésből használják a focisták, bár van praktikus oka is, amiért hozzá folyamodnak. Amikor egy játékos sokkal jobban bízik a bal lábában, mint a jobban, és a jobb szélen fut fel a labdával, időt spórolhat, ha nem állítja meg a labdát. Ilyenkor nem kell áttenni a lasztit bal lábra, hanem a jobb mögött átnyúlva beadható az.

 

Feljegyzések szerint a legelső rabonát az argentin Ricardo Infante mutatta be 1948 szeptemberében. Az Estudiantes csillaga a Rosário Central elleni bajnokin 35 méterről lőtt így az ellenfél kapujába. Bal szélről nem tudta használni a bal lábát, ezért nyúlt át mögötte a jobbal.

 

Persze, vannak, akiknek nem jön be ez a húzás, amit David Dunn példája is mutat. Jókora pofára esés kerekedik ki belőle, meg masszív szégyen is lehet az utóhatása.

Helsinki legszebb lánya

2013.01.29. 06:30

Szerdán rendezik a finn fővárosban az idei, városi szépségkirálynő-választást. A Miss Helsinki 2013 verseny döntőjébe tíz lány jutott, akik között csak három szőkeség található. A legtöbben barnák, sőt fekete is domboríthat a megmérettetésen. Utóbbi lánynak a bőre is fekete, ami egyébként nem számít különlegességnek arrafelé. Tavaly például Miss Suomi egy marokkói-finn lány lett.

 

 csoport.jpg

 

Az Iltalehti című bulvárlap szerint a versenyen a szilikon megengedett, vagyis nem csak a természetes idomok számítanak. A világbéke finnül egyébként úgy van, hogy: maailmanrauha.

 

Íme a lányok, tessék választani:

 

Carola Miller.jpg 

Carola Miller

 

Iina Immonen.jpg 

Iina Immonen

 

Krista Niskanen.jpg 

Krista Niskanen

 

Miriam Concalves.jpg 

Miriam Concalves

 

Adeliina Kaasalainen.jpg 

Adeliina Kaasalainen

 

Mira Huttunen.jpg 

Mira Huttunen

 

Sara Kaistinen.jpg 

Sara Kaistinen

 

Leina Ogihara.jpg 

Leina Ogihara

 

Marianne Hirvelä.jpg 

Marianne Hirvelä

 

Kelly Kalonji.jpg 

Kelly Kalonji

 

 

Az Eközben Finnországban blog favoritja Iina Immonen, következzen tehát az ő bemutatkozó filmje!

 

 

 

Szerdán kiderül, bejött-e a tippünk. Természetesen blogunk beszámol majd a verseny izgalmairól és a végeredményről is.

A diszkókorszak klasszikusai ma már megmosolyogtatják a zenerajongókat. A tükörgömb bűvöletéről keveset tudók pedig valószínűleg hatalmasakat röhögnek egy-egy korabeli klipen. Az itt tárgyalt angol nyelvű finn remekmű pedig kifejezetten halálos!

ad.jpg

 

Danny és Armi követte el 1977-ben az I Wanna Love You Tender (Tahdon sulle olla hyvin hellä) című számot, amihez lelkes koreográfusok összehoztak egy felejthetetlen űrklipet. Nem tudom, hogy ez a koncepció minek volt köszönhető, de a stáb a tudtán kívül maradandót alkotott.

 

 

 

Aki túlélte a csapást, annak elmesélem, hogy a dal finn változatát tartalmazó album hatalmas siker lett északi testvérnépünknél. Ezen felbuzdulva gondolhatták az alkotók, hogy a szám angol átiratával betörnek a világpiacra. A világhír rájuk talált, de nem a sláger miatt, hanem a felejthetetlen táncprodukciónak és díszletnek köszönhetően.

 

Megszámlálhatatlan feldolgozása született a dalnak, de most jöjjön az eredeti nyelven, eredeti előadókkal, finnül énekelt nóta. A felvétel az előzőhöz képest 10-15 évvel később készülhetett és már hiányoznak belőle a táncos lábú lányok és fiúk.

 

 

 

Az előadókról annyit érdemes tudni, hogy Danny (Ilkka Johannes Lipsanen) tavaly volt hetven éves, és mint helyi Korda Gyuri töri továbbra is a női szíveket. Armi (Armi Anja Orvokki Aavikko) 1977-ben – az eredeti klip forgatásának évében – Miss Skandinávia volt. Sokáig lépett fel Danny-vel és sikert sikerre halmozott a duó. A szépséges Armi azonban nem volt olyan szerencsés, mint partnere, mert 43 éves korában elvitte egy tüdőgyulladás.

 

Evezzünk azonban vidámabb vizekre és nézzük meg, milyen variációk születtek az űrdalra! A távol-keleti mangamániások ezúttal sem hazuttolták meg magukat, amikor nagyszemű figuráikkal lekopírozták a klipet. Érdekes, hogy nem az angol, hanem a finn szöveget használták fel. Fura még, hogy mindkét énekest lányfigura személyesíti meg, és a táncosok is nőneműek. A precizitásra jellemző, hogy a rajzolt táncosok minden mozdulatot tökéletesen lejtenek, nincs meg az eredeti tánckar esetlensége.

 

 

 

A szalagavatók, nyári táborok, munkahelyi tréningek rendezvényein is elképesztő sikert arat a koreográfia, rengeteg ilyen felvétel található a neten. Íme valami irodai buli:

 

 

Nem csak amatőrök, de profik is felhasználják ezt a mémet. Találtam egy Freud doktorról szóló színházi előadást, aminek az egyik betétszáma ez a dal. Ezen kívül van már jópár paródia, sőt rock és punk feldolgozás is. Az egyikben egy szál bőr ágyékkötőben énekelnek az agyontetovált fickók, de ezt a felvételt már nem volt gusztusom idetenni. Jöjjön inkább befejezésül a színházi bejátszás:

 

 

A havas háztetők urai

2013.01.25. 06:46

Ha leesik egy kis hó, azonnal a szívükhöz kapnak a magyarok. Követelik a takarítást a városban, hóekéket és lapátoló embereket akarnak látni, amerre csak járnak. Igaz, nálunk van esély rá, hogy pár centis hó esetén is megbénuljon a közlekedés, ezért valahol érthető a riadalom. Igaz, a téli gumin sokan spórolnak és a hólapátot sem szívesen fogja meg senki.

 

Ahol rengeteg hó esik, mint például a finneknél, ott szervezettebben mennek a dolgok. Ráadásul nem csak a hatóságok, hanem a magánszemélyek is fontosnak érzik, hogy takarítsanak maguk körül. Sőt, nem is csak körül, hanem fölül is. A hónak ugyanis súlya van, s ha nem szedjük le a tetőről, akkor képes agyonnyomni a házat vagy a szaunát. Az utóbbit semmiképp sem szeretnék a derék finnek, ezért ügyes módszereket fejlesztettek ki a tetők lehavazására.

 

 havash01.jpg

 

Az első a videón egy országszerte elterjed szerkezet látható. Legfőbb alkotóeleme a hosszú nyél, lehetőleg teleszkópos, hogy addig a pár hétig, amíg nincs hó Finnben, kényelmesen elférjen a kamrában. A bot végén egy fém alkalmatosság található, ami szép, szabályos mintát vág a tetőn lévő hóban, ha lentről beleszúrják. Az aljához még valami műanyag csúszdafélét is odaerősítettek a gondos északi nyelvrokonaink, hogy azon szaladjon a mélybe a hókocka.

 

Persze, meg lehet oldani a hó lerántását egy hosszú zsineggel is, ha van kedvünk a tetőre mászkálni. Így sokkal látványosabb is, mint a földről piszkálgatni, és a közös munka öröme végett meg lehet kérni a gyereket, sógort, vőt, hogy a zsineg másik végét ő húzza. És még a tetőn felejtett lapát is lejön, csak nem szabad aláállni.

A tető letakarítása ráadásul nem kizárólag férfimunka. A nemek közötti egyenlőségéről híres Finnországban bizony a nők is felkapaszkodnak a magasba. A férfiak meg mindezt rögzítik a videójukkal. A munkamegosztás a siker titka.

És még ki is röhögi a szerencsétlen nőt! De, legalább két másodperc alatt lejött a hó.

 

A fiatalok persze sportot űznek a tetőszánkázásból. Láthatóan nagyon tetszik nekik a dolog, csak a kutya őrült meg teljesen, nem érti, miért élvezik a lavinát a gazdái. Agyukra ment a hó.

süti beállítások módosítása
Mobil