A kulturális turizmus gazdasági fellendülést hozó hatásában (vagy az EU-s pénzek hatékony lehívásában) bízók egyre-másra építtetik a kulturális központokat, koncerttermeket, mesepalotákat. A szerencsésebb és környezettudatosabb helyeken ez nem egy új épület felhúzásából áll, hanem egy régebbi felújításából. A legszerencsésebbek esetében pedig minden adott a sikerhez, csak egy színpadra és nézőtérre van szükség. Meg persze egy útra, ami oda vezet.

Ez a helyzet Finnországban, Lappföldön, Pelkosenniemi közelében, a Pyhätunturi által körülvéve. A földrajzi behatárolás után íme egy kép ízelítőnek:

Kétmilliárd évvel ezelőtt alakult ki a Pyhätunturi, amely 10 kilométer hosszúságban nyúlik el Pelkosenniemi és Kemijärvi települések között kelet-nyugati irányban. A tunuri magyarul tarhegy, amelyen alig van növényzet, az is csak az alsó részükön. A magasabb területeken már csak zuzmó él meg, a gyakori fagy miatt. A tunturik által körbevett területeken gyakran találhatók kis tavak, ezekben azonban még nyáron sem igazán lehet fürdeni, annyira hideg a vizük. Igaz, a helyieket ez télen sem szokta zavarni.

A Pyhätunturi szóban a pyhä tag azt jelenti: szent. A lappok (számik) megkeresztelkedésük előtt, ősi vallásuk szerint áldozatokat mutattak be a hegyen. Innen ered az elnevezése.

1938-ban alakult itt természetvédelmi terület, majd némi átszervezés után 2005-ben jött létre a mai Pyhä-Luosto Nemzeti Park. A park télen a havas sportok imádóit, nyáron a túrázókat és a zene szerelmeseit vonzza. Utóbbiakat a különleges akusztikával bíró szabadtéri színpad koncertjei csalogatják Lappföldre.

Nyaranta unplugged fesztivál duzzasztja többszörösére a környéken az egy négyzetkilométerre eső emberek létszámát. Mivel olyankor nem nagyon van sötét arrafelé, így naphosszat szólhat a zene. Itt egy kis képgaléria egy korábbi koncertről, lehet ámuldozni:

Forrás, képek: finn Wikipedia, pyha.fi

Helsinkiben, a helyi állatkertben felébredtek téli álmukból a medvék. A gondozók kiengedték anyját és lányát a szabadtéri kifutójukba, hogy szaladgáljanak egy kicsit a hosszú pihenés után. Tömény cukiság három percben.

A Korkeasaarin (akik nem tudnak finnül: saari = sziget) lévő állatkert medvééi novemberben mentek aludni és március elején nyerték vissza élénkségüket. Látható, hogy a kifutóban csak néhány lábnyom van, vagyis a mostani télen hullott hó borítja az egészet. Van miben ásniuk, birkózniuk.

Sajnos a finnek nem tettek zenét a videó alá, de így is igazán édesek a macik, ahogyan örömükben úgy ugrálnak, mint a kis kecskék. Egy erdőben mégsem szívesen futnék össze velük, akármilyen aranyosak is.

Forrás: korkeasaari.fi, yle.fi

Miina Savolainen finn fotóművész képeiből nyílik kiállítás szombaton, 18 órakor Budapesten. A világ legdrágább kislánya című, 120 darabból álló tárlat a Szent Gellért téri Próféta Galériában lesz látható.

A fotóművész a kiállítás anyagát tíz év alatt készítette el a helsinki Hyvönen Gyermekotthonban nevelkedő lányokról. A fotós egyúttal szociális nevelő is, és a bemutatott anyag csak töredéke annak, amely a projekt elkészülte alatt keletkezett. A tárlat képei mögött mintegy 70 ezer felvétel van, azokból válogatták ki a kiállítás anyagát.

Tizenöt évvel ezelőtt Savolainen azért kezdte fotózni az intézetben az elhagyott kislányokat, hogy hozzásegítse őket és a környezetüket értékeik újrafelismeréséhez. A fotóművész abból indult ki, hogy pusztán a verbális kommunikáció eszközeivel nem lehet gyógyítani azokat a gyerekeket, akiknek a világba vetett bizalmát szavakkal törték meg - szerepel a Finnagora, a magyarországi Finn Kulturális, Tudományos és Gazdasági Központ által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

A fotósorozatokat éveken át különböző utazásokon készítette Savolainen. "Finnország lélegzetelállítóan szép tájain jártak, a fotózások dokumentálták azt az érzékeny folyamatot, ahogy a lányok fiatal felnőttekké érnek és újra értékesnek és egésznek érezhetik magukat".

A tájékoztatás szerint a lányoknak lehetőségük nyílt új színben megmutatkozniuk családjuk, nevelőik, intézeti társaik és ismeretlenek számára. Többen a projekt befejeztével azt mondták, nem is saját fejlődési folyamatukat tartják fontosnak, sokkal inkább azt a hatást, amit képeikkel az ismeretlen nézőkre gyakoroltak, vagyis ezután talán másként tekintenek a nevelőintézetekben nevelkedő gyermekekre.

Finnországban a "felhatalmazó fotográfia módszerét" 2000 óta terápiás, szociális-segítő, oktatási-nevelési és munkahelyi környezetekben egyaránt alkalmazzák. Savolainennek ez a többszörösen díjnyertes innovatív módszere az elfogadó tekintetet a párbeszédes interakció eszközévé emeli - áll a közleményben.

A módszer alkalmazásával a fotográfus a párbeszédes folyamat által önmaga és alanya között teljes körű egyenlőséget alakít ki, így a fotó az önmegismerés eszközévé válik. Megérthetik, mi az, ami számunkra és mások számára igazán fontos. "A lányok ezeken a képeken olyanok, amilyenek valójában: saját életük királylányai".

A kiállítás, amelyet Pasi Tuominen, Finnország magyarországi nagykövete nyit meg, április 25-ig látható.

MTI

Világbajnoki selejtező mérkőzésen, Spanyolországban, 1-1-es döntetlent játszott tegnap a finn labdarúgó válogatott. Utoljára százegy évvel ezelőtt, 1912-ben ért el ilyen kimagasló sikert az északi ország csapata. Az olimpián lettek akkor negyedikek a finnek, ahol mi, magyarok az ötödik helyre voltunk jók.

Az 1912-es finn válogatott

A tegnapi és az 1912-es eredmény is hatalmas meglepetésnek számít. A Wikipedia szerint eddig sem világbajnokságra, sem Európa-bajnokságra nem jutott ki sem a férfi, sem a női finn labdarúgó válogatott. Igaz, északi testvérnépünk sportban tehetséges és jó izomzatú fiai és lányai inkább jégkorongozónak mennek. Aki nem felel meg jéghokisnak, az esetleg mehet focistának. Ez biztosan sarkított leírás, de egy kint élt magyar anyuka szó szerint így fogalmazta meg nekem.

Mivel ilyen ritka a finn focisiker, ezért érdemes felidézni az 1912-es, Stockholmban tartott olimpia labdarúgó tornáját. Igaz, a finn siker nem volt teljesen felhőtlen, de például a magyarokat megelőzték.

Akkoriban Finnország még az Orosz Birodalom nagyhercegségeként vett részt a játékokon. Hatalmas meglepetésre az első mérkőzésén 3-2 arányban legyőzték az olasz válogatottat. A 600 néző előtt Stockholm külvárosában lejátszott meccsen már az első félidőben kialakult a 2-2-es végeredmény. A hosszabbításban, a 105. percben azonban Bror Wiberg (1890-1935) betalált az olaszok kapujába és ezzel diadalra vezette a finneket.

A második finn mérkőzés az elsőnél is fontosabb lehetett, hiszen az északiak az őket megszállva tartó oroszokkal csaptak össze. A leigázott, kis nép gyermekei 1-0-ás félidő után 2-1-re verték az orosz medvét. (A meccset 300-an látták, vagyis igencsak keveseket érdekelt.) A finnek tehát bejutottak a legjobb négy közé, ahol azonban már nem sok babér termett nekik. Először a későbbi győztesek, az angolok lépték le őket 4-0 arányban, majd a bronzmeccsen a hollandok gázoltak át rajtuk 9-0 arányban. Ezért írtam tehát, hogy keserédes lehetett ez a negyedik hely.

Ezen az olimpián egyébként nem volt ritka a nagyarányú győzelem, ma már biztosan bundára gyanakodna mindenki. Anglia Magyarországot, Dánia Norvégiát fektette két vállra, mindkét meccsen 7-0 lett a végeredmény. Később a helyezéseket eldöntő meccseken Németország 16 gólt rúgott az oroszoknak, akik nem tudtak egyetlen egyel sem válaszolni.

A magyarok a vigaszágon először a gólgyártásban kifáradt németeket verték 3-1-re, majd Ausztriát küldtük haza 3-0 arányban. Ne feledjük, akkoriban mi pont úgy voltunk az osztrákkal, mint a finnek az oroszokkal. Száz év távlatából is gratulálok a srácoknak!

A korabeli magyar válogatott az olimpián

Ha már a finn és a magyar foci itt a téma, nem szabad megfeledkeznünk egy honfitársunkról, Obitz Gáborról (1899-1953) aki 1939-ben hat mérkőzés erejéig volt a finn labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Vagy legalábbis a mai szövetségi kapitányi pozíciónak megfelelő rangban volt. Sajnos nem ért el igazán nagy sikert, egy győzelmet és öt vereséget produkáltak az ő irányítása alatt a finn focisták.

A kedvenc, finnekkel kapcsolatos fociemlékem azonban az 1997-ben játszott finn-magyar, vb-selejtezőnek nevezett bohózat. Akkor a TV képernyője elé szegezve izgultam végig a sorsdöntő meccset. A finneknek győzni kellett volna, hogy pótselejtezőt vívjanak, így első alkalommal kikerülhessenek a világbajnokságra. A magyaroknak a döntetlen is elég lett volna ehhez. A 90. percig 1-0 arányban vezettek a vendéglátók, amikor egy szöglet után az egyik finn hátvéd felszabadítás helyett saját kapusának hátára lőtte a labdát, ami onnan a finn kapuba esett. A döntetlennel a magyarok vágtak neki a pótselejtezőnek, ahol Jugoszláviától először 1-7-re, majd 5-0-ra kaptak ki. Utólag meghagytam volna ezt a dupla pofont szegény finneknek.

Akkor a magyar televízió közvetítésében láttam a meccset, most megtaláltam a finnek kommentárjával is. Íme, a csalódott közvetítés összefoglalója 2 perc 35 másodpercben:

Tegnap a románoktól mi kaptunk a 93. percben gólt, ezzel úszott el a győzelmünk. Ki tudja, a második helyezettek között kit kapnánk most ellenfélnek? Jugoszlávia mindenesetre ma már nem létezik.

Források: magyar és finn Wikipedia

A finn horgászturizmus fejlesztéséért alakult egyesület (SKES) 2000 óta minden évben megválasztja az év finn horgászát. 2013-ban Jasper Pääkkönen, színészt érte a megtiszteltetés, hogy elnyerte ezt a címet.

A zsűri elismert halászattal és horgászattal foglalkozó szaktekintélyekből állt. Az egyesület képviselője a díj átadásakor hangsúlyozta, hogy céljuk nem a legjobb halász vagy horgász megtalálása, hiszen ezt lehetetlen is lenne objektíven véghezvinni. Sokkal inkább azt szeretnék a díj odaítélésével elérni, hogy tisztelegjenek egy olyan ember munkája előtt, aki a finn halászati kultúráért sokat tesz.

Jasper Pääkkönen színészt akár a balti lazac szószólójának is nevezhetnénk. A 32 éves Pääkkönen aktívan igyekszik hatást gyakorolni az állami szervekre, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a Balti-tenger lazacállományára. A balti lazac körül kialakult vita talán a többi halfajta fennmaradásának, sőt a Balti-tengerbe való visszatérésének első lépése lehet. (Halak esetében lépésről írni kissé képzavarszerű, de vicces.)

A díjazott maga is szenvedélyes horgász, több tévéműsorban és újságcikkben népszerűsíti ezt a hobbit. Munkássága a természetvédelmen túl az ismeretterjesztés területén is figyelemre méltó.

Érdekesség, hogy Pääkkönen a horgászaton túl egy másik, szintén nagy nyugalmat igénylő hobbinak is hódol. Ő Finnország egyik legismertebb pókerjátékosa. Jó fogást és szerencsés lapjárást kívánunk neki!

Forrás: SKES

Az Irány Finnország! Irány Lahti! Programsorozat keretén belül finn tematikus sarok nyílt a pécsi Tudásközpont 4. emeletén. A megnyitóra a vetélkedőn résztvevő fiatalok jelentős számban érkeztek, s az alkalmat felhasználva a kuckóban található finn témájú könyvekből a játék kérdéseire igyekeztek megtalálni a válaszokat.

Az egybegyűlteket Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere köszöntötte, aki elmondta, hogy a Finnországgal kapcsolatos játék iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. Fontos ez azért, mert a kezdeményezés az ismeretszerzésen túl a testvérvárosi kapcsolatok további elmélyítését is szolgálja. (Tudnivalók a játékról itt  találhatók.)

Haffner Tamás, a Sopianae Ifjúsági Egyesület elnöke elmondta, hogy érkezett egy újabb felajánlás a vetélkedővel kapcsolatban. Dr. Judit Mäkinen segítségével egy újabb díjat tudnak a szervezők kiosztani a résztvevők között. A Sisu-díjnak elnevezett jutalom a döntőbe jutott legfiatalabb gyereknek jár. Így egyel több diák utazhat majd Pécs testvérvárosába, Lahtiba.

Dr. Szabolcsiné Orosz Hajnalka, a Csorba Győző Városi-Megyei Könyvtár igazgatója bemutatta azt a sarkot, amelyet az intézmény 4. emeletén rendeztek be olyan kötetekből, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak Finnországhoz. A polcokon a könyveken kívül Finnországot bemutató prospektusok is találhatók, sőt, az ottani táj szépségeit bemutató fotók is helyet kaptak itt.

A tájékoztatóra érkezett diákok a könyvtár használatáról is ismertetőt hallgathattak meg, így talán a játéknak köszönhetően egyre többen iratkoznak majd be Tudásközpontba. Az igazgatónő a könyvek és az internet használatán túl felajánlotta azt is, hogy a tanulók a könyvtárosok segítségét is igénybe vehetik egy-egy kérdés helyes megválaszolásához.

A fiatalok ezen az esős, szeles délutánon nem csak a könyvtár hangulatába kóstolhattak bele, de barátkozhattak is egymással. Így ez a játék nem csak két országot és két várost, hanem a téma iránt érdeklődő pécsi iskolásokat is közelebb hozza egymáshoz.

Ma már nagyon furcsának tűnik, de a XX. század elején finnek kértek politikai menedékjogot Magyarországtól. Közülük az egyik Yrjö Liipola, akinek arcvonásai egy budapesti szoborról köszönnek vissza.

Az ifjú finn 1904-ben érkezett Magyarországra, hiszen a finneknél akkor az orosz cár uralkodott, ami egyre kevesebb helyinek tetszett. Ezek közé tartozott Yrjö Liipola, aki 23 évesen futott a diktatúra elől egészen hazánkig. (Mindez azért is különös, mert akkoriban a magyarok inkább hajóra szálltak és nekivágtak az óceánnak, vagyis kitántorgott pár millió emberünk. Jött helyettük egy tehetséges finn.)

Yrjö Liipolát (1881-1971) a szobrászat érdekelte, ezért Kallós Ede tanítványa lett. A szorgalmas ifjú modellt is állt mesterének, amikor az a budapesti Vörösmarty szoborcsoportot készítette. Liipola arcvonásait a jövőbe határozottan tekintő zászlóvivőnek kölcsönözte. Minderre ma egy kétnyelvű emléktábla is emlékeztet a szoborcsoport talapzatánál.

Ahogyan a tábla szövege is a tudtunkra adja, Liipola 1934-ig élt nálunk, s 1925-34. között a finn konzuli teendőket is ellátta. Hazaköltözése után, a független Finnországban pedig 1934-37. között magyar konzulként működött.

Hosszú élete során Yrjö Liipola rengeteget dolgozott, számos köztéri szobra, domborműve ismert. Szülővárosában (Koski Tl) működik az életművét bemutató kiállítás, Iszkaszentgyörgyön pedig a Pappenheim-kastélyban látható Liipola nyolc szoba. Ebben a kastélyban volt 1944-ben Finnország nagykövetsége, miután a budapesti épületből ki kellett költözniük.

*

A bejegyzés remélhetően segítette az „Irány Finnország! Irány Lahti!” című vetélkedőre jelentkezett csapatok munkáját. Hajrá!

A Helsinki Természettudományi Múzeum rengeteg érdekességgel várja az élet sokszínűsége iránt érdeklődőket. Van ott mindenféle csontváz bálnától az egérig, dinoszaurusztól a neandervölgyiig. Meg látható ott egy kétfejű borjú is.

A dupla fejű szarvasmarha utód – ahogyan a tárlaton látható legtöbb néhai egyed – természetesen kitömve fogadja a látogatókat. Ennek ellenére meghökkentő látvány, ahogyan szelíd üvegszemeivel bámul ránk üvegdobozából.

Szegény foltos jószág 1931-ben jött erre a világra a Helsinki közelében található Hyvinkää település melletti szántón. A boci sajnos nem volt életképes, vagyis gyorsan örök álomra hajtotta mind a két fejét. Gondos kezek azonban megőrizték őt az utókornak, és preparátumként álldogál azóta is a szörnyülködni vágyók legnagyobb örömére.

Néhány éve, amikor a lakhelyéül szolgáló épületet felújították, elterjedt a pletyka, hogy a nagy pakolásban elveszett, pedig csak egy ideig a raktárban húzta meg magát. 2008-ban aztán egy restaurátor kezelésbe vette és hamarosan kicsinosítva ismét a múzeumba került. Érdekes, hogy nem a legnagyobb teremben helyezték el, hanem a büfé és az ajándéktárgyakat árusító üzlet közötti ajtó mellé került.

Mindez akár tudatos döntés eredménye is lehet, hiszen az ajándéktárgyakkal telerakott szobában érdekes árura bukkantam. Több méretben is kapható ugyanis az a póló, amelyen a kétfejű borjú a fő motívum, háta mögött a múzeummal. Mivel a 14,90 euró árat kicsit sokallottam ezért a ruhadarabért, inkább csak fényképet készítettem róla. Utólag már bánom a fukarságom, igazán egyedi látványt nyújtottam volna nyáron egy ilyen pólóban.

Bizarr divat.

A jégen száguldás világrekordját régóta a finnek tartják. A Nokian gumiabroncsokat gyártó cég minden évben igyekszik túlszárnyalni azt a rekordot, amelyet az előző évben állított fel a pilótájuk. Természetesen saját gumiabronccsal.

Idén is sikerült a csúcsdöntés, mégpedig a tavalyi sikerembernek, Janne Laitinen tesztpilótának, akit Icemannek is neveznek. A finnek valami miatt kedvelik ezt a becenevet ráaggatni száguldozó honfitársaikra. (Vagyis inkább azokra, akik jegesen higgadtak, nem fecsegős típusok.)

Emberünk tehát idén is túlszárnyalta önmagát, méghozzá Oulu város közelében, a befagyott Botteni-öbölben. Az új, jégen elért világrekord tehát 335,713 km/óra sebesség. A Nokian Tyres csapata idén egy Audi RS6-os járgányt szerelt fel a gyár autógumijával ellátott kerekekkel, így érte el a diadalt. A szegecses, Nokian Hakkapeliitta 8 gumi tehát most is kitűnően szerepelt.

A rekorddöntés szabályairól annyit, hogy a tesztpilótának egy óra állt a rendelkezésére a sikerhez. Ilyen időkorláton belül kétszer egy kilométert kellet repesztenie, egyszer oda, egyszer vissza, s az így kapott átlagsebességből jött ki a végeredmény. Feltétel még, hogy a jeget nem szabad kémiailag kezelni, tehát természetesnek kell lennie. Gumiabroncsként pedig csak az adott országban kereskedelmi forgalomban kapható típus használható fel.

Végül a finneknek minden kritériumot sikerült teljesíteniük, amiről álljon itt tanulságul egy videó is:

Minna Canth (született Ulrika Wilhelmina Johnson) az 1880-as, 90-es évek egyik legismertebb finn realista írónője. Sok szempontból úttörő volt: ő volt az első jelentős színműíró Aleksis Kivit követően, az első finn újságírónő, az első modern író. Számos európai eszme az ő közvetítésével vert gyökeret Finnországban. Szalonjában nemcsak a finn értelmiség legkiválóbb képviselői, de külföldi vendégek is gyakoriak voltak.

Canth szülei szegény sorból származtak. Apja, Gustaf Vilhelm Johnson a tamperei Finlayson pamutgyárban dolgozott, három gyermeke is Tamperében született, így Ulrika Wilhelmina is 1844. március 19-én. Anyagi helyzetük javulásával a család Kuopióba költözött, ahol az apa átvette a tamperei fonalüzlet vezetését. Ulrika Wilhelmina itt kezdte meg iskoláit: először a Snellman által alapított leányiskolában, majd a Soldan nővérek svéd nyelvű iskolájában. Innen egy két éves svéd nyelvű állami iskolába ment, ahová születése alapján nem kerülhetett volna be, de apjának gazdasági sikerei megnyitották előtte az utat.

Gustaf Johnsson üzlete olyannyira virágzott, hogy segédet is alkalmazhatott, így lányára nem volt szükség a boltban. Wilhelmina közben eladósorba került, ő azonban házasság helyett önálló életre vágyott. Álmai megvalósításához az 1863-ban Jyväskyläben alapított tanítóképző szeminárium kínált lehetőséget – tanítóként megélhetést szerezhetett anélkül, hogy férjhez ment volna. A szemináriumban a finn nők végre nem csak bábának tanulhattak.

Wilhelmina azonban mégsem lett tanítónő: 1865-ben férjhez ment a szeminárium természettan tanárához, Johan Ferdinand Canth-hoz. A házaspár Jyväskyläben telepedett le, az ifjú asszony ekkor kezdte a Minna keresztnevet használni.

Jyväskyläi éveik alatt hét gyermekük született. A család ellátása mellett Minna Canth a városi szegények körében jótékonykodott, a férje által szerkesztett újságokba írt novellákat és cikkeket, különösen az antialkoholizmus és a női egyenjogúság témájában. Itt jelent meg első könyve is Novelleja ja kertomuksia (Novellák és elbeszélések) címmel 1878-ban.

A következő esztendő azonban drámai fordulatot hozott életében: férje hosszas betegség után elhunyt, kevéssel hetedik gyermekük születése előtt. Az írással azonban még ekkor sem hagyott fel: pár hónap múlva elkészült első drámája, a Murtovarkaus (Betörés), melyet a Finn Színház igazgatója, Kaarlo Bergbom azonnal műsorra is tűzött, a Finn Irodalmi Társaság pedig díjjal jutalmazott.

1880 márciusában Canth gyermekeivel együtt visszaköltözött Kuopióba, és átvette apja halódó fonalboltját. Miután azt felvirágoztatta, bátyja vegyeskereskedésének ügyeit is ő kezdte intézni. Munkájával biztosította családja megélhetését, és megengedhette magának, hogy akár külföldről is hozathasson olvasnivalót. Mindeközben az írást sem hanyagolta el, sorra születtek művei.

Minna Kanttila nevű, kuopiói otthona az irodalomkedvelők kedvenc gyülekezőhelyévé vált. Szalonjában számos, később hírnévre szert tett író és kulturális személyiség fordult meg. Minna és barátai olyan témákról cseréltek eszmét, mint a nőmozgalom és a darvinizmus.

1889-1890-ben Canth A. B. Mäkelä újságíróval együtt szerkesztette a Wapaita Aatteita (Szabad Elvek) című lapot, amibe német, svéd és dán újságokból fordított cikkeket többek között a csillagászat, a világ keletkezése, az evolúció és a munkásmozgalom témaköreiben. A szerkesztőknek gyakran meggyűlt a bajuk a cenzúrával, egy alkalommal egy egész lapszámot bezúztak.

Az írónőt 53 éves korában szívroham vitte el. Kuopiói temetése jelentős esemény volt. Emlékét számos épület, szobor, kiadvány, díj, kiállítás, esemény őrzi Finnországban. Nevét kulturális egyesületek viselik, a Kelet-Finnországi Egyetem kuopiói campusának egyik épületét is róla nevezték el. Helsinkiben, Jyväskyläben, Tamperében és Kuopióban is található Minna Canth utca.

A norvég légitársaság 2013-ban egy Boeing gépére Minna Canth képét festtette. A társaság gépein eddig több mint 50 jeles skandináv író, művész, sportoló, zeneszerző képét örökítették meg. A finn hírességek közül egyedül Runeberg kapott hasonló figyelmet a norvég légitársaságnál.

A Belügyminisztérium 2003-ban tett javaslatot arra, hogy az írónő születésnapja - március 19. - zászlós ünnep legyen, ünnepként 2007-től állandósult. A nap hivatalos neve Minna Canth napja, az egyenjogúság napja.

Az írónő lakhelyén, Kuopióban a város híres lakójára a Minnan päivät (Minna napjai) rendezvénysorozattal emlékeznek, amelyek mindig az egyenjogúság, a tolerancia, a társadalmi problémák nyílt felvetése és a női művészet témakörei köré épülnek. Az idei ünnepségek programja itt található: http://www.kuopiofestivals.fi/minnanpaivat.

Forrás: Finn Nagykövetség, Wikipedia