Tavaly vezették be Finnországban az új útlevelet, amelyben természetesen számos biztonsági jelzés található. A máshol alkalmazott technikákon túl a finnek egy kicsit játszani is mertek. Ha végigpörgetjük az útlevél lapjait, egy jávorszarvas futását követhetjük rajta.

Általános iskolában készítettünk hasonló „rajfilmeket” az osztálytársaimmal, ahol a lapok pörgetése adta a filmkockákat, amelyeken egy figura mozgott. Ezt az élményt eleveníthette fel az a kreatív egyén, aki a finn útlevelek legújabb kiadását tervezte. Mint az alábbi rövid bejátszásban látható, a hivatalos úti okmány nem rendeltetésszerű használatával mozizhatunk is. Bár, nem hiszem, hogy a sok filmezés használna a könyvecskének.

Egy interjúból pedig az is kiderül, a rendőrségen meglepődtek, hogy fél évig senki sem vette észre ezt a kis mókát. Az útlevél lapjainak másik oldalán egyébként más állatok is láthatók, például béka, hiúz, fajd. Azok azonban nem mozognak, csak a finn emberek természetszeretetét hirdetik.

Magyarországon közkeletű nézet, hogy a finnek humortalan emberek. Ezt az előítéletet szemléletesen cáfolja az útlevélben szaladó jávorszarvas esete. Nem tudom, mi mikor mernénk viccelődni egy komoly, hivatalos, pecsétes okmányban.

Vajon, mi, magyarok miért nem érünk el téli olimpiai játékokon előkelő helyezéseket, mondjuk síugrásban. Sokak válasza az lenne erre a kérdésre, hogy nálunk kevés ideig van hó és nincsenek olyan magas hegyek, ahol sokat lehetne gyakorolni. Finnországban sincs Alpok méretű hegység, igaz, hó viszont sokáig borítja a tájat. Ettől függetlenül arrafelé akkor is igénybe veszik a sáncokat, ha nincs hófehér takaró rajtuk.

Lahti látképének markáns eleme a három, hatalmas síugrósánc. A legnagyobb 130 méter, a középső 95 méter, a legkisebb is 70 méter magas. Eddig hat alkalommal rendeztek Lahtiban Északisí-világbajnokságot (1926, 1938, 1958, 1978, 1989, 2001) a hetedik pedig 2017-ben lesz. Az északi sí a télisportok közé tartozó összefoglaló sportkategória, a sífutást, a síugrást és az északi összetett sportágakat tartalmazza.

A Lahtiban található sáncok egyik különlegessége az, hogy nyaranta is nagy élet zajlik az itteni sportközpontban. A legmagasabb sánc végében egy medence található, ahol jó időben az úszkálók azt is megfigyelhetik, hogy a másik két sáncon hogyan gyakorolnak a télre a síugrók. A műfüvön ugyanis akkor is fejleszthetik a technikájukat a versenyzők, ha hétágra süt a nap. Ezt Magyarországon is meg lehetne oldani, igaz, pénz nélkül ez sem megy. Itt van erről egy mozgóképes bizonyíték:

Persze, az igazán érdekes felvétel az lenne, ha a legnagyobb sáncról érkezne egy síugró a medencébe, de erről nem találtam videót. Rábukkantam azonban egy másik érdekességre, amely azt bizonyítja, hogy a síugráson és az úszáson kívül más sportok is otthonra lelhetnek Lahtiban. Az alábbi felvételről nem tudtam eldönteni, hogy trükk-e, vagy tényleg ilyen jól céloz a srác. Mindenesetre a kosárlabda szerelmeseit lenyűgözheti a látvány, ahogyan a síugrósánc tetejéről is összejön a pont.

 Forrás: finn Wikipedia, YouTube

*

A bejegyzés remélhetően segítette az „Irány Finnország! Irány Lahti!” című vetélkedőre jelentkezett csapatok munkáját. Hajrá!

Az újdonságot sokszor nehéz elfogadni, főképp, ha valami régi, megszokott helyére kerül. Harmincöt évvel ezelőtt Finnországban, Lahtiban dúlt a vita arról, szabad-e lebontani egy régi templomot, hogy egy modernebb templomot emeljenek a helyére. A régihez ragaszkodókat az sem hatotta meg, hogy az új templomot a leghíresebb finn építész, Alvar Aalto tervezte.

A Lahtiban található Ristinkirkko (Kereszt templom) egy régi, kis templom helyén épült 1978-ban, az akkor már nem élő Alvar Aalto (1898-1976) tervei alapján. Az ezen a helyen egykor állt fatemplomot (Keski-Lahden kirkko) 1890-ben emelték. A régi épület bontása ellen akkoriban sokan tiltakoztak, de az idő az újítókat igazolta.

A Ristinkirkko a vöröstéglás, minimalista építészeti stílus egyik lenyűgöző példája. A térre néző homlokzatot egy 52 üvegtéglából kirakott kereszt díszíti, ami az év 52 hetét szimbolizálja. A templomnak kiváló az akusztikája, ezért koncerteket is rendeznek itt. A régi épületre az előcsarnokban kiállított fotósorozat emlékezteti a betérőket.

Az épület oldalánál, a temetőben egy égre emelt karú női szobor a hősök emléke előtt tiszteleg. A Szabadság szelleme című alkotás Wäinö Altonen (1894-1966) műve. A vörös gránitból készült szobrot 1952-ben avatták fel, s a hazájukért az életüket feláldozókra hívja fel a figyelmet.

Forrás: finn Wikipedia

*

A bejegyzés remélhetően segítette az „Irány Finnország! Irány Lahti!” című vetélkedőre jelentkezett csapatok munkáját. Hajrá!

Metrót építeni nem kis feladat, elég, ha csak a budapesti próbálkozásra gondolunk. Finnországban úgy gondolják, közös erővel talán könnyebben megy ez is, ezért a politikusok és az építkezésben érdekelt cégek vezetői együttes erővel kezdtek a munkához.

A finnek Länsimerto (Nyugati metró) néven nyugat felé meghosszabbítják a főváros, Helsinki metróját úgy, hogy az a szomszédos Espoo területére is átérjen. Ennek a munkának több reprezentatív sajtóeseménye is volt már eddig, ahol – mint mindenhol a világon – a politikusok örömmel léptek fel. 2010-ben a Tapiolában lévő megálló építkezését is egy sajtótájékoztató keretében indították el, mégis kicsit más volt ez, mint a megszokott VIP eszem-iszom.

A meghívott méltóságok itt is ettek-ittak, de a látványmunkát nem vették igazán komolyan. Az építkezés sikeréhez ezúttal úgy járultak hozzá a nagyok, hogy pár ásónyomnyit (csodálatos szó!) közösen vájtak az előre odakészített homokba. Takarékos megoldás, a hét nyélhez nem kellett több, csupán egy fej, az összes vendég ráfért egy képre és mindannyian közel azonos munkát végeztek.

Meg egyformán mutattak furcsán az esti híradóban.

2013. április 5-13. között rendezik Budapesten a 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, ahol öt helyszínen, 74 alkotást láthat majd a közönség. A versenyben pedig 10 film vetekszik a Hullámtörők díjért, a zsűri elnöke Jiři Menzel lesz.

A finn versenyfilm az Aku Louhimies által rendezett Fekete golyó (8-Pallo) című dráma. A biliárdban a 8-as számú golyó a fekete, feltehetően innen ered a cím magyarítása. A filmhez készült videoklipben is látható ez a golyó, ahogyan valaki megpörgeti. Bizonyára mélyebb értelmet kellene tulajdonítanom ennek a tárgynak, de ehhez biliárd háttértudásra is szükségem lenne.

A film főszereplője egy börtönből épp kiszabadult, fiatal nő, Pike (Jessica Grabowsky). Nem akar visszatérni abba az életbe, amely a bűn útjára sodorta, hiszen már egy kisbaba édesanyja. Feltűnik azonban Pike régi szerelme, aki nem csak a korábbi, kábítószeres világot hozza vissza a nő életébe, hanem a szenvedélyt is.

A kíméletlen árukapcsolás adja a film feszültségét. Szenvedély, ami ismét a bűnözés felé terelget, vagy leszámolás a korábbi érzelmekkel a normális élet, az anyaság érdekében. Pike a normális életet választja, de döntésének végrehajtása már nem csak az ő kezében van.

A filmhez készült klipet már emlegettem. A blogbejegyzést záró bejátszásban a Haloo Helsinki nevet viselő zenekar tépi a húrokat egy földalatti parkolóban. Az énekesnő valószerűtlenül szőke, a levegőben havat jelképező izé kavarog, s néha a film jelenetei igyekeznek sokkolni a nézőt.

Nem tudom eldönteni, hogy megnézném-e ezt a filmet, vagy nekem elég a magyar rögvalóság, nem kell még a finn szenvedélybetegek baján is szörnyülködnöm. Talán arra jó lehet a film, hogy megmutassa, északon sem kolbászból van a kerítés, önsorsrontók mindenhol léteznek és a társadalom sem kezeli mindig tökéletesen a problémás eseteket. A kíváncsiság miatt azt hiszem, mégis beülnék erre a filmre, hogy megnézzem, miért nem jó abban az országban, amelyiket a legtöbb nemzetközi felmérés a legélhetőbbnek mutat.

„A víz hatalmas kincs!” – ma már egyre kevesebben vannak, akik kétségbe vonnák ezt a kijelentést. Az azonban csak néhány emberben tudatosodik, hogy a hó is értékes lehet. Nem csak azért, mert tisztítva ivóvizet készíthetünk belőle. A kincsvadászok is érdekes dolgokra bukkanhatnak benne.

Az ivóvíz bolygónk jelentős részén nehezen beszerezhető, így valóban olyan érték, amelyet nem szabad elherdálni. A vízkészletek jelentős része fagyott állapotban található a Földön. Ez azonban nem hatja meg azokat, akik utálják a telet. A havazás ugyanis sokaknak okoz bosszúságot, hazánkban kifejezetten bénító hatású is lehet, ha egy kis szélviharral is színesíti a természet.

Az északi és alpesi országok polgárai azonban már megtanulták, hogy miként kezeljék a helyzetet. A télre való felkészülés ezeken a helyeken nem csak azt jelenti, hogy megnézik, áll-e hókotró a garázsban és van-e homok a lerakóban, amit szét lehet szórni a látszat kedvéért az utakon.

Finnországban a hó eltakarítása rutinfeladatnak számít. Valahol olvastam, hogy a Helsinki-Vantaa nemzetközi repülőteret 2003-óta csak egyetlen alkalommal kellett fél órára lezárni a nagy hó miatt. Ez ahhoz képest, hogy Helsinki Európa legészakibb, kontinentális fővárosa, igazán szép teljesítmény. (Reykjavík északabbra van, de az a város egy szigeten fekszik, messze a kontinenstől.)

A finnek nem csak kotorni tudják hatékonyan a havat, hanem igyekeznek olyan helyre szállítani, ahol nincs láb alatt. Régebben egyenesen a befagyott tenger jegére öntötték a havat, de a környezetvédők erősen tiltakoztak a módszer ellen. A városokban begyűjtött hó ugyanis teli van olyan szennyezőanyagokkal, amelyek a tengerek élővilágát megmérgezhetik. A hatóságok méltányolták ezt a kifogást, és ahol lehetőségük adódott rá, más megoldást találtak.

Jelenleg igyekeznek olyan kijelölt lerakóhelyekre szállítani a havat, ahol munkagépekkel tömörítik, egyengetik el a szállítmányokat. Tavaly magam is láttam ezeket a hatalmas hegyeket április végén, de úgy tudom, hogy még augusztusban is megvan a maradékuk, addig sem olvadnak el teljesen. A finn sajtó szerint itt jelennek meg időnként a guberálók.

A latyakban járkálnak ezek a merész emberek, és vagy valamilyen fémdetektorral, vagy puszta kézzel keresgélnek a piszkos hókásában. Sajtóértesülések szerint lábtörlők, hólapátok, kerékpárok és komplett kerékpártározók is kerültek már elő a hóhegyekből, de matrac, szemetes edény és utcai pad is olvadt már innen ki. A legszerencsésebbek természetesen azok, akik nyakláncot, fülbevalót, gyűrűt lelnek a fagyos masszában.

Könnyen a lerakóhelyre kerülhetnek ezek a bringák

A hatóságok igyekeznek valamilyen gátat szabni a keresgélésnek, hiszen a kincsvadászat nem veszélytelen elfoglaltság. A hóhegyek ugyanis valóban magasak és csúszósak, olvadáskor pedig az omlásveszély is fennáll. Nem érdemes tehát egyedül nekivágni a kutatásnak, mert baj esetén, ha nincs a közelben segítség, könnyen fagyasztott kincskereső válik az emberből.

Forrás: mtv3.fi

Nyakunkon a húsvét, akár fel tudtunk rá készülni két hólapátolás között, akár nem. Szerencsére az olvadás elkezdődött, így talán egyszer tényleg tavasz lesz. Vagy hirtelen nyár. Addig is, hogy magunkhoz térjünk végre a téli álmunkból és tompultságunkból, ezúttal Tojásembert hívtam segítségül. Erre a dalra biztosan mindenki felkapja a fejét… aztán meg valami kemény tárgyba kezdi el ütögetni ritmusosan.

Ahogyan a már ezen a blogon emlegetett Jani-Petteri, a Tojásember (Munamies) is a Putous című műsorban tűnt fel az egyik kereskedelmi televízióban. A finnek igencsak megkedvelték, s amikor klipet forgatott, örömmel statisztáltak neki.

A videó Helsinkiben készült, s aki szereti ezt a várost, az örömmel fedezheti fel a háttérben az ismerős helyeket. Munamies elviselhetetlen hangját pedig ellensúlyozza megmagyarázhatatlan jókedve, vagyis már annyira rossz, hogy jó.

Biztonsági öveket bekapcsolni, jön a Munamies:

Forrás: iltalehti.fi

Hamarosan húsvét, és jelenleg még mindenki azt találgatja, hogy a nyuszi vagy a Mikulás jár-e felénk az ünnepekkor. Habár az időjárás nem kedvezett a húsvéti hangulatnak, a boltok polcain egy ideje csokitojások, nyuszik, csibék kelletik magukat. Nem vagyok benne biztos, hogy lehet Magyarországon kapni azt a húsvéti édességet, amelyről ezúttal blogolok. A Fazer gyártja Finnországban, valódi tyúkok segítségével.

Nemrég bukkantam rá az interneten arra a videóra, amely a Fazer Mignon gyártásáról szól. Először nem tudtam felfogni, amit láttam. Teljesen úgy tűnt, mintha az eredeti tartalmától megszabadított, kifújt tojásokba töltenék a gépek a krémet. Aztán keresgéltem egy kicsit a neten és kiderült, tényleg ez történik.

A Helsinkiben született, svájci származású Karl Otto Fazer (1866-1932) 1891-ben alapította meg cukrászdáját Helsinkiben. Az első, tojásba töltött Mignon 1896-ban készült el és rögtön siker lett. A recept különösebb változtatáson nem esett át az elmúlt 117 év alatt, és ma is az egyik legkeresettebb húsvéti desszert Finnországban.

A Mignonhoz használt, méret és minőség alapján válogatott tyúktojásokat kifújják, az így kapott héjat tisztítják, fertőtlenítik, szárítják. A lyukon keresztül, amin az egykori tartalom távozott, a gyártás során mogyorókrémhez hasonlatos masszát töltenek a tojásba. Ezt a nyílást fehér cukormázzal zárják le. A megszilárdult belsejű tojásokat ezek után címkékkel látják el és kézzel csomagolják.

A csokitojásokat otthon kedvünk szerint festhetjük, díszíthetjük, hiszen a héjuk ugyanolyan, mint a normál tojásoknak. Ha a belsejüket szeretnénk már végre megkóstolni, feltörni is épp úgy kell ezeket, mint a főt, kemény tojásokat.

Íme, a videó, ami miatt meg szeretném kóstolni egyszer ezt az édességet:

Forrás: finn Wikipedia, fazer.fi

Az „Irány Finnország! Irány Lahti!” című vetélkedő első fordulójának helyes megfejtése a következő rejtélyes betűkód:

ACCBC AACBB BCCBA CCACB CABAA BCBAC

Az első forduló 23. kérdésére (Mikor vonultak ki a szovjet csapatok a finnországi Porkkalában lévő katonai támaszpontról?) a megadott források szerinti helyes válasz a B, tehát 1955.

Mivel néhány más megbízható forrás 1956 januárját említi a porkkalai kivonulás dátumaként, a C, tehát 1956 választ is elfogadják a verseny szervezői helyesnek.

Forrás: Sopianae Ifjúsági Egyesület

Vlagyimir Iljics Lenin szobrait nálunk ledönteni, vagy legalábbis elszállítani illett a rendszerváltásnak beállított politikai átalakulás után. Északon ez is másként megy. Ott helyén hagyták hatodik Lenint, csak mosolyognak rajta egy kicsit.

Bejegyzésünk hőse, a két méter magas mellszobor bronzból készült, talapzata gránit, s ajándékként érkezett Tallinból. Az alkotás, amelyet Matti Varik (1939-2011) észt szobrász álmodott valósággá, Kotka központjában, a Lenin parkban található. Azért épp itt, mert állítólag egy kis faházban töltött a nagy ember egy éjszakát ezen a helyen az 1900-as évek elején.

Az avatási ünnepség 1979. augusztus 26-án, nemzetközi pártemberek jelenlétében zajlott. A finn és szovjet elöljárókon kívül ott volt a lengyel, a csehszlovák és az NDK-s nagykövet is. A szovjet nagykövet hosszan beszélt a népek barátságáról és az ezt összehozó elvtársról.

A szobrot mindezek ellenére már 1980-ben megrongálták, vandálok vörös festékkel öntötték le. Azóta sok víz lefolyt a Lénán és a Szovjetunió sem létezik. A szobor azonban még mindig a régi helyén elmélkedik az idő múlásáról. Ma már nem töltik ki rajta mérgüket a kommunista rendszer ellenségei, csupán vicces kedvű fiatalok szoktak néha mikulássapkát kreálni az óriási fejre, ha erre támad kedvük.

Úgy tűnik, a finnek nem nagy szobordöntögetők, talán a történelmük részének érzik ezt a művet. A kor változásaira azonban ők is reagálnak, de ezt igazán kreatív módon teszik. 1995-ben egy helyi kiállításon mutatta be Krzysztof Bednarski, lengyel szobrász a Lenin keze című alkotását. Ez a bronz kéz olyan, mintha az eredeti Lenin szoborról hiányzó darab lenne. Fel is állították a parkban úgy, hogy egy bizonyos szögből nézve kiegészítse a torzót.

És még bagózik is! Zseniális!

Források, képek: finn, észt Wikipedia, kuvakotka.fi