Kevés olyan foglalkozás van ma a nagyvilágban, ahol annyira szem előtt lenne a dolgozó, mint egy bolt kasszájában. Szerintem, látásból mindenki ismer néhány pénztárost. Nem csoda, hogy a marketingesek kiváló reklámhordozót látnak bennük. Eljön az idő – ha már nincs itt –, amikor nem csak hirdetésekben fakadnak dalra, hanem operettben, operában, esetleg rájuk épül egy vígjáték, filmdráma vagy horror. Utóbbinak lehetne előképe az a finn reklám, amelyben még Mr. Lordi is feltűnik, habár a főszereplő egy szerencsétlen kasszás.

Hősünk az előítéletes, finn férfi mintapéldánya, aki semmivel sem elégedett, gyanakodva tekint a külföldiekre, a külföldi boltokra. Mindez a Lidl reklámsorozatából derült ki, amelynek egyik ékköve az alábbi filmecske. Amikor az adott történet játszódik, a korábban kifejezetten ellenséges férfi már annyira elkötelezett híve lett a Lidl-nek, hogy nem csak ott vásárol, hanem már az a munkahelye is. Lehet azonban benne némi feszültség, mert rémálmai vannak.

Az épp egy percig tartó tejreklámban soha nem lehet tudni, hogy mi a valóság és mi a képzelet szüleménye, ahogyan ezt a főszereplő sem tudja soha. Folyamatosan felriad az álmából, de kiderül, ahol éppen van, az is csak egy álom.

Legelőször a kasszában ülve nyitja ki a szemét a fickó egy pittyenésre, amilyeneket a vonalkódok leolvasása ad ki. Egy vásárló okoskodásait hallgatja bamba ábrázattal, ahogyan a nő kifejti, hogy a laktózmentes tej sem jó ám bárkinek, például a sünöknek sem, azoknak ő inkább macskaeledelt szokott adni.

A következő pillanatban már az ágyában ébred hősünk, aki megrökönyödve veszi észre, hogy az ágyhoz van láncolva. Kisvártatva benyomul az ajtón Mr. Lordi, egy pohár tejjel a kezében. A szörnymetál koronázatlan királya azon dühöng, hogy a németekről – övék a Lidl – csúnya dolgokat szokott mondani a most néma sikolyba torzuló finnünk. (Mindehhez érdemes tudni, hogy a finn tej itt nemzeti büszkeség tárgya, ahogyan például Magyarországon a pirospaprika.)

Az eurovíziós bajnokkal való találkozást követően egy parkoló autó anyósülésén találja magát a lidlis formaruhát viselő kasszás. Úgy tűnik, az üzlet kihalt parkolójában érte az éjszaka. A rádióból kitartóan szól a „Kassoille pyydetään henkilökuntaa, kiitos!” női géphangon, ami valami olyasmit jelent, hogy: „Kéjük a kasszához a személyzet egy tagját, köszönet!” Aki valaha járt Finnországban egy Lidlben, annak beleégett az agyába ez a pár szó, mert egy bevásárlás alatt legalább tízszer biztosan elhangzik. Nekem is ez volt az első teljes mondatom, amit finnül megtanultam.

A csúcsjelenet a moziban játszódik, ahol a felriadó pali először egyedül ül a nézőtéren és a vásznon látja, ahogy épp feleszmél egy mozi üres nézőterén. Hamarosan azonban társaságot kap, önmagát, több száz példányban. Ezt a néma pár másodpercet soha nem bírom ki nevetés nélkül, annyira bárgyú az egész.

Hamarosan újra az ismert parkolóban találjuk magunkat és hősünket, aki immár a kormány mögött ül a kocsijában. Ekkor nappal van, a hátsó ülésen ott a felesége, aki biztatóan mosolyog. A férj már-már megnyugszik, de megszólal az asszony az itteni Lidl karcos, férfi reklámhangján és bemondja az áruházlánc szlogenjét: „Järki käteen ja ostoksille!” Vagyis: „Dönts ésszerűen és vásárolj!” Tehát ne az előítéleteidre hagyatkozz, hanem az eszedre, és vedd meg, ami olcsó és kiváló.

Képek: YouTube

Lezárásként kasszásunk úgy téblából a kihalt parkolóban, mint Vincent Vega a Wallace villában Mia hangjának forrását keresve. A lidércnyomásos hangulat, a művészien kivitelezett idiótaság, Jani Karvinen – a Finn Nemzeti Színház színművésze – kirívóan ostoba arcjátéka hatalmas sikert hozott. Még az értetlenkedők is elismerték, hogy emlékezetes reklámot sikerült összehozni az alkotóknak. A tej pedig még mindig remekül fogy.

Most először és utoljára írok olyan témáról a blogomban, ami nem érdekel. Amikor a szép finn nők listáját összeállítottam, hölgyolvasóim kértek egy hasonló bejegyzést a finn férfiakról is. Beláttam, az egyenlőség okán teljesítenem kell a kívánságukat. Nem volt könnyű munka, sorrendbe pedig egyszerűen képtelen voltam szedni a fickókat. Így születési évszám szerint rendezve szerepelnek itt, a legkorábban születettel indítva a legfiatalabbig. Legyen ez egy ajándék tőlem a magyar nőknek anyák napjára!

Algoth Niska (Viipuri, 1888 – Helsinki, 1954) labdarúgó, szeszcsempész, embermentő, kalandor.

A sokoldalú Algoth Niska 1912-ben, a finn labdarúgó válogatott tagjaként vett részt az Olimpián. Stockholmban a finnek a negyedik helyet szerezték meg, ami az ország legjobb eredménye ebben a sportágban. A balszélső posztján vitézkedő Niska ezen a képen inkább önmagával játszik össze. Kép: danny.fi

Sportkarrierje befejezése után a sármos hajóskapitány kezdetben szeszcsempészéssel keresett nagy vagyont. A második világháború előtt áttért az üldözött zsidó származásúak Németországból való kicsempészésére. Nem valószínű azonban, hogy mindezt csupán jószívűségből tette, mert további vagyonokat hajózott össze ebben az időszakban. Kép: danny.fi

Danny (Ilkka Johannes Lipsanen) (Pori, 1942) énekes

A ’60-as, ’70-es, ’80-as, ’90-es, 2000-es, 2010-es évek finn zenei állócsillaga pályája kezdetén. Armi Aavikkóval alkotott duettjük őrületes sikereket aratott, amiről írtam is már ebben a blogban. Kép: danny.fi

Danny ötven éve töri össze ugyanazoknak a nőknek a szívét. Anyai nagyapja egyébként a fentebb tárgyalt kalandor, Algoth Niska volt. Kicsi ez az ország. Kép: danny.fi

Samuli Edelmann (Pori, 1968), színész, énekes

Édesanyja színésznő volt, édesapja zeneszerző, így szinte adta magát, hogy a kis Samuliból énekes színész legyen. Nem rajongok nagyon a szirupos számaiért, de azt belátom, hogy nézni nagyon tud. Kép: YouTube

Északi atombomba. A Mission: Impossible negyedik részében a főgonosz segítőjeként Samuli nukleáris katasztrófát igyekezett okozni. Na, de sikerült? Kép: Paramount Pictures

Teemu Selänne (Helsinki, 1970), jégkorongozó, félisten vagy tán egészen az

A finn Puskás Öcsi, csak ő nem a zöld gyepen, hanem a fehér jégen lett legenda. A nevét csak mély áhítattal szabad kimondani, vallást lehetne rá alapítani. Különös lehet, amikor a hátunk mögül mi mosolygunk felnagyítva önmagunk tarkójára. Kép: mtv.fi

A finn férfiak szépségét jelentősen emeli, ha jéghokis fejvédő van rajtuk. Kép: Yle.fi

Lauri Tähkä (Jarkko Tapani Suo) (Vaasa, 1973) énekes

Legutóbbi munkahelyemen finn munkatársnőim Lauri Tähkä-ért őrültek meg. Egyszerűen nem értem a dolgot, ilyen aszimmetrikus fejet is régen láttam már. Igaz, nem szőke, kifejezetten mediterrán típus, és ez itt nyerő a hölgyek között. Kép: seiska.fi

Lauri az oroszlánok között. Ez a kép az Anna című női lapból van, ahol néhány éve megszavaztatták a hölgyeket, hogy szerintük ki a legszexibb finn férfi. Hogy, hogy nem, itt is Lauri győzedelmeskedett. Úgy tűnik, nem csak az én volt munkatársnőim ízlése délies. Kép: anna.fi

Ville Valo (Helsinki, 1976) a HIM együttes alapító énekese

Ville képzett művész, konzervatóriumba járt, vagyis nem hobbizenészként indult el a pályán. A Wikipedia szerint a HIM együttes love metalt játszik, ami a pop, a metál, a gothic rock és a glam rock keveréke. Kép: Pinterest

Ville Valo valódi megosztó személyiség, vagy szeretik, vagy utálják a népek, de közömbösek nem nagyon tudnak vele szemben lenni. Én épp ezért inkább ügyesnek tartom. Különben is, anyai ágon magyar származású, mi más is lehetne?! Kép: Tumblr

Mikko Leppilampi (Pälkäne, 1978), színész, énekes

Mikko zenészcsaládból származik, édesapja híres, finn gospel énekes. Tényleg az, nem kamuzok, rákerestem. Ez a bejegyzés azért nem került fel hamarabb a blogra, mert ezen a ponton röhögőgörcsöt kaptam. Ez nem szép dolog tőlem, tudom, de Mikko ezen a képen talán az. Kép: sharewood.fi

A finn gospelénekes fia negyvenhez közelítve se néz ki harmincnak. Manapság televíziós műsorvezetőként építi a karrierjét, bármikor kapcsolom be a TV-t, pár percen belül biztosan megjelenik. Hölgyek tízezreit ülteti képernyő elé a mosolya. Kép: mtv.fi

Kimi Räikkönen (Espoo, 1979), világbajnok Forma-1-es autóversenyző

Amikor a 10 legjobb finn nő listáját összeállítottam, nem válogattam bele Kimi egyetlen barátnőjét sem, s ezért – jogosan – sok kritikát kaptam. Itt a kárpótlás, ebben a listában szerepel a sok barátnő egyetlen Kimije. Kép: mtv.fi

Rengetegen gondolják ebben az országban azt, hogy a tetoválás szexi. Egyeseknél talán az, másoknál nem, de az biztos, hogy hatalmas üzlet. Talán Kimi is ezen mereng itt, vagy csak elbambult kicsit, esetleg a következő, egyszavas interjúját tervezi épp. Kép: Pinterest

Cheek (Jare Henrik Tiihonen) (Vantaa, 1981), rap előadó, zeneszerző

A finn tinik bálványa magabiztosan tekint szövegfogyasztóira. Minden tiszteletem az övé, mert én még makogni is alig merek finnül, ő meg ezen a nyelven rappel. Nemrég hallottam, hogy valaki Cheek munkásságáról írt nyelvészeti szakdolgozatot. Így születnek a klasszikusok. Kép: ess.fi

Fura érzés lehet, amikor egy celebnek ikertestvére van. Cheek eredeti keresztneve Jare és van egy ikertestvére, aki a Jere névre hallgat. Ráadásul ketrecharcos. Akárhogyan is alakult közöttük a testvérféltékenység, szép gesztus meghívni az öcsibátyust a könyvbemutatónkra. Kép: mtv.fi

Antti Holma (Helsinki, 1982), színész, komikus, író, forgatókönyvíró, testépítő

Antti Holma a hétköznapi életben rendkívül visszafogott, szégyenlős, pedig valódi sztár. Idén év elején az egész országot sokkolta a hír, hogy bőrrákot diagnosztizáltak nála. Azóta a gyógyulásra koncentrál, és csak annyit üzent, hogy: „Szorítsatok értem és használjatok fényvédő krémet!” Kép: menaiset.fi

A bajusz is jó áll neki. (Bocsánat, ezt egyszerűen nem hagyhattam ki.) Kép: skenet.fi

Kissi Vähä-Hiilari szerepe hatalmas siker volt. Nem közbotrányt okozott, hanem valóságos rajongótábort gyűjtött a másságát egyébként őszintén vállaló színész. A nők is imádják. Kép: iltalehti.fi

Mosolygok, amikor valamelyik magyar város honlapján azt látom leírva, hogy sok parkja van, vagy közel található hozzá az erdő. Finnországban ez igazán furcsán hat, hiszen ugyanebben a témában a kérdés inkább az, hogy az erdő van-e a városban, vagy a város az erdőben.

Nem komolytalankodok tovább, hanem elmesélem, hogy szombaton felkerestük a városunk határában álló Rainert. Rainer egy közönséges lucfenyő (Picea abies), csakhogy olyan nagyra nőtt, hogy őt nevezik fajában Finnország legnagyobbjának. 2013-ban egy vihar során kidőlt a korábbi csúcstartó, így négy éve Rainer a király.

Az öreg Rainer király alulról már kicsit kopaszodik

Mi gyalogosan indultunk el a borongós, szeles időben Jyväskylä-ből. Az erdei gyalogútra ritkán süt be a nap, így még hóban, időnként latyakkal kevert sárban lépkedtünk. A Mustalampi nevű, kicsike tó környékén kifejezetten mocsaras volt a környék, de a térkép azt mutatta, hogy a Rainer az északi part és a főút közötti területen áll. Később olvastam, hogy a főút mellett van egy parkoló, onnan könnyűszerrel megközelíthető a fa. Mi természetesen a nehezebb terepet fedeztük fel.

Padon ülve pihenhettünk volna Rainer mellett, ha nem fagytunk volna oda

Némi bolyongás után hihetetlen törzsvastagságú fenyőfák közé keveredtünk és ekkor már tudtuk, hogy közel a cél. Rainer tövében egy kis magyarázótábla állt, így ismertük fel a keresett egyedet. A táblácskát sajnos vandál finnek összefirkálták, de egy kis ügyességgel ki lehetett betűzni az eredeti szöveget. Azért gondolom, hogy finnek voltak a rongálók, mert finn szavak éktelenkedtek rajta, amik közül én az „ürülék” és a „női nemi szerv” szlengben használt változatát ismertem fel. A gyerekek, akikkel mentünk, jobban tudnak finnül – egyikük itt is született –, ők mondták, hogy csúnya szavak vannak ott.

Visszatérve Rainerre, ő igazán impozáns látványt nyújt. A táblácskán a graffiti alatt a bemutatkozása olvasható. Elmondja, hogy száz éves elmúlt, 36,78 méter magas, az átmérője 1,3 méter magasságban 92 cm. A város honlapján már más számok szerepelnek, feltehetően frissítették az adatokat. Ott 38,6 méteresnek mondják és 96 cm-es átmérőről írnak. Megtudtam, hogy Rainer a nevét Rainer Hiilesniemiről kapta, aki Jyväskylä város erdészeti ügyeit intézte 1966-93 között. Kedves dolog volt a várostól a megemlékező névadás.

Ezt a fát nehéz lenne feldíszíteni karácsonykor

A bemutatkozó táblácskán Rainer, a lucfenyő arra kéri a hozzá látogatókat, hogy ne felejtsék el megölelni őt. (Azt nem írta, hogy firkálják össze.) Hárman alig bírtuk körbeölelni, de teljesítettük a kívánságát. Hazaérve aztán a város honlapján bejelentettem, hogy Rainer környezete gondozást igényel. Állítsuk meg a finn huligánokat!

Szeretünk, Rainer!

A képek saját „remekművek”.

Meglepően sok, hosszabb-rövidebb időt Finnországban töltő magyartól hallottam azt az általánosító megállapítást, hogy a finn nők rondák. Nem átlagosak vagy csúnyácskák, hanem egyenesen rondák. Ebben a finomkodástól mentes kijelentésben az is közrejátszhat, hogy a magyar szokásoktól eltérően sokan itt meg sem próbálják korrigálni a természet adta fizimiskájukat. A férfiak sem, de a nőknél feltűnőbb ez az „igénytelenség”. (És még az orrukat is szívják.)

Mindez orbitális előítéletességről tanúskodik. Az, hogy néhányan lusták előkotorni a zsebkendőt a kezeslábasuk zsebéből és mosás helyett inkább lilára festik a hajukat, nem jelent semmit. Lázadók. Lehetne ez egy vagy több, hosszú bejegyzés témája, de most inkább következzen a példákkal megerősített cáfolat. Egyszerű blogger módjára összeállítottam és rangsoroltam a tíz legszebb finn nőt. (Felmérések szerint népszerűek az ilyen listák.) Mindannyian megérdemelnének egy-egy külön írást, és vannak, akik már meg is kapták ezt tőlem.

A végletekig szubjektív listába csak „hírességek” kerültek, nem vagyok olyan, mint a finnek, akik pár éve egy ugyanilyen táblázat első helyére a párjukat, a nyolcadikra meg az édesanyjukat szavazták be. (A feleségemről készült sztárfotókat nem akartam itt, nagy nyilvánosság előtt bemutatni, hiába ő lenne az első a listámban. Igaz, ő nem finn.)

10. Armi Kuusela (Muhos, 1934) finn szépségkirálynő (1952), ő volt az első Miss Universum (1952)

A szépség és a gépszörnyeteg. Armi Kuusela egy kamera előtt, 1952-ben. Kép: Iltalehti

Hazafelé a világsiker után. (1952) Kép: Iltalehti

Az idő megszelídítése is művészet. (2014) Kép: Iltalehti

9. Ida Aalberg (Leppäkoski, 1857 – Szentpétervár, 1915) színésznő, színpadi sztár

Mona Lisa-i mosoly és rövidnek ható frizura. Modern nő a 1870-es években. Kép: Wikipedia

Rómeóra várva. Júlia szerepében 1881-ben. Kép: teatterimuseo.fi

A színpad nagyasszonya (1897) Kép: teatterimuseo.fi

8. Ansa Ikonen (Szentpétervár, 1913 – Helsinki, 1989) színésznő, az első női filmsztár Finnországban

Dedikált fiatalság. (Kb.: 1930-as évek vége) Kép: teatterimuseo.fi

Őrülten szép. Egy különleges filmszerep 1944-ből. Kép: telkku.com

Thatcher-i elegancia (1971) Kép: Wikipedia

7. Anne Pohtamo (Helsinki, 1955) finn szépségkirálynő (1975), Miss Universum (1975)

A világmindenség csúcsán (1975) Kép: museovirasto.fi / UIP

Fodrászok és szélgépkezelők álma (1976) Kép: Pinterest

A művészet jót tesz az egészségnek (2010) Kép:yle.fi

6. Armi Aavikko (Helsinki, 1958 – Espoo, 2002) finn szépségkirálynő (1977), énekesnő

Győzelmi meghatottság (1977) Kép: Lehtikuva / MTV

A szőke ciklon (1980-as évek) Kép: danny.fi

Armi örökké fiatal maradt (1990-es évek) Kép: danny.fi

5. Kiira Korpi (Tampere, 1988) jégtáncos

Edzéshez kislányos copf praktikus (2000-es évek vége) Kép: Pinterest

Hatásos formamutatvány (2008) Kép: uusisuomi.fi

Listánk legfiatalabbja még nincs harminc éves (2017) Kép: kauneusjaterveys.fi

4. Jenni Vartiainen (Kuopio, 1983) énekesnő

Fagyoskodó kalevalai hősnő (2009) Kép: YouTube

Magassarkúban könnyebb ülni, mint állni (2010) Kép: iltalehti.fi

Jenni üzletasszonyként is megnyerő (2011) Kép: yle.fi

3. Pirkko Mannola (Sääksmäki, 1938) finn szépségkirálynő (1958), énekesnő, színésznő

A virágcsokor mellé kupa is járt? Királynőként 1958-ban. Kép: MTV

Kockásban (1960) Kép: elonet.fi

Vili kutyával (2015) Kép: iltalehti.fi / Jenni Gästgivar

2. Johanna Kurkela (Lumijoki, 1985) énekesnő

Fény, a hosszú, finn télben (2014) Kép: Kari Pekonen / iltalehti.fi

A piros orr jól megy a haja színéhez. Kelet-Timorban egy jótkonysági akció alkalmával. (2015) Kép: johannakurkela.com / NDF

Johanna a lovakkal is barátságban él (2014) Kép: MTV

1. Jenni Haukio (Pori, 1977) költő, finn first lady

Csak lazán! (1999) Kép: Turun Sanomat

Csak kimérten! Gyertyafényes fogadáson (2012) Kép: iltalehti.fi

Az elnöki pár. Sauli Niinistö és Jenni Haukio (2017) Kép: Lehtikuva / Heikki Saukkomaa

Michelle Obama társaságában (2016) Kép: yle.fi

Finnországban a tyúktartás eléggé macerás dolog. Télen, de általában tavasszal és ősszel is fűtött helyet kell biztosítani a baromfiknak, ami eléggé megdrágítja a csirkézést. Akik mégis szeretnének kotkodácsolást és kukorékolást maguk körül, azok nyárra bérelhetnek pár háziszárnyast.

Kettős portré fenyőággal. Kép: Munanetti / Mari

Az interneten több magángazdaság is hirdeti az úgynevezett „vuokrakana” szolgáltatást, amit magyarul talán a „tyúkbérlés” szóval lehet a leginkább visszaadni. Bérelt tyúk. Agyament ötlet, de feltételezem, ha nem lenne rá kereslet, nem is lenne ekkora kínálat sem.

Én a Kuusikorpi nevű magángazdaság hirdetését néztem át komolyabban, de a többiek is hasonló feltételekkel adják bérbe a tyúkjaikat. Az Urjala településen található farm helyes kis formanyomtatványt is alkotott, amely segítségével a csirkék után vágyakozók könnyen és gyorsan leadhatják megrendelésüket a neten.

A szolgáltatás leírásából kiderül, hogy a kölcsönzési díj 100 euró / 3 tyúk. Minden további tyúk plusz 15 euró, s amennyiben egy kakast is szeretnének vinni, ő is ugyanannyiba kerül, vagyis 15 euró. A kakasok száma azonban erősen korlátozott, így férjet a tyúkoknak csak az tud szerezni, aki időben leadja a rendelését.

Együtt a banda. (A kakas mintha kicsit fáradt lenne.) Kép: Munanetti / Mari

A kölcsönzési idő június elsején kezdődik és az első éjszakai fagy érkezéséig tart, ami lehet akár már augusztusban is, de általában szeptemberben dermeszti meg a tájat. Az árban benne van a teljes bérlési időszak alatti telefonos vagy e-mailes tanácsadás. Beletartozik egy kisadag takarmány és mész, utóbbi a tojástermelésben a tojáshéj létrehozásához kell a madaraknak. Jár továbbá minden állatra életbiztosítás. Vagyis, ha baleset vagy betegség árnyékolja be a nyarat, a gyógykezelés költsége a bérbeadót terheli és az elhullott állat árát sem kell megtéríteni. Kikötés azonban, hogy ez a biztosítás a tudatos levágásra és megevésre nem vonatkozik. (A csalás a finnek legtöbbjére nem jellemző, így az ellenőrzésre nem is gondoltak a szabályok megfogalmazói.) Amennyiben őszre a bérlő szívéhez nő a baromfi, meg is vásárolható, méghozzá a bérleti díj és az eladási ár közötti különbség kiegyenlítésével. Egy madár ára 30 euró.

A kölcsönzési rendelés leadásakor foglalási díjat, 80 eurót kell átutalni a gazdaság számlájára, ezzel jelezheti a bérlő az üzlet komolyságát. Lehetőség van a formanyomtatványon kérni a hobbimadarak kiszállítását, de ezt önmaga is megoldhatja az ideiglenes gazda. A Kuusikorpi felhívja a figyelmet arra, hogy minden állattartónak be kell tartania az állattartásra vonatkozó törvényeket és a helyi rendeleteket, de természetesen ennek ellenőrzését sem vállalják.

Tyúklak, valahol a finn nyárban. Kép: Tuohimutkan kanala

Több hasonló oldal átnézése során találtam egy érdekes szlogent, de sajnos azt már nem jegyeztem fel, hogy hol. Utólag nem sikerült visszakeresnem, így kénytelen vagyok fejből idézni, vagyis a magyar fordítását visszaadni. Valahogy így szólt: „Miért mennék Thaiföldre pihenni, ha mehetek a tyúkólba is?”

Amikor a legszebb tavasz változik havas rettenetté, az sokakat megvisel. Finnországban hatványozottan ez a helyzet, hiszen ott egyes vidékeken a tél fél évig is eltarthat. Hathónapnyi fagyoskodás után hatalmas öröm, ha kizöldül a táj. Amikor ebbe a kellemes, felszabadult érzésbe belerondít Tél tábornok, a fél ország kiborul. Vagy a kétharmada, de nem akarok politizálni.

A finneknek külön szavuk is van a visszatérő télre, ez a „takatalvi”. Abból, hogy saját elnevezése van a jelenségnek, látszik, élő probléma a télbe történő visszazuhanás. A Mokoma nevű metálbanda 2003-ban meg is énekelte, vagyis inkább meghörögte az északi depresszió egyik kiváltó okát, a takatalvit. A szám annyira híven tükrözi azt a lelkiállapotot, amit a már eltűntnek hitt évszak visszatérése okoz, hogy egy csöppnyi, stílusos képzavarral akár örökzöldnek is tekinthetjük.

Mokoma, középen az alapító énekes, Marko Annala. Kép: YouTube

A Mokoma együttest Marko Annala alapította 1996-ban, aki egyben a csapat énekese, bocsánat, hörgője is. A banda neve Marko Annala egy korábbi barátnőjének, vagyis inkább az ő karjalai származású nagymamájának köszönhető. A nagyi ugyanis karjalai nyelvjárásban morgott kis unokájára és annak barátaira, ha valami rosszat tettek. Szavajárását a hivatalos finnt használók és a szlengben beszélő fiatalok sem nagyon értették, de Annalának megtetszett a „mokoma” szó, így ez lett a zenekar neve. (Az 1970-ben kiadott Finn-magyar szótár szerint a „mokoma” a hivatalos finnben jelentheti: „ilyen-amolyan, derék, kitűnő, jelentéktelen, hitvány, semmirekellő”. Vagyis igazán ellentmondásos, és még nem is tudom, hogy a karjalaiak egykor mit is érthettek alatta.)

A Takatalvi című szám az együttes Kurimus (Örvény) című stúdióalbumán jelent meg 2003-ban. A thrash metál rajongók azonnal a szívükbe zárták, videoklipjét a közszolgálati televízió többször is játszotta. Most mindenki megtekintheti és így azonnal meg is értheti, milyen elképesztően laza dolog volt a TV-től, hogy a műsorára tűzte.

Szeretettel küldöm a magyarországi tavaszváróknak és mindenkinek, aki szereti! Kellemes szórakozást! (Csak saját felelősségre!)

A húsvét Finnországban is négynapos ünnep, hiszen a dolgozók legtöbbjének már pénteken elkezdődik és legközelebb csak kedden kell munkába menni. Sokan elutaznak otthonról, kihasználva a hosszú hétvége nyújtotta lazítási lehetőséget. Akik otthon maradnak, azok is pihenni szeretnének.

Feltehetően így voltak ezzel történetünk szenvedő alanyai is, a kelet-finnországi Mikkeli városában lévő egyik emeletes ház lakói. Ők azonban vasárnap éjjel, 23 óra körül éktelen hangzavarra lettek figyelmesek. Az egyik lakásban teljes erővel tombolt a buli, helyi slágerek üvöltöttek, ahogy a hangszórón kifért.

A szomszédok először csöngettek, aztán dörömböltek az ajtón, de semmi sem történt, végül kihívták a rendőrséget. Az eset azért is volt furcsa, mert az egyébként bérelt lakásban nem fiatalok, hanem egy hatvan év körüli házaspár lakik a macskájukkal. Próbálták őket hívni telefonon, de senki sem vette fel. A kiérkező közegek is eljátszották ugyanazt, amit a szomszédok, csöngettek, dörömböltek, de semmi sem történt. Nem tudom, milyen szabályok vonatkoznak Finnben az ilyen helyzetre, de az újság szerint, mivel belülről nem hallatszott veszekedés vagy verekedés hangja, a rendőrök szépen távoztak, a zene meg ment tovább. A szomszédoknak sikerült elérni telefonon a lakást kiadó tulajdonost, aki azonban szintén nem volt a városban, vagyis ő sem tudott mit tenni.

Másnap reggel, amikor a Helsinkiben pihengető házaspár megnézte a lenémított telefonját, volt rajta néhány nem fogadott hívás. Hamarosan kereste őket a lakás tulajdonosa és kérdőre vonta a meglepődött víkendezőket a hangos húsvét miatt. Kiderült, hogy ők pár száz kilométerre vannak az otthonuktól és csak a hatéves macskájuk, Nona őrzi a lakást.

Macska az úr a házban. Kép: Minttu Tamski

A feleség gyorsan telefonált annak a barátjuknak, akit megbíztak a macska etetésével, amíg távol vannak. Ő elmondta, hogy vasárnap délelőtt járt ott, mindent rendben talált, csend volt és béke. A barát kapta magát és elrohant a lakáshoz, ahol kikapcsolta az üvöltő sztereót. Csak Nona volt otthon, aki kissé fáradtnak tűnt, mint aki keveset aludt, mert átmúlatta az éjszakát.

Nehéz éjszakám volt, hagyjatok! Kép: Minttu Tamski

A házaspár arra gyanakszik, hogy Nona unalmában elszórakoztatta egy kicsit önmagát. Természetesen nem zenét akart hallgatni, hanem a berendezésen világító fényt szerette volna levadászni. Kedvelt szórakozása ugyanis, hogy lézerfény után szaladgál, amit a gazdái vetítenek ki neki. A házaspár most macskabiztossá igyekszik tenni a zenegépeit és a ház minden lakójától egyesével bocsánatot kér.

Véletlen? Aligha! Bosszú volt, bosszú! Kép: Jari Rahikainen

Forrás: Iltalehti

Jelenkori falfirkálók kedvelt közhelye, hogy már őseink is szerettek rajzolgatni falakra, sziklákra. Igaz, mindez a rendőrséget vagy az átfestett falak, kerítések, közlekedési eszközök tulajdonosait a legritkább esetben hatja meg. Pedig csak pár ezer évet kellene várniuk és a most zavarónak tartott mázolmányok kultúrtörténeti kinccsé változnak. Egy ilyen primitív, de felbecsülhetetlen értékű, ősi alkotásra bukkant Anssi Toivanen egy finnországi szigeten, Pöyhönsaarin.

Mint aki jól végezte a dolgát. Anssi Toivanen üldögél a sziklán. Kép: Iltalehti

A grafikusként dolgozó, 49 éves Anssi Toivanen hobbija a természetjárás. A Leppävirtában lakó férfi nem csak vaktában bolyong a finn fenyvesekben, hanem igyekszik felfedezni a különleges természeti képződményeket. Mindezek mellett bátor ember is, mert a közelmúltban azt vette a fejébe, hogy medvebarlangokat fog felkutatni. Lakóhelye közelében található az Unnukka tó, amelyben közel 400 különböző nagyságú sziget van. Érdekes tó ez az Unnukka, hiszen mindössze 80 négyzetkilométer a területe, legmélyebb pontja azonban 41 méterrel van a víz szintje alatt és az alaposan tagolt partvonala 478 kilométer hosszúságú. (A Balaton 598 négyzetkilométer, legnagyobb mélysége csupán 11 méter körül van, partvonala pedig mindössze 200 kilométer.)

Az Unnukka egyik szigete a Pöyhönsaari, amelynek nyugati partvonalát a népnyelv Medvehegynek nevezi, habár valójában csak egy szürke sziklafal az egész. Hősünk joggal gondolhatta, hogy ott lehet vagy lehetett egykor medvelak, ha már a mézkedvelő bundásról nevezték el. Februárban neki is vágott a kalandnak, körülnézett a szigeten. A nagy hideg ebben az esetben nem hátráltató, hanem segítő körülmény, ugyanis ilyenkor minden csonttá van arrafelé fagyva, így nincs szükség csónakra a szigetvilág bejárásához.

Medvehegy a Pöyhönsaari nyugati oldalán februárban. Kép: Anssi Toivanen / Iltalehti

Toivanen barlangot sajnos nem talált, de körülbelül öt méter magasságban egy furcsa, vöröses pálcikaembert vélt látni az egyik sziklán. Grafikus lévén érdekelni kezdte a dolog, készített néhány fényképet és otthon utánanézett a szakirodalomban a látottaknak. Miután bizonyítottnak vélte, hogy eddig ismeretlen, őskori rajzot fedezett fel, bejelentette a dolgot a Kuopióban lévő múzeumnak. A múzeum szakértője, Tanja Tenhunen régész a helyszínre utazott és igazolta a felfedező sejtését.

Egy kis hunyorítás után belelátható a sziklába a kb. kétméteres pálcikaemberke. Kép: Anssi Toivanen / Iltalehti

Tanja Tenhunen az Iltalehti című lapnak elmondta, hogy Észak-Savo tartomány tekintetében ez a sziklarajz nagy jelentőségű, hiszen ott ezen kívül csak egyetlenegy másikra bukkantak eddig. Finnország más területein összesen 150 sziklára festett alakról van tudomása a régészeknek. A Pöyhönsaarin fellelt rajz körülbelül 5200-3600 évvel időszámításunk előtt keletkezhetett. A pálcikaembernek jól látszanak a lábai, amelyek közül az egyik be van hajlítva. A figura a kezében is tart valamit, talán fegyvert. A rajz a Finnországban sok helyen megtalálható vasoxid felhasználásával készült, amelybe a korabeli tagger zsírt vagy vért kevert. Munkáját dicséri, hogy az anyag még ennyi ezer év elteltével is ott van, ahová egykor felkente. További érdekesség, hogy feltehetően nem kellett sziklát másznia azért, hogy dolgozhasson, mert a kőkorszakban az Unnukka vízszintje lényegesen magasabban volt. Vagyis akár a jégen, akár egy csónakban állva is alkothatott a művész.

A régész szerint elképzelhető, hogy további rajzok bukkannak elő a környéken, hiszen hatalmas területről van szó, amit ilyen szempontból nem kutattak még át. A sziklákat benövő növényzet is rejthet további érdekességeket. Fontos azonban, hogy aki ilyen, őskori freskókra talál, az ne bolygassa meg a lelőhelyet és jelentse be a múzeumnak a felfedezését, ahogyan azt tette Anssi Toivanen is.

Forrás: Iltalehti

Madárlesen ücsörögni Finnországban menő dolog. Sokak hobbija a madármegfigyelés, rengeteg faépítmény várja országszerte a kukkolókat. A túrabakancs biznisz ugyanolyan jól megy, mint a távcsőüzlet, és a szakirodalom is remekül fogy. Utóbbiak között a Suomen Luonto (Finn Természet) című képes magazin – színvonalas írásaival –, jelentős rangot vívott ki magának. Internetes oldalán ráadásul a madárhang specialisták is hosszan elidőzhetnek.

Mi figyeljük őket, vagy ők minket? Kép: pixabay.com

Valakik vették a fáradtságot és a Suomen Luonto oldalán feliratozták néhány madár énekét. Ahogyan az a karaoke bárokban lenni szokott, a képernyőn látszik az adott énekes képe, a dalszöveg üres betűkkel olvasható ugyanott, majd szépen színt vált, ahogyan a „művész” az adott részhez ér. Aki együtt szeretné zengeni az éneket a tollas előadókkal, annak alapos felkészültséggel kell rendelkeznie, vagy sok vodkát szükséges előtte fogyasztania. Próbálkozni természetesen lehet, például itt és most.

Kezdőknek mindenképp a szakállas bagoly huhogása, vagyis inkább bvuugása ajánlott. Baglyunk nem rohan sehová, hosszú szünetet tart két megszólalás között. A gondos karaokevideó-készítők ezt kis kockákkal jelezték, amik ugyanúgy színesek lesznek az idő múlásával, mint egyébként a betűk. Van tehát lehetősége a dalra fakadónak, hogy átérezze a bagolyköltészet lényegét. Finnesen egyszerű az egész.

Az örvös galamb mondanivalója sem túl bonyolult, bár itt már oda kell figyelni a ritmusra. A hangok nyújtása szintén koncentrációt igényel, de talán segíthet az, hogy Magyarhonban is hasonló szövege van a galambféléknek. Nyelvrokonok, vagyunk, vagy mi a csuda.

Fontos, hogy a dankasirályok kiáltásait semmiképp se gyakoroljuk tömegközlekedési eszközön. Amennyiben mégis erre ragadtatnánk magunkat, legyünk felkészülve utastársaink furcsa tekintetére és ne lepődjünk meg, ha valamelyik megállóban vár minket egy mentőautó.

A feketerigót követni már csak az igazán profi karaokézóknak sikerülhet. Annyira cifrázza a madárka, hogy a videót megalkotók még a képet is mozgatták egy kicsit, hogy segítsék a dal hiteles előadását. Ne legyünk elkeseredve, ha elsőre nem sikerül szöveghűen reprodukálni a hallottakat, ezredikre sem fog.

Végezetül a széncinke és a szarka duettjére hívom fel a figyelmet. Nálunk ez a két hang hallható a legtöbbet. A cinke nem zavar kifejezetten, de hajnali négykor a szarkák beszélgetése már csöppet idegtépő. Ez a fekete-fehér tolvaj banda annyira bátor mifelénk, hogy csöppet sem zavarja őket, ha rájuk kiabálok. Egy pillanatra felfüggesztik a cserregésüket, rám pillantanak, hogy meggyőződjenek, ki az a lúzer, akinek az álmát szétordították, aztán folytatják ott, ahol abbahagyták.

Szavaztam! Első alkalommal, amióta Finnországban élek. Nem vagyok még finn állampolgár, de jött értesítő, hogy helyi lakosként én is alakítgathatom az önkormányzati testület összetételét. Ha már megtehetem, akkor fogtam magam és a reggeli hóesés ellenére nekivágtam a húszperces sétának, ami a szavazóhelyiségig vezetett.

Fejek, pártok, nevek, számok. Választási hirdetések a városban. (Saját fotó.)

Hihetetlen, hogy 2017. április 9-én havazásban indultam leadni a szavazatomat az önkormányzati választásokon. Nagy tolongás nem volt az iskolában, ahol az urna állt. Néhány egyszerű felirat eligazított arról, hogy melyik terembe kell menni, sőt, a jelöltek listája is ki volt ragasztva egy nagy üvegajtóra. Az iskola aulájában, ahonnan a szavazóhelyiség nyílt, egy asztalra süti, kávé volt kipakolva. Mellette a felirat, hogy az iskola egyik osztálya olaszországi kirándulásra gyűjt. Lehetett fogyasztani némi adományért cserébe. Egy másik asztal mögött egy idős bácsi üldögélt, valamelyik jótékonysági egyesületnek gyűjtött. Az ő perselyébe bedobott pénz ellenében nem járt enni vagy innivaló, de lelkesen kívánt minden szavazónak kellemes virágvasárnapot.

Lehetett böngészni. Nem lett volna érdemes kinyomtatni egy ekkora lepedőt egyetlen X-ért. (Saját fotó.)

A szavazás gyorsan ment. Először az értesítést kellett leadni, majd az alapján ellenőrizték a névsorban, hogy jogosult vagyok-e szavazni. Megkaptam a szavazólapot, amin egy nagy kör volt. Ebbe a körbe kellett beírni annak a jelöltnek a számát, akire szavazni akarok. Vagyis nem nyomtatták ki az egész jelöltlistát, nem kellett a nevek mellé ikszelni. A fülképen ott volt a teljes névsor a sorszámokkal, lehetett ellenőrizni, hogy jó számot magoltam-e be. A mérhetetlen bizalom jelének értékeltem, hogy a számot a körbe ceruzával kellett beírni. Ezek nem ismerik a radírt? El sem tudják képzelni, hogy valaki csalni akar?

A ceruza nem azért van odakötözve, mert esetleg ellopnák, hanem, hogy ne essen le. (Saját fotó.)

A szavazólapot a számozás után összehajtottam és az urnához léptem. Itt be kellett mutatnom valami iratot, ami alapján megállapították, hogy én vagyok én. Miután ez megtörtént, a lapot lepecsételték és már dobhattam is be a faládába. Nem volt tehát a magyarországi szokásoknak megfelelő borítékolás, gondolom, így könnyebb a felbontás és egy kis környezetvédelem is vegyül a praktikummal. Kevesebb szemetet termel ugyanis a választás. (Szép ez a mondat, de senki se értse félre, ezúttal nem átvitt értelmű.)

Ennek a választásnak egyébként szerintem nincs túl nagy tétje, talán csak az, hogy a népek gyakorolhatják a demokráciát. A pártok a szélsőségeseket leszámítva nagyon egyformák és a jelöltek karaktere között sincs nagy eltérés. Bár az is lehet, túl kevés ideje élek az országban és a nyelvi szintem sem elég még ahhoz, hogy a leheletnyi eltéréseket érzékeljem. Megnéztem pár rettenetes választási videót és tényleg nem értem, mi alapján választ az, aki nem húz szélsőjobbra vagy szélsőbalra.

Mindenki nagyjából ugyanazt mondta, ígérte. (Több figyelmet a gyerekeknek, időseknek, fiataloknak, több munkahelyet, nagyobb közbiztonságot, kevesebb adót, tisztább környezetet, az egészségügy, közlekedés javítását, a bürokrácia csökkentését.)

Ezt a közhelyparádét felhasználva készült az alábbi hirdetés, aminek főszereplője egy kitalált jelölt és egy egész sorozatot gyártottak belőle. A szerepet játszó színész ígér mindent, amit ilyenkor ígérni szoktak. A valódi üzenet azonban a hirdetés végén van, ahol a „Vállalkozók pártja” biztatja a szavazókat, hogy támogassák a valódi vállalkozókat a választáson.

Nekem erről egy Churchill idézet jutott az eszembe, ami így szól: „A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.” Cinikus volt az öreg, de szellemes. Egyébként én sem tudnám racionálisan megindokolni, hogy miért arra szavaztam, akire.