A finnek megtanulták a történelem során, hogy a bajban leginkább csak magukra számíthatnak. (Maximum néhány önkéntesre, köztük magyarokra.) Épp ezért Finnországban még ma is van hadkötelezettség és a védelmi erők igyekeznek komolyan venni a feladatukat. A finn fiatalok hadgyakorlatok során készülnek fel az esetleges konfliktushelyzetekre. Az idei lövészeten azonban nem várt ellenséggel kellett szembenézniük a vitézeknek.

Az ellenség

Az Iltasanomat című finn bulvárlap számolt be róla, hogy az észak-finnországi Rovajärvi lövészeti kiképző terepen egy siketfajd támadt a katonákra. Az újság által megszólaltatott hadnagy elmondta, hogy már évek óta látják ezt a madarat a közelben, feltehetően a katonai területen élhet. A madár rendkívül harcias, agresszívan támad mindenkire, aki a közelébe merészkedik.

Fotók: Finn haderő, Iltasanomat

Nem csodálom, hogy a fajd ennyire felhúzta magát, nem lehet jó érzés, ha valakinek az otthona közelében durrogtat a hadsereg. Az alábbi bejátszás a finn hadseregtől származik, a lövészeti gyakorlatot mutatja be.

Jól látszik, hogy a fenyőerdő közepén irtást készítettek, ott lövöldöznek a célpontra. Tulajdonképp gyakorlásra a terep ideális, hiszen emberlakta területektől eléggé távol van, ha pedig támadás érné az országot, ilyen terepviszonyok között kellene az ellenséget megállítani. Csak szegény fajd lesz végképp siket ettől a hangzavartól.

Találtam még egy régebbi felvételt arról, hogy fajd koma milyen kitartóan képes rosszallását kifejezni. Az itt látható egyed egy autóba próbál bejutni. Nem zavarja nagyon, hogy a kocsi megindul, bátran egyensúlyozik az ablaktörlőn. Végül mégis meggondolta magát, feltehetően nem akart bekocsikázni valamilyen lakott településre.

Ráadásul nem olasz, hanem finn. Kimi Räikkönen Ferrarival lett egykor bajnok, de ezúttal nem Formai-1-es csodákról, hanem egy másfajta masináról lesz szó. Bejegyzésem témája a Rollaattori, vagyis a gurulós járókeret, és annak egyfajta finn mutációja.

Fotó: pienikakkukeiju.fi

Nehezen mozgó embertársaink mindennapjait lényegesen megkönnyíti a járókeret, aminek létezik gurulós változata is. A kerekekkel ellátott gyógyászati segédeszközt a tulajdonosa tolhatja maga előtt, arra támaszkodhat, sétálhat vele a kertben, vagy kimozdulhat otthonról. Vagyis tényleg hasznos holmi, javítja az életminőséget.

Finnországban nagy divatja van a rollerrel kombinált gurulós járókeretnek, ami az energikus finn nyugdíjasok mozgásigényét hivatott kielégíteni. Elmés szerkezet, íme, itt egy példány képe:

Kétségtelen, hogy boltba járni, vagy elugrani egy ilyennel az unokákhoz, menő dolog lehet. Kell hozzá némi edzettség és egyensúlyérzék, de az élmény mindent megérhet. A világhálón számos videót lehet találni erről a szerkezetről, száguldoznak vele idősek és fiatalok egyaránt. Következzen most egy finn reklám, ami feltehetően családi produkció. Vagy legalábbis ezt szeretnék sugallni készítői. Így rollerezik a finn család nagymamástól:

Természetesen a finnek innovatív nemzet, az elektromos meghajtású Rollaattori is megjelent tehát északon. Egy kis motort kell beépíteni a szerkezetbe és máris kiváltható az élőerős meghajtás. A felvétel idén áprilisban került fel a netre, vagyis a fejlesztések még kezdeti stádiumban állhatnak, de ismerve a finn akaraterőt, világsiker lesz.

És itt van egy korábbi bejegyzésem egy másik finn Ferrariról.

Élelmiszerbiztonsági kérdésekben a finnek nem ismernek tréfát! Az ellenőrzött boltok és vendéglők négyféle smile matricát kapnak majd a bejáratukhoz, hogy a vevők és vendégek láthassák, mire számíthatnak tőlük. Aki pedig már otthon szeretné eldönteni, hogy hol vásárolja meg például az ebédnek valót, az ellenőrzést végző hivatal honlapján is rákereshet az adott üzletre.

A napokban kerültek fel a világhálóra a legutóbbi finn élelmiszerbiztonsági ellenőrzések eredményei. Az egyszerűség kedvéért a hivatal négyféle smile figurát használ a minősítéshez. Minél szélesebben mosolyog a fejecske, annál biztosabb lehet a vásárló abban, hogy nyugodtan elfogyaszthatja a helyben vásárolt élelmiszert.

A legnagyobb mosolyt megkapott üzletekben minden rendben találtak az ellenőrök. A kisebb mosoly azt jelzi, hogy ott is rendben mennek a dolgok, bár vannak kisebb hibák, de azok nem befolyásolják lényegesen a minőséget. A kedvetlenül néző arc viszont már azt mutatja, hogy az élelmiszerbiztonságot veszélyeztető, esetleg a fogyasztók megtévesztésére alkalmas dolgot tárt fel az ellenőrzés. Ezeket megadott időn belül korrigálnia kell az üzemeltetőnek. A sírásra görbülő száj pedig a sürgős beavatkozás szükségességét jelzi, vagyis nincs türelmi idő, azonnal cselekednie kell az érintettnek.

A finn sajtóban megszólaltak olyan hangok, amelyek a túlzott szigorúságra hívták fel a figyelmet. Kiderült ugyanis, hogy csak a szabályok maradéktalan betartása eredményezi a legjobb minősítést, nem elég minden ételnek kifogástalannak lenni. Például egy élelmiszerbolt azért került csak a második kategóriába, mert az öltöző padlóján találták az ellenőrök az egyik alkalmazott utcai cipőjét. Annak a cipőtartóban kellett volna lennie, ugyanis a szabályzatban az áll: „A padló legyen könnyen tisztítható!” Vagyis nem akadályozhatja a tisztíthatóságot egy ottfelejtett cipő, még az öltözőben sem.

Egy másik hely, amelyik szintén „csak” egyszerű mosolyt kapott, azért csúszott le a szélesebb fajtáról, mert a tisztítószerek tárolására szolgáló helyiségben a felmosáshoz használt vödör a padlón volt. A szabály szerint a tisztításra használt eszközök szárítását állványzaton kell megoldani. Tehát a tökéletes száradás miatt semmi sem lehet csak úgy, a földön. Egy étterem pedig azért mondhatott le a tökéletes minősítésről, mert a konyhában dolgozó szakácsok fülbevalója kilógott a szakácssapka és kendő alól, ami nem megengedett.

A sajtó által megkérdezett hivatali illetékes azt nyilatkozta az említett kritikákra, hogy a smile figurák kihelyezésén túl lehetőség van a véleményezés közzétételére is. Ezért a kedves vendég dönthet úgy, hogy a felsorolt hiányosságok ellenére mégis az adott üzletben vásárol. A minőséget ugyanis nem rontja a földön felejtett cipő és vödör, csak nem felel meg az előírásoknak.

Forrás és kép: hs.fi, evira.fi

A bevándorlás egyre nagyobb gondot jelent világszerte. Így van ez nem csak az emberek esetében, de az állatvilágban is. A Finn Lepkész Társaság (Suomen Perhostutkijain seuran) elnökének közelmúltbeli nyilatkozata szerint a globális felmelegedés hatására egyre több idegen pillangó jelenik meg északon, kiszorítva az őshonos fajokat.

Az egyik áldozat: Dasypolia templi

A globális felmelegedés nem csak a meteorológusok adatsoraiban követhető nyomon, hanem a környezet változásában is. A sarki jég olvadása az egyik leglátványosabb változás, de más tünetek is jelzik az átalakulást.

Finn sajtóhírek szerint a helyi lepkefajok egyre északabbra húzódnak, mert kiszorítják őket a délről érkező, agresszív, jól alkalmazkodó „bevándorlók”. A lepkékkel foglalkozó finn társaság elnöke, Reima Leinonen a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy egyedszámlálásaik azt mutatják, a közép-európai pillangók remekül érzik magukat Finnországban és gyorsan szaporodnak is.

Egy betolakodó: Lymantria monacha, vagyis az apácalepke

Az új lakókat nem csak az őshonos fajok továbbköltözése miatt fogadják ellenérzések, hanem kártékonyságuk miatt is. Sem a természet, sem a helyiek nem készültek fel az ellenük való védekezésre.

Reima Leinonen úgy véli, a korábban megszokott téli fagyok elmaradása okolható a kellemetlenségért. Mínusz 40 Celsius fok esetén a délről érkező lepkék petéinek csupán 2 százaléka marad életképes. Mínusz 34 Celsius fok esetén ez már 96 százalékra emelkedik.

Érdekes, hogy a mínusz 34 Celsiust produkáló tél már enyhének tűnik arrafelé. Legalábbis a lepkék petéinek mindenképp.

Forrás, fotó: HS.fi, biolib.cz

Az IIHF jégkorong világbajnokságot 2013-ban is Svédországban és Finnországban rendezik, ahogyan egy évvel korábban, 2012-ben. Az ősi riválisok összefogtak a rendezésben, hogy a lehető legszínvonalasabb versenyt hozzák össze és persze anyagilag se járjanak rosszul. Vagy legalábbis ne legyen nagyon megterhelő a lebonyolítás.

A svéd helyszín: Ericsson Globe - Stockholm

A tavalyi és az idei rendezés között az lesz a különbség, hogy az elődöntőket és a döntőt Stockholmban játsszák majd. 2012-ben, amikor a finneknek a negyedik hely jutott, ezek a meccsek Helsinkiben voltak. A dobogós helyet sem szerzett hazaiak nagyon csalódottak voltak, most május 3-19. között javíthatnak.

A finn helyszín: Hartwall Arena – Helsinki

A 16 csapatot két 8 csapatos csoportba osztották, az egyik csoport tagjai a svéd, a másik a finn fővárosban játszanak körmérkőzést egymással. Az első négy helyezett továbbjut a negyeddöntőbe, negyeddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna.

A svédországi csoport tagjai: Csehország, Svédország, Kanada, Norvégia, Svájc, Dánia, Fehéroroszország, Szlovénia. A finnországi csoportban Oroszország, Finnország, Szlovákia, USA, Németország, Lettország, Franciaország és Ausztria fiai küzdenek egymás ellen.

A finneknél a jégkorong nemzeti ügy, a magyar fociőrületnél jelentősebb társadalmi támogatottsággal bír. Már lázban ég az ország, a média is készül a nagy eseményre. Az MTV3, finn televíziós csatorna is kijött a közvetítések reklámjával, ami a Star Wars hangulatra játszik rá.

Tavaly az oroszok nyerték a világbajnokságot, nem csoda, ha a finn reklám tőlük indít. A sötét és rideg világból a finnek győzelmi mámorába csöppen a főhős, a sötét oldalról a becsület és a kitartás harcosai közé.

Csak bízhatunk benne, hogy az erő a finnekkel lesz.

Forrás: Wikipedia

A finnekről elterjedt az a sztereotípia, hogy következetes, kitartó, makacs emberek. Külön szavuk is van erre a „csak azért is” mentalitásra: sisu. Ha belegondolunk, a történelem során ott, a hideg, sötét északon szükség is volt erre a keménységre, ha életben akartak maradni. A közelmúltban találtam egy finn kenyérreklámra, ami tömény önirónia, a sisura nevelés kifigurázása.

A reklám megértéséhez szükség van némi háttértudásra. A filmecske szereplői egy apa és fia – vagy legalábbis szerintem ez lehet a rokoni kapcsolat közöttük – egy kenyér és egy kés. A történet retro környezetben játszódik, a berendezési tárgyakból ítélve valamikor az 1950-60-as években. A reménytelenül fekete-fehér konyhában egy maszatos kisgyerek próbálja felvágni a hagyományos finn kenyeret egy késsel.

Egykor a kenyérkészítés fáradságos és időigényes dolog volt. Az asszonyok ezért egyszerre nagyobb adagokat gyártottak le, hogy ne kelljen folyton ezzel foglalatoskodniuk. A kenyerek középen lyukasok voltak, hogy egy rúdra fel lehessen fűzni azokat. A felfűzött kenyereket a rúd segítségével a ház gerendái közé rakták, hogy ott kiszáradjanak, és sokáig ehetőek maradjanak. Az eltarthatóságot így sikerült biztosítani, de cserében rendkívül szárazak lettek, nehéz volt vágni, megrágni a kenyeret. A filmen látható fiú egy lapp késsel, vagyis puukkóval próbál egy darabkát leszelni magának a csontszáraz kenyérből.

A finnek olyan dolgokra figyeltek a tökéletes hangulat megteremtése érdekében, mint a kopott pulóverek, vagy a gyerek orra alatti sebek, ami feltehetően a zsebkendő ismeretének hiányából maródtak a fiú bőrébe. A kis remekműben csak egyetlen mondat hangzik el az apától, ami szabad fordításban: „Éhes vagy még, vagy sem?” A narrátor végül közli, hogy az általuk gyártott kenyér mennyire más, mint a régi, s ezt színesben meg is tekinthetjük az utolsó másodpercben.

A gyereknevelés sokat fejlődött azóta a finneknél, ahogyan a kenyérkészítés is. A lélek ereje azonban megmaradt, s talán ez a sisu az, ami irigylésre méltóvá teszi őket.

Szenzációs képarchívum vált elérhetővé bárki számára a finn honvédség jóvoltából. 170 ezer, 1939-45 között, Finnországban, a Téli háború, a Folytatólagos háború és Lappföldi háború idején készült fényképet nézhetnek meg és használhatnak fel szabadon a téma iránt érdeklődők.

Magyar önkéntesek vonulnak Turkuban, a kikötőben, 1940. május 20.

Április 27-e Finnországban a háborús veteránok napja. Ezen a napon ért véget 1945-ben a Lappföldi háború, vagyis a finnek számára a második világégés fegyveres összetűzései ekkor zárultak. 1987 óta zászlós ünneppel emlékeznek Finnországban azokra, akik életüket áldozták, vagy kockára tették a hazájuk védelmében. Talán ez az ünnep lehetett az apropója a hatalmas képarchívum közkincsé tételének is.

Sajtóhírek szerint a közzététel első napján annyian voltak kíváncsiak a képekre, hogy össze is omlott a számítógépes rendszer, nem bírta a terhelést. Már elhárították a problémát az informatikusok, így könnyen és gyorsan keresgélhetünk a nekünk tetsző témákban a www.SA-kuva.fi oldalon. A honlapon csupán arra kérik a felhasználókat, hogy forrásként ne felejtsék megemlíteni őket, ha valamelyik képet felhasználják.

Én természetesen a magyar vonatkozású képeket kerestem és meglepően sokat találtam. Szolgáltak ugyanis magyar önkéntesek Finnországban, igaz, harcokban nem vettek részt. Az ő hazautazásuk alkalmából készült több fénykép. Következzen itt néhány közülük, hátha felismeri valaki néhányukat. Örülnék, ha a hozzászólások között lenne néhány olyan, aminek tartalmával kiegészíthetnénk a finnek adattárát.

Néhány képen Kémeri Nagy Imrét (1903-1942) vélem felfedezni. Ő volt a magyar önkéntesek vezetője. A többiek vajon kik lehetnek?

Masírozás a kikötőben

A finnek zenével búcsúznak a magyaroktól

Értékelő beszéd a parancsnokságtól

Magyar tisztek várakoznak

Kémeri Nagy Imre

Magyar tiszt

Tekintélyes bajusz egy magyar tiszten

A kürtös

Csak vidáman!

Várakozás a hazaindulásra

Laza pihenő a járdán

Szedelőzködés

Magyar zászló a hátizsákban. Vár az otthoni háború

És még egy érdekesség! Rácz István (1908-1998) fotóművész, műfordító két fényképére is rábukkantam az archívumban. Ma már egy díj nevében él tovább a finn háborúban harcolt magyar művész neve. (A finnek közül az kapja meg a díjat, aki sokat tett a magyar kultúra terjesztéséért, népszerűsítéséért, a magyarok közül pedig az, aki a finn kultúrával teszi ugyanezt.) Rácz István nem a hivatalos úton, a többi önkéntessel érkezett Finnországba, hanem magánúton, így harcolt is a szovjetek ellen. (A hivatalosan érkezett csapatot nem vetették be a finnek, csak járőrszolgálatot láttak el a határ mentén.)

Rácz István meg is sebesült, de életben maradt. A Semmi partján című, önéletrajzi könyvét volt szerencsém nemrégiben olvasni, ott érzékletesen leírja, hogy milyen volt a finn télben katonáskodni. Így, utólag is, minden tiszteletem az övé!

Fényképezőgéppel, egy behavazott úton

Rácz István (középen) két bajtársával

Erőt kellett vennem magamon, hogy ne olyan bugyuta szóviccet adjak a bejegyzés címének, hogy: „Ez kömény!” esetleg: „Kék a kömény?” Felment ugyanis a pumpa bennem, amikor azt olvastam a Good News from Finland portálon, hogy Finnország a világ köményexportjának csaknem 30%-át adja. Egy agrártermékről van szó! És Finnországról! Ez sci-fi.

Pedig mégsem az, vagyis tényleg köménynagyhatalom Finnország. A finn jó híreket közlő oldalon ugyanis az szerepel, hogy a finn köménymagban sok az illóolaj, ami erősebb ízt ad neki, mint a vetélytársainak, amelyek főként Hollandiából, Egyiptomból, Kanadából és a közép-európai országokból származnak.

Egy finn élelmiszerkutató cég (MTT Agrifood Research, vagyis Maa- ja elintarviketalouden tutkimuskeskus) vezető kutatója elmondta, hogy a kiváló minőségen túl az export sikere egy másik tényezőn is múlik. Ez pedig a jól szervezett, jól működő termelési és értékesítési lánc. Az áru útja nyomon követhető, ami növeli a vásárlókban a bizalmat a termékkel, termelővel, kereskedővel kapcsolatban.

Az említett kutatóintézet jelmondata számomra nagyon szimpatikus: „Kiváló minőségű élelmiszer, tiszta környezet - egészséges emberek!” A cikkben nyilatkozó agrárszakember neve pedig azt mutatja, hogy a finnek megbecsülik a használható tudással rendelkező külföldieket. A vezető kutatót ugyanis Csaba Jansik néven említik.

Ez tényleg kömény!

Finnország az őrült versenyek hazája. Bizonyára mindenki hallott már a feleségcipelő futamról, vagy a mobiltelefon-dobás világbajnokságáról. A finnek nem csak lelkesen űzik a fura sportokat, hanem kifejezetten büszkék is rá. Kitűnő példa erre az, hogy még a bélyegeiken is szerepeltetik azokat.

A napokban mutatták be hivatalosan Helsinkiben, hogy májusban milyen bélyegeket jelentetnek meg Finnországban. Ezen a sajtótájékoztatón láthatta először a nagyközönség azt a hat bélyegből álló sorozatot, amelyik az őrült finn versenyeket ábrázolja.

A bélyegeken feltűnik a feleségcipelés, gumicsizma-dobás, léggitározás, hangyabolyban ülés és mocsárfoci. Egy általam ismeretlen sportot bemutató bélyeg is szerepel a sorozatban, amin mintha a gazdaasszony tolná egy kétkerekű valamin a gazdát. (Aki erről tud valami bővebbet, az írja meg hozzászólásban!)

A bélyegek alkotója egy bizonyos Bruno Maximus, akiről azt sejtem, hogy nem ez lehet az eredeti neve. Vagy a szülők a római kor elvakult rajongói voltak. (Esetleg külföldiek.) A finn Wikipedia tanulsága szerint az önmagát hypno-realistának tartó Bruno 1970-ben született Finnországban. A Facebook oldala szerint jelenlegi lakóhelye London. Életrajza és a Google keresések szerint pedig nem csak járt és alkotott Magyarországon, hanem kiállítása is volt már nálunk.

Bélyegei szimpatikusan őrültek, mint maguk a népszerűsíteni vágyott versenyek is. Reméljük, a hypno-realizmus hamarosan divatba jön felénk is.

A szerelem nem ismer határokat, sem térben, sem időben. Ezt a jókora közhelyet szemléletesen példázza annak a finn-magyar szerelemnek a története, amelyet Helena Kangas írt le magyarországi élménybeszámolójában. Egy korábbi bejegyzésemben már említettem azt a könyvet, amely a finn újságírónő 1943-44-es magyarországi tartózkodása alatt született riportokat tartalmazza. Ebben a kötetben bukkantam egy romantikus sztorira.

Kövér Gyula: Önarckép, 1920, forrás: kieselbach.hu

Helena Kangas azért látogatott el a finn-magyar házaspárhoz, mert tőlük is szerette volna hallani különleges esetüket, amelyről akkoriban Budapesten sokat beszéltek a társasági emberek. Kövér Gyula és finn felesége, Alice, 1907-ben ismerkedett meg Münchenben, ahol mindketten tanultak. Egy vendéglőben népes finn társaság ült körül egy nagy asztalt, amikor a pincér ibolyacsokrot hozott Alice számára. Rövid idő múlva szegfűcsokor is érkezett egy kis kártyával, amelyen csak annyi állt: „Forduljon balra!” Az egész társaság balra fordult, ahol egy asztalnál Kövér Gyula ült és emelte poharát a szép finn lányra. Mivel többször is összefutottak ezek után a vendéglőben, hamarosan ismeretség, majd szerelem szövődött a két fiatal között.

Alice azonban hamarosan hazautazott Helsinkibe, de a szenvedélyes levelek sűrűn váltották egymást. A rövid ideig tartó személyes kapcsolatra mindketten meghatározó élményként tekintettek, még akkor is, amikor Alice Finnországban férjhez ment. A lány és az édesanyja is írt Kövér Gyulának, engedélyt kérve a frigyre, amit a magyar művész kénytelen-kelletlen meg is adott. Azzal ugyanis tisztában volt, hogy a szerény anyagi körülményei nem tennék lehetővé a nősülést, főképp a külföldi menyecskével. Alice azért azt kiharcolta mérnök férjénél, hogy továbbra is levelezhessen első szerelmével. Ebbe meg a szerencsés férj ment bele, talán a béke megőrzése érdekében.

Teltek-múltak az évek, jöttek-mentek a levelek, de a történelem ismét kegyetlenül beleszólt a hétköznapi emberek életébe. Kitört az I. világháború, amelyet Kövér Gyula csaknem végigharcolt, négy évet töltött el a fronton. A leveleket szállító posta nem nagyon működött akkoriban, így a kapcsolat a finn asszonyka és a bohém magyar festő között megszakadt. Alice végül a Vöröskereszttel kezdte kerestetni Gyulát, s a szervezet azt a közlést adta, hogy Kövér Gyula Oroszországban elesett.

Eközben Kövér Gyula hazatért a frontról és folytatta karrierjét, immár jól eladható aktok készítésével. Egyre elismertebb művész vált belőle, gyönyörű nőket vetkőztetett le, de soha nem nősült meg.

Alice Finnországban megözvegyült, egyetlen fiát azonban sikerült Németországba, Berlinbe küldenie. Az állatorvosnak készülő fiú magyar diáktársainak mesélt édesanyja magyar szerelméről, aki meghalt a világháborúban. A magyar diákok kérdezték a romantikus festő nevét, majd felvilágosították a finn fiút, hogy a nevezett illető él és virul. A fiú táviratozott az édesanyjának, aki táviratozott Budapestre, majd Kövér Gyula is táviratozott Helsinkibe. Még azon a nyáron, harminc évvel elválásuk után, Budapesten ismét találkozott Kövér Gyula és Alice. Hamarosan össze is házasodtak és 1943-44-ben, Helena Kangas látogatása idején Budapesten tartottak fenn lakást és műtermet.

Helena leírta, hogy a műteremben meztelen lányok üldögéltek, cigarettáztak, miközben az akkor már 60 esztendős, de fiatalos Kövér Gyula festette őket. Az egyetlen ruhában lévő nő, Alice pedig bölcs mosollyal szemlélte a művek születését.

Sajnos az interneten akárhogyan is keresgéltem, nem bukkantam Alice nyomára. Kövér Gyuláról is csak annyit sikerült megállapítanom, hogy egészen hosszú élet adatott meg neki, 1972-ben hunyt el 89 éves korában.

Kövér Gyula: Nő rózsával, 1907, forrás: nagyhazi.hu

Vajon mi lett a házaspár sorsa 1943-44. után? Meddig tűrte Alice a pucér lányokat a műteremben? Hány évig volt együtt a házaspár? Hogyan vészelték át a világháborút, a kommunista diktatúrát, a forradalmat, a Kádár-korszakot? Az aktfestő támogatott, tűrt vagy tiltott volt akkoriban? Festett egyáltalán valamit idősebb korában?

Aki valamilyen információval bír a házaspár későbbi életéről, kérem, írja meg kommentben!