Második generációs bevándorló, Sandhja nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál finnországi válogatóját. A finn-guyanai énekesnő dinamikus előadásmódja meghódította a fagyos Északot.

Érzésem szerint az idei Eurovíziós dalválogatón Finnországban nem volt igazán kiemelkedő produkció. A kritikán aluli versenyszámokról megemlékeztem már egy posztban, most jöjjön a nyertes!

A 24 éves, Helsinkiben született hölgy, Sandhja Kuivalainen szenvedélyes ember. A verseny alatt adott valamennyi interjúját szétnevette, győzelme bejelentésekor pedig alig kapott levegőt és sírva fakadt. Első reakciója az volt, hogy: „Mindjárt elájulok!” Nem füllentett, tényleg látszott rajta, hogy szédülés környékezi, félő volt, hogy a győztesek ráadásszámát sem tudja majd előadni. Végül sikerült neki, a színpadra érve ismét visszatért kirobbanó ereje.

Dalával alapjában véve nincs semmi gond, egyetlen hátránya, hogy van hozzá hasonló még több millió. Sandhja a vadsága ellenére szimpatikus, természetességében lehet sikerének kulcsa. Bízom benne, hogy Stockholmban túljut a selejtezőn és ott lehet a döntőben.

A szombat esti műsorban volt minden, aminek egy show-ban lennie kellett. A közönség soraiban ott szurkolt a fellépők családja, közöttük Sandhja finn édesapja és a Guyanából származó, ápolónőként dolgozó édesanyja is. A nézők színes táblácskákat lobogtattak kedvencük nevével, némelyek kis zászlót is hoztak magukkal, sőt valaki egy kötött pulóvert lóbált egész adás alatt.

A vendégfellépők között szerepelt a tavalyi nyertes, a Pertti Kurikan Nimipäivät punkbanda és a 2006-os Eurovíziót letaroló Lordi is. Utóbbiak nemes egyszerűséggel belefűrészeltek a műsorvezetőbe, Krista Siegfrids-be. Nem ám kispályás módon, volt ott kellékvér és röpködtek a műanyag belső szervek! A felemelő jelenet az alábbi videóban 2:15-től megtekinthető.

Forrás: wikipedia.fi, kép: Iltalehti

Február 28-án egész Finnországban lobognak a kék-fehér zászlók. Ez a nap a Kalevala napja, a finn nemzeti eposz ünnepe. 1835. február 28-án írta alá Elias Lönnrot az általa gyűjtött versekből összeállított Kalevala első változatát. Az eltelt 181 évben a Finn Posta is több bélyeg megjelentetésével tisztelgett a gyűjtő és a mű előtt.

Elias Lönnrot (1802-1884) orvosként járta a fagyos, északi vidéket és betegeinek nem csak a panaszát hallgatta meg, hanem a dalait is. Felismerte, hogy hatalmas kulturális értékre bukkant, lejegyezte a hallottakat és összeállította belőle a Kalevalát. A nemzeti öntudatra ébredő, orosz befolyás alatt élő finnek kaptak egy olyan művet, ami csak az övék volt, büszkék lehettek rá.

A szegény családból orvossá lett Lönnrot a gyógyítás mellett a nyelvművelésben is elmélyedt és élete során sokat tett a finn kultúra terjesztéséért. Az utókor hálás is volt neki, szobrok, színdarabok, filmek őrzik emlékét. A finn posta 1931-ben adta ki az 1 márkás bélyegét Lönnrot arcképével.

Azért ebben az évben jelent meg a bélyeg, mert ekkor volt 100 éves a Finn Irodalmi Társaság, amelynek Lönnrot alapító tagja volt. 1831 mozgalmas év lehetett Elias Lönnrot számára, mert ekkor ismét gyűjtőútra indult, de közben kitört a kolerajárvány az országban. Minden orvosra szükség volt, így Lönnrot visszatért Helsinkibe és gyűjtés helyett gyógyított.

2002-ben, születésének 200 évfordulója alkalmából ismét bélyegre került az irodalmár orvos. Az ekkor már euróval fizető finneknek 60 centet kellett kiadnia érte.

A bélyeg párja ugyanebben az értékben jelent meg és a Kalevala egy részletét olvashatta rajta, aki jártas a régies írásmódban.

1935-ben, a Kalevala megjelenésének 100. évfordulóján bélyegsorozattal jelentkezett a Finn Posta. Az éneklést ábrázoló darabon látható, hogy egykor hogyan adták át egymásnak az emberek a dalokat. Szemben ültek, megfogták egymás kezét, így az éneket hallgató nem csak a szöveget, a dallamot, hanem az énekes minden rezzenését átérezhette.

A sorozat második darabja a hajón menekülő Vejnemöjnen és a rá hatalmas madár alakjában támadó ellenség harcát mutatja. Igaz, a csata előtt a vén muzsikás és csapata ellopta ellenségeitől a Szampót, ami tulajdonképp egy gazdagságot adó csodaszerszám. A javak elosztása miatti perpatvar mindig is csúnya öldökléshez vezetett.

A harmadik bélyegen Kullervo fújja kürtjét, amikor harcba indul. A részletek kibontása nélkül annyit érdemes megjegyeznünk róla, hogy a diadalmas indulás tragikus befejezésbe torkollott.

Ugyanebben az évben, vagyis 1935-ben, karácsonyi bélyegen pengette hangszerét (kantele) Vejnemöinen, az eposz nagy szakállú énekmondója.

Az öreg dalos a Kalevala 150. születésnapi bélyegére is rákerült, csak itt szomorúan üldögélt a vízparton, míg a kantelén - a másik bélyegen - egy fiatalabb férfi játszott.

2006-ban egy bélyeg segítségével arra is fény derült, hogy miből készült a híres kantere húrja. Természetesen szűzlányhajból. Na, jó, lányhajból.

A 150 évfordulóról a szovjet posta is megemlékezett. Karjala, ahol Lönnrot előszeretettel gyűjtötte a dalokat, ma jórészt Oroszországhoz tartozik. Vagyis így nem meglepő, hogy a jogelőd Szovjetunió is bélyegre tette Vejnemöjnent.

A Kalevala több művészeti ág képviselőit ihlette meg. Az egyik legismertebb közülük a festő, Akseli Gallen-Kallela (1865-1931), aki a Kalevala számos részletét illusztrálta. Az 1997-ben megjelent bélyegsorozaton az a szárnyas oltárhoz hasonlító műve látható, amelyen Vejnemöjnen afférja leshető meg Ainóval. Szegény Aino nem akart a dédnagypapakorú Vejnemöjnenhez feleségül menni, inkább a vízbe ölte magát.

Régészeti feltárások során, ősi sírokból érdekes ruhadíszek, medálok kerültek elő Finnországban. Feltehetően a világ bármely más pontján is találnak ehhez hasonló tárgyakat a kutatók, csakhogy ott nem teremtenek ezzel divatot. Finnországban ugyanis ezek a holmik inspirálták a Kalevala ékszereket, melyekről 1999-bn jelentetett meg bélyeget és blokkot is a helyi posta.

Végezetül jöjjön a legkülönösebb kép, vagyis Vejnemöjnen és Donald kacsa egy bélyegen. A Kalevala a mai gyerekek számra már nehéz olvasmány, azért felmerült az igény, hogy valamiképp közelebb kellene hozni hozzájuk a történetet. Így születhetett meg a könyv, amelyben kacsáékkal esnek meg a kalevalai kalandok. Ennek a műnek a „reklámja” az alábbi postabélyeg.

 Forrás: wikipedia.fi, posti.fi

Az Eurovízió Finnországban is megmagyarázhatatlanul népszerű. Európa színe előtt az képviselheti hazáját, aki megnyeri a finnesen egyszerű, UMK (Uuden Musiikin Kilpailu – Új Zenei Verseny) nevet viselő helyi válogatót. Az elmúlt három hét során kialakult a döntő mezőnye. Szerintem nincs kiemelkedő dal a továbbjutottak között, de a vert mezőnyben akadt néhány elképesztő produkció.

Egyetlen alkalommal, 2006-ban nyerek a finnek Eurovíziós Dalfesztivált, méghozzá a szörnyrockot játszó Lordi együttes jóvoltából. A meglepő, őrült és megbotránkoztató előadás óta többen is próbálkoznak a siker említett három komponensével, hátha őket is világhírnévhez segítik. Így lehetett ezzel a Pää-äijät nevű formáció is, akiknek azonban nem sikerült még a döntőbe sem bejutni.

            Forrás: yle.fi

Az első elődöntőben hatalmas bulit csapó két öreg srác arról énekelt, ami a finneknek fontos. Az alkoholról. Közelebbről: a pezsgőről. Merthogy drága északi testvéreink nem csak vodkát, sört, bort isznak előszeretettel, a pezsgőt sem vetik meg. A fiúk dalának címe ugyanis Shamppanjataivas, azaz Pezsgőmennyország volt.

Egy hatalmas, habbal teli dézsában pancsolt a két szakállas muksó, a táncosok különféle jelmezben asszisztáltak a mámorhoz. Volt ott róka, pizza futár, fotóriporter lány, minden, ami a TV kelléktárában ráment a tánckarra. A végén még a mennybe is emelkedett a főszereplőpáros, ami várható volt, mert a rájuk kötött zsinegekbe belegabalyodtak néha a bohóckodásuk közepette.

 A második elődöntő ízlésgyilkos számát két, ikernek öltözött lányka adta elő. Érzésem szerint itt megelevenedett egy rózsaszín szemüvegen keresztül olvasott képregény. Az Attention 2 fantázianevű izé angolul mosolyogta a világba a Ready For The Show című remekművét. Volt itt minden, zászlólengetés, görkorcsolyázás, karate rúgás a nagy semmibe. A két tenyeres-talpas menyecske végighadonászta a fellépési időt, de ritkán jött ki tiszta hang a torkukon. Fiatalok még, kicsit gyakorolnak és talán érettebben, húsz-harminc év múlva lesz esélyük.

 Mindennek a teteje azonban a harmadik elődöntőben várt az elszánt poprajongókra. Lieminen már maga a röhögőgörcsben fetrengő kategória. Fiaim szerint arcra Jézus, testalkatra jégkorongozó. Rendezetlen, hosszú haját a győzelem reményében bevetett szélgép élvezettel lobogtatta. A búrafejű tánckar koreográfiája és a zenekar megjelenése is védhetetlen, de Lieminen mozgása ígéretes burleszk karriert vetít elő. Nincsenek szavak, ezt látni kell! Egészségünkre!

A kelekótya rendőrparancsnok szerepében hírnevet szerzett, Helsinkiben született George Gaynes 98 évet élt.

George Gaynes eredeti családneve Jongejans, ami nem cseng túl finnesen. Ez nem is véletlen, hiszen az édesapja holland volt. Anyai ágon sincs sok finn rokona, mert a mama orosz nemesnek született. George születési anyakönyvi kivonatában azonban mégis a szépen mutató Helsinki van feltüntetve születési helyként, ezért a finnek finnként gondolnak rá. Az ország akkor, 1917. május 16-án még az Orosz Birodalom része volt, közel hét hónapot kellett még várni a függetlenségre.

Az orosz nemesből lett színésznő és a holland üzletember az Amerikai Egyesült Államokat választotta lakhelyéül, amiben talán a birodalomban történt, a nemesekre nézve hátrányos politikai fordulat is közrejátszhatott. Ez a helyzet George életére mégis pozitív hatást gyakorolt, mert a kedves mama hivatását követve ő az Újvilágban futott be szép karriert. A világhír azonban nem színpadon, hanem a filmvásznon, vagyis inkább a képernyőn találta meg, a Rendőrakadémia sorozatnak köszönhetően. A kissé dilis és szenilis Lassard parancsnok elnyerte a nézők szimpátiáját.

George Gaynes, ha nem is volt vér szerint finn, lelke mélyén feltehetően az északi élethez vonzódhatott. Kanadai születésű színésznőt vett feleségül és a halál is egy északi kistelepülésen, a Washington állambeli Nordh Bendben érte 2016. február 15-én.

Forrás: Wikipedia, Iltalehti

Finnországban mindenkinek joga van szabadon barangolni az erdőkben, járni a természetet, attól függetlenül, ki a terület tulajdonosa. Az északi országok sajátos jogi gyakorlata a „mindenkit megillető jog” néven ismert.

A mindenkit megillető jog alapján finnek és külföldiek egyaránt felfedezhetik az ország erdeit, hegyeit és tavait – és szabadon szedhetik az ízletes vadon termő bogyókat és gombákat, még a magántulajdonú erdőkben is.

„A mindenkit megillető jog koncepciója nemzedékeken keresztül fejlődött” – mondja Anne Rautiainen jogász, a Finn Természetjáró Szövetség képviselője. „Ez nem egy bizonyos jogszabály, alkalmazási területét több, különböző területet szabályozó rendelkezés határozza meg. A mindenkit megillető jog hátterében az a gondolat áll, hogy minden ember szabadon élvezhesse a Finnországban rendkívül népszerű szabadidős tevékenységeket a természetben, túrázhasson, síelhessen, evezhessen, úszhasson, szedhessen gombát vagy gyümölcsöt.”

„A mindenkit megillető jog alapján az ország területének mintegy 90 százaléka bárki számára elérhető, ami igazán szabad országgá teszi Finnországot.” – mondja Ville Niinistö környezetvédelmi miniszter. „Életben kívánjuk tartani ezt a finn szokásjogot, de természetesen felelősségteljesen kell viselkednünk, mikor ezzel a jogunkkal élünk. Mindenki számára fontos, hogy megtanulja, ide értve a városi környezetben felnövő gyermekeket, de azokat a bevándorlókat és a turistákat is, akik ilyen jogokkal esetleg még nem találkoztak.”

Az áthaladás csupán a családi házak udvarán, a bevetett termőföldeken, néhány természetvédelmi területen, az ipari és katonai létesítmények területén, valamint a finn-orosz határ keskeny sávjában tiltott. A mindenkit megillető jog nem engedi a gépjárművek és motorkerékpárok letérését az utakról. Pecázni egyszerű horgászbottal és damillal szabad, az orsó és csali használatával történő horgászáshoz és a hálóval, varsával való halászathoz engedély szükséges. Néhány tevékenységhez, mint pl. a vadászat és a tűzrakás kérni kell a földtulajdonos engedélyét.

Néhány területet illetően a mindenkit megillető jog szabályozása szándékosan nem részletekbe menő. A túrázók a védelem alatt nem álló természeti területeken „ideiglenesen” letáborozhatnak. Más tulajdonában álló földterületen azonban nem szabad senkit „indokolatlanul zavarni”, vagy „jelentős kárt okozni”. A törvény a gyakorlatban remekül működik, mivel a finnek általában jól érzékelik, mi az, ami másokat zavarhat.

A mindenkit megillető jog azon a felfogáson alapul, hogy a természetben való szabadidős tevékenység mindenütt engedélyezett Finnország egész területén, ahol ez külön nincs megtiltva. Ezzel szemben a legtöbb országban mindenütt tiltott, kivéve, ahol külön engedélyezve van.

A minden embert megillető jog Finnországban, Norvégiában és Svédországban világviszonylatban is olyan egyedülálló, hogy javasolták felvételét az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

Az írás a This is Finland cikke alapján készült. Forrás: Finn Nagykövetség

Echo címmel 16 finn és 10 magyar művész alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Duna Palotában. A finn és a magyar művészeknek két éve volt közös kiállításuk a Városligetben, az Olof Palme Házban, most a 16 finn művész – köztük két keramikus, festők és grafikusok – 65 munkát küldött a tárlatra – mondta el Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész, a Wartha Vince Alapítvány vezetője.

Tavaly magyar művészek jártak és állítottak ki a közép-finnországi Iisalmiban, 2014-ben pedig azt tervezik, hogy gobelinművészek rendeznek kiállítást a kelet-finnországi Kuopióban, Finnország kilencedik legnagyobb városában.

A Duna Palotában kiállító magyar művészek között van Bódis Erzsébet, Farkas Éva és Remsey Flóra gobelinművészek, Fábián Dénes festő, Szuppán Irén és Katona Szabó Erzsébet textilművész.

Pannonhalmi Zsuzsa keramikus egyméteres „szarvasoltárt” készített kerámiából. Az ihletet a monoszlói templomban látható magyar áldozati oltár adta a művésznek a plasztika elkészítéséhez.

Pannonhalmi Zsuzsa beszélt arról is, hogy jó kapcsolatokat ápolnak a budapesti finn nagykövetséggel és a Finnagorával, a finn kulturális, tudományos és gazdasági központtal. A kiállítást, amely augusztus 13-ig tart nyitva, Leena Pasanen, a Finnagora igazgatója nyitotta meg.

Pannonhalmi Zsuzsa szerint a finn-magyar művészeti kapcsolatok hagyományosan jók és szerteágazók, több mint 100 évre tekintenek vissza: a művészek találkozásai, egyházi kapcsolatok, népfőiskolák, az iparművészeti főiskola 1970-es éveinek diákcsere programja jelzi az együttműködést. Az Echo 2011., az Echo 2013. és a finnországi cserekiállítások ennek programnak a folytatását jelentik.

Forrás: MTI. Kép: délmagyar.hu

Atomerőmű-építési szerződés előkészítéséről írt alá projektfejlesztési megállapodást a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern marketing-leányvállalata, a Rusatom Overseas és a Fennovoima finn energetikai társaság. A közös célokat megfogalmazó dokumentum értelmében a felek idén is folytatják az egyeztetéseket.

A Hanhikivi-1 Atomerőmű építéséről szóló szerződést várhatóan 2013 végéig szentesítik. Eközben megbeszélések folynak arról is, hogy a Rusatom Overseas 34 százalékos tőkehányadot szerez a Fennovoimában.

Noha a finn cég februártól párhuzamosan tárgyalt a Toshibával is, mostantól kizárólag a Rusatom Overseas-zel folyó egyeztetésekre koncentrál. A Roszatom AESZ-2006 típusú, 1200 megawattos, nyomottvizes reaktora, valamint a Rusatom Overseas kivitelezési modellje és a teljes ajánlat megfelel a Fennovoima tulajdonosai által támasztott igényeknek.

A 3+ generációs reaktortípus a legújabb fejlesztési eredményeket képviseli. Ennek korszerűsített változatát kínálja a Roszatom a csehországi temelíni erőmű új energiablokkjainak építésére kiírt tenderben, és a paksi erőmű tervezett bővítésében is ilyennel venne részt az orosz cégcsoport.

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernhez tartozó marketingtársaság, a Rusatom Overseas és a Fennovoima finn energetikai cégcsoport megállapodása arról tanúskodik, hogy a legfejlettebb európai országok is elismerik az orosz atomtechnológia minőségét és hatékonyságát.

A RIA Novosztyi hírügynökség kommentátora szerint az elismerés súlyát csak növeli, hogy a finn atomfelügyeletet tartják a legszigorúbbnak a világon. A választásban persze az is szerepet játszott, hogy a Roszatom-leányvállalat kész megvásárolni a finn cég 34 százalékát, amely egészen februárig az E.ON tulajdona volt, de a német konszern kiszállt a vállalkozásból. Azt egyelőre nem tudni, mennyibe kerülnek a finn cég részvényei, de a becslések 1,7-2 milliárd dollárról szólnak.

Szükség lesz természetesen még számtalan megbeszélésre, egyeztetésre, mert a finnek óvatosak. Jobban mondva, a saját kárukból tanultak. A francia Areva által tervezett, 1600 MW-os új blokk építése Olkiluotoban a tervezetthez képest minimum öt év késéssel, ráadásul dupla költséggel készül majd el hamarosan. Legalábbis a közeli befejezésben bíznak a finnek.

Finnország egyébként elkötelezett az atomenergia iránt: a működő négy reaktoruk összteljesítménye 2,7 gigawatt (Paksé 2 GW) és részesedése az ország villamosenergia-ellátásában 28%.

A szöveg és kép forrása: atomenergiainfo.hu

Hamarosan visszatér hozzánk is a kánikula, jön a strandidő, amit egy klasszikus nyári sláger finn feldolgozásával köszöntök. A retro nótát Pirkko Mannola adta elő 1961-ben, egy, a bugyutácska dalhoz méltó könnyed filmben.

Pirkko Mannola 1958-ban

A hölgy nem akárki, 1958-ban, húszévesen megnyerte a finn szépségkirálynő-választást. A versenyre a bátyja nevezte be, igaz, nem testvéri szeretetből, hanem a 25 ezer márkás fődíj reményében. A menedzser típusú bátyus persze bízhatott a sikerben, hiszen Pirkko remekül énekelt és egy ideje már fürdőruhamodellként egészítette ki a családi kasszát.

A királynői trón elfoglalása után Pirkko karrierje meredeken emelkedni kezdett, megtalálták a filmszerepek, a dalok és egy előnyös házasság is. Mi most csodáljuk meg fekete-fehérben az alakját és elbűvölően butácska előadását!

Forrás: Wikipédia, mtv3.fi

A finnek becsületes emberek, ha találnak valamit, azt igyekeznek visszajuttatni eredeti tulajdonosához. Így van ez akkor is, ha közel harminc éve veszett el a holmi. Ez történt a napokban egy aranygyűrűvel.

A közelmúltban írtam egy bejegyzést arról, hogy egy finn tó partján palackpostára lelt egy fiatal pár. Az üzenetben 1977-es dátum szerepelt, így a megtalálók feltételezték, hogy akkor került vízbe az üveg. Az Ilta-Sanomat című finn bulvárlap most egy másik, hasonlóan különös esetet kapott fel.

Történt ugyanis, hogy a Raisio város közelében található Haunisten nevet viselő mesterséges tóban egy aranygyűrűre bukkantak. (Arról nem szól a fáma, hogy miért van szükség mesterséges tóra egy olyan országban, ahol van természetesből is pár ezer. Feltehetően víztározó szerepet tölt be a tavacska.) A szerencsés megtaláló, bizonyos Ville Valjus jó finn módjára megtisztogatta az ékszert és feltette a Facebook oldalára a fényképét, hogy így felkutassa jogos tulajdonosát.

A keresésben egyetlen információ volt a segítségére, méghozzá a gyűrű belsejébe vésett név és évszám: „Netta 1 – 8 – 81” Azt feltételezte tehát, hogy egy Netta nevű nő párjáé lehetett a gyűrű, s az eljegyzés vagy esküvő 1981. augusztus 1-jén volt.

Ville Valjus elmondta az újságnak, hogy arra számított, az ismerősei majd megosztják a képet, így talán a környékbeliek közül valaki ráismer a leletre. Ehhez képest három nap alatt 11 ezer megosztást ért el, és néhányan jelentkeztek is nála a gyűrűért. A becsületes megtaláló azonban gyanakvó is egyben, így alaposan kikérdezte a jelentkezőket. Végül írt neki egy nő, aki szerint az édesapja hagyta el a gyűrűt még friss házas korában, amikor a Haunisten tóban úszott.

A hölgy édesapját is felkereste az alkalmi nyomozó csapat, aki igazolni tudta, hogy a bevésett dátum napján volt az esküvője, a feleségét Nettának hívták, valamint megerősítette a lánya által elmondott történetet a balszerencsés úszkálásról. A férfi azonban nem tart igényt a gyűrűre, mert annak elvesztése után néhány évvel el is vált egykori feleségétől. A megtaláló azonban mégis megválik az ékszertől, az egykori tulajdonos lányának adja azt. Így közel harminc év után ahhoz kerül a gyűrű, aki miatt mégis volt értelme megkötni azt a rosszul sikerült házasságot.

Isten útjai és a finn tavak kifürkészhetetlenek.

Forrás: Ilta-Sanomat/Ville Valjus

A közelmúltban írtam egy blogbejegyzést arról, hogy a finn hadsereg már jóval Hitler előtt, 1918-tól használta a horogkereszt szimbólumot, amely a szerencsét jelképezte számukra. Most azonban egy még régebbi horogkeresztre bukkantam, méghozzá egy finn templomban készült fényképen.

Finnország korábbi fővárosában, Turkuban áll a Mária templom (Maarian kirkko), amely számtalan rejtély otthona. A mai kőtemplom helyén az 1200-as években fatemplom épült. Már ez a kezdetleges épület sem véletlenül épp oda került, ahol a mostani templom áll. A korabeli keresztények egy pogány áldozati dombra, a ma Rantamäkinek nevezett területre emeltek házat saját istenüknek. Mivel az áldozati hely körül pogány temető is volt, a városi legenda szerint a mai templom mellett álló épület most is kísértetjárta hely.

A templom egy retro képeslapon, Lada kombival

Akik nem hisznek a visszajáró lelkekben, azok is érdekesnek találják a templomot, amely a faépítmény leégése után épült. A falakat feltehetően az 1440-es években húzták fel kőből, majd később téglával is kiegészítették néhol. A különleges festmények is ekkor kerültek a falakra. Egy helyreállítás során, 1909-ben tették ismét láthatóvá az egykori rajzokat az akkor már lutheránus templomban.

Falra festették az ördögöt

A rajzok érdekessége az, hogy nem hivatásos művészek készítették azokat, hanem feltehetően az építőmunkások. Mintha középkori gaffitik díszítenék a falakat, igaz, főként bibliai témájúak, azonban néhol illetlenek, sőt, pogány motívumokat is magukon viselnek. A korabeli munkások tisztában voltak vele, hogy a keresztény hatalom ad kenyeret nekik, de őseik hitét sem felejtették akkor még el teljesen.

Maga, az ördög is felkerült a falakra, máshol meg egy maszkos sámán (sátán) jár táncot a fejfák, keresztek között. A horogkeresztre emlékeztető szimbólum is megjelenik, bár nem tudom, van-e hozzá bármi köze, vagy csak valami érdekeset szeretett volna a falra pingálni a másodsegédmunkás.

Nem szeretnék vele éjfélkor találkozni

A katonai temetővel is övezett templom a XX. században szintén történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont. 1963. március 31-én a Svédországból érkezett Elisabeth Djurle prédikált a templomban, így ő volt az első nő, aki ezt megtehette Finnországban. A 450 férőhelyes templomba 700 ember zsúfolódott be, hogy tanúja lehessen a női egyenjogúság újabb győzelmének.

Hol máshol lehetett volna egy ilyen korszakalkotó tettet véghezvinni, mint egy Máriának szentelt templomban, groteszk figurák mosolyával kísérve?

(Virtuális látogatást itt tehet a templomban.)

Forrás, képek: Turun Sanomat, Wikipédia