Ha jól ismerjük a kutyánkat, már az ugatásából meg tudjuk mondani, mit is szeretne az állat. A finn spicc esetében viszont az ugatásnak nem csupán a jelzés miatt van nagy jelentősége, hanem a figyelemelterelés végett is. Ez a kisméretű kutya ugyanis egyszerűen átveri az áldozatát.

A 44-50 cm marmagasságú, 20-22 kg súlyú finn spicc rőtbarna vagy rőtarany színű, mancsain és a szügyén fehér foltok lehetnek. A szőre középhosszú, a farkát bekunkorítva tartja. A füle felálló, innen is kapta finn nevét: suomenpystykorva, vagyis finn felálló fülű.

Ugatása jellegzetes kaffogás. A hatalmas finn redőségekben a vadászok maguk elé engedik a kutyát és arra mennek utána, ahonnan az ugatását hallják. A kutya lelkesen felzavarja a fajdokat és addig szalad egy madár után, amíg az egy fán meg nem pihen. Ekkor a spicc belefog az ugatásba, élénken ugrál a fa alatt. Ha a madár ismét felröppen, a kutya abbahagyja a hangoskodást és követi a fajdot. Amint a préda ismét leszáll, a kutya újra ugatni és őrülten szaladgálni kezd a fa alatt.

A vadász nem láthatja mindig a kutyáját a sűrű erdőben, de a hangját hallja és tudja, hogy ott a zsákmány is. A kutya a fa alatt akkora hisztit levág, hogy a szerencsétlen fajd csak rá figyel, az óvatosan közeledő vadászt észre sem veszi. A kutya tehát eltereli a madár figyelmét, így a gazdája könnyen lelőheti a fajdot.

A hanghatás illusztrálására itt egy idegtépő, 10 percig tartó ugatás, aminek elég megnézni az első harminc másodpercét, hogy tudjuk, mi megy benne végig. Először 3,17 körül látjuk meg a kutyát, addig csak fák és monoton kaffogás. Nem csodálom, hogy a fajdok elvesztik a józan eszüket ebben a ricsajban.

A vadász egykor teljesen rá volt utalva a kutyájára, hiszen nélküle esélye sem volt fajdot lőni. A kutya pedig feltehetően csak beteg madarakat tudott volna elejteni a vadász nélkül, tehát mindkettőjük érdeke volt a közös munka. Talán ez az egymásrautaltság az oka annak, hogy a finn spicc egygazdás kutya. Jól kijön a család többi tagjával is, de egy személyt tekint igazán a gazdájának. Más állatot viszont nem nagyon tűr meg maga és a gazdája mellett.

Íme egy bejátszás arról, hogy a finn spicc mennyire kedvesen viselkedik az embergyerekkel:

A finnek nemzeti kutyájuknak tartják ezt a szép állatot, vidéken napjainkban is sok udvarban szaladgálnak a spiccek. Feltehetően a városiak is kedvelik, de a spiccnek nagy a mozgásigénye, egy lakásba bezárva nem igazán érzi jól magát.

Mivel az emberek viselkedésére érzékenyen reagál, a nevelése, kiképzése is különleges odafigyelést kíván. A helytelen viselkedést például nem lehet nála megtorolni, mert ez megtöri a kutya bizalmát az emberben. Ha rosszul viselkedik, azt egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni és a helyes viselkedést kell minden esetben jutalmazni. Így a kutya megtanulja, miért is kap dicséretet, és ezt a viselkedési formát fogja követni.

Magyarországon sajnos még elég kevés él belőle. Aki tenyészteni szeretné ezt a fajtát, annak alapos kutatást kell végeznie a világhálón, hogy honnan, milyen kutyákat tudna a legegyszerűbben beszerezni.

Az emberek közelsége érdekes szokásokat alakított ki a finn spiccnél. Az utolsó felvételen egy álmos állatot láthatunk, aki egy ideig okosan néz, aztán lefekszik. De hogyan!?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.