Ha Lauri Valkola nem finnek, hanem spanyolnak vagy olasznak születik, akkor most hátradőlt volna a gurulós, irodai székében, feltette volna mindkét lábát a vezérlőpultra és úgy érezte volna, hogy ő az élet császára. Elment volna a barátaival bulizni, beborozott volna vagy pezsgőt nyit, felszed egy vagy két cicababát, akikkel olyan görbe estét csap, amit el sem tud képzelni. Mivel Lauri Valkola finnek született, ezért tényleg nem tudta elképzelni, mit is kezdhetne egy vagy két cicababával, pláne azt, hogyan is szedhetné fel őket. A borozás és a pezsgőzés is távol állt tőle. Nem mintha nem szokott volna berúgni, de ő inkább a vodkát részesítette előnyben, a katonaság által biztosított szolgálati lakásában, egyedül, eszméletvesztésig. Mit is kezdhetett volna azokkal az olasz vagy spanyol cicababákkal? Még elkapta volna tőlük ezt a nyavalyás vírust.

Az azonban nem volt kérdéses Lauri Valkola előtt, hogy most tényleg ő az élet császára. Még nincs harminc éves és rábízták a katonai adó-vevő torony kezelését. Egyedül rajta múlik csak, hogy lepotyognak-e a környéken repkedő gépek, eljutnak-e az információk Lappföldről Helsinkibe vagy időben rádöbben-e a finn hadvezetés arra, ha jönnek az oroszok. Ő védi most az imádott, végtelen fenyveseket, az ezüstösen csillogó tavak ezreit és a hamisítatlan finn vodkát. Katasztrófa lenne, ha az oroszok löttyét kellene inni. Tulajdonképp ő most nem csak az ország, hanem az egész Unió szeme és füle, az európai kultúra oltalmazója. Nélküle vége lenne a jó világnak, a borozásnak, pezsgőzésnek. Övé most a hősök trónja. Vagy mije?

Ellenőrzött pár számot, bepötyögött néhány adatot és megpihentette szürkéskék szemét a főmonitoron. Ezért tanult egész eddigi életében. Ő az ura az egész világnak. Ha egyszer véget ér majd az élete, felírhatják a neve, rendfokozata és az évszámai mellé a sírkövére, hogy: „operátor”. Vagy inkább azt, hogy: „főoperátor”. Mert addig mindenképp szeretett volna élni, hogy azt a szintet elérhesse. Kicsit el is szégyellte magát, mert ebben az ünnepélyes pillanatban, amikor teljesült az álma, már egy újabb cél fogalmazódott meg benne. Kerülni akarta a nagyravágyás látszatát, még önmaga előtt is.

Lauri Valkola engedélyezett magának egy kis büszkeséget és újra átírt néhány beállítást, módosított pár frekvenciát. Minden a kisujjában volt, laza magabiztossággal intézte a dolgokat. Ki akart élvezni minden másodpercet, mert a munkatársa – aki magasabb rangú volt – hamarosan visszatér a mellékhelységből és akkor osztoznia kell majd vele a világuralomban. Az idő könyörtelenül csordogál a maga medrében, főleg, ha pisiszünetről van szó.

Végigpásztázta az összes kijelzőt. Minden a legnagyobb rendben volt, de Finnországban nincs olyan nagy rend, aminél ne lehetne nagyobbat alkotni. Alkotni, mert ez már művészet. Lauri Valkola kezdett izgalomba jönni, amit érzékletesen jelzett, hogy pislogott egyet. Letisztázott még néhány adatsort, korrigált ezt-azt, finomhangolt, amit csak lehetett. A szöszöléskor azonban túllépett valamin, amin nyugodtabb pillanatában soha nem ugrott volna keresztül. Nem vette észre, hogy hibázott, arra pedig egyáltalán nem gondolt, hogy ez a hanyagság alapjaiban megváltoztathatná a jövőt. Az egész világét.

 *** 

Vastag hófelhők úsztak az égen, pedig már április volt. Közép-Finnországban megszokott, ha húsvét táján havazik, s még ilyenkor is a fehér meg a szürke dominál a zöld fölött. A dombok lágy hullámzása semmit sem juttatott már az öregember eszébe. Tuomo Lahti csak állt az ablak előtt, nézte a szürke eget, a sötét erdőségek alkotta tájképet, s a szomszédos dombtetőn álló rádió adó-vevő tornyot. A szerkezet tetején egy fényszóró villogott még nappal is, mintha csak neki szeretné jelezni, hogy mégiscsak léteznek emberek a közelben.

Tuomo Lahti nem volt tipikus, magának való, finn nyugdíjas, bár igaz, a háza a város szélén állt, jó messze a központtól, boltoktól, emberektől. Amióta megözvegyült és a lányai is elköltöztek, mintha ismét kinyílt volna előtte a világ, nyughatatlanul jött-ment. Évek óta összejártak páran az egykori középiskolás osztálytársak közül. Mármint azok, akik még megvoltak. A keménymagot a 4T társaság alkotta. Tapio, Timo, Tapani és ő, Tuomo. Ketten özvegyek, egy elvált és egy agglegény. A városi jégkorongcsapat törzsszurkolói voltak már évtizedek óta. Valóságos sportlexikon mind a négy, betéve tudták a válogatott és a klubcsapatok összetételét visszamenőlegesen vagy ötven évre. Fejben le tudtak játszani minden meccset, amit valaha láttak élőben vagy a TV-ben. Folyton ugratták egymást, vetélkedtek és vitatkoztak, jól elvoltak. Úgy tervezték, hogy legalább százhúsz évig élnek. Erre most itt ez a nyomorult vírus.

Három hete ki sem mozdult hazulról. Nem mintha féltené az egészségét, de a lányai ráparancsoltak. Túlzónak érezte az aggódásukat, igaz, azt azért szeretné megélni, hogy a városi csapat ismét megnyerje a finn jégkorongbajnokság rájátszását. Különben is, az idei bajnokság félbeszakadt, így eldöntetlen maradt a baráti társaságban tett fogadásuk is. Tuomo ezt érezte az igazi tragédiának. Végre nyerésre állt, de most ennek is fuccs.

Minden évben fogadott a négy T az alapszakasz és a rájátszás győztesére, valamint az első három legeredményesebb játékosra. Tíz év alatt Tuomo kétszer eltalálta az alapszakasz és egyszer a rájátszás bajnokát, de semmi több. A másik három jégkorong-professzor nagyságrenddel sikeresebb volt, egymást múlták felül a helyes jóslataik. Timo pár éve még egy nagyobb összeget is nyert az állami sportfogadáson, mert megjátszotta a saját tippjét. Idén azonban eddig minden úgy alakult, ahogyan Tuomo Lahti várta. Nemcsak az általa favorizált csapatok nyertek folyton, de a kedvelt játékosai is csúcsformában voltak. Kártyavárként omlottak össze a reményei, amikor lefújták a további meccseket.

Unta magát, nem volt kedve már a TV-t sem bekapcsolni és az udvarra sem járt ki, a havat sem takarította el a háza elől. Az egyik unokája vásárolt be neki és letette a szatyrokat az ajtaja elé. Becsengetett, integetett és már ment is. Jó lány volt, de furcsa. Valami játékfejlesztő cégnél gyakornokoskodott, naphosszat a számítógép előtt ült. Egy hete a megkapta tőle a felturbózott, régi okostelefonját. Még egy kézzel írott ismertetőt is mellékelt neki a lány, hogy az interneten mit, hol talál, hogyan tud üzenetet küldeni és videóbeszélgetést elindítani. Bonyolult volt ez neki, már a finnesen egyszerű Nokia mobilját is nehezen szokta meg, nemhogy ezt a masinát.

Végighívogatta a barátait, igaz, csak egyszerű telefonbeszélgetés erejéig. Jó volt hallani a hangjukat, de mintha mindannyian éveket öregedtek volna pár hét alatt. Főleg agyban. Tapani állandóan evett, hízott pár kilót és belecsámcsogott a fülébe, Tapio a macskáival társalgott még akkor is, amikor ő ott volt a vonal túloldalán, Timo pedig tisztára megháborodott, váltig állította, hogy az idei fogadásukat is ő nyerte volna meg. Ez teljesen kiborította.

Tuomo Lahti leült a hintaszékébe és kezébe vette az új telefonját. Térdére tette az útmutatót és lépésről lépésre követte a leírtakat. Beleizzadt, mire sikerült megnyitnia egy híroldalt. Szerette volna megtudni, vajon mikor indul újra a hazai jégkorongbajnokság, folytatódik-e egyáltalán. Idegesítette, hogy nem tudja legörgetni rendesen az oldalt, folyton megnyitotta a legérdektelenebb híreket. Amikor be akarta írni a keresőbe a jégkorongszövetség címét, nem találta a megfelelő betűket, vagy egyszerűen melléütött. Egyre erősebben remegett a keze és a szeme előtt gyakran összefutottak a karakterek. Akadálytalanul csapódott ide-oda a virtuális térben. Rábukkant a szingapúri maláj nők főzőtanfolyamának honlapjára és a német tengeralattjáró múzeum bemutatkozására. Hirtelen elkapta a kezét a kijelzőről, amikor végre finn szöveget pillantott meg. Legalább haza ért.

Valami cikk volt arról, hogy kiknek ítélték az orvosi Nobel-díjat. Tuomo felhúzta az orrát, mert ez a téma nem érdekelte, de megint ügyetlenkedett valamit és így a szöveg többi része is feltárult előtte. Beleolvasott és megtudta, hogy egy svéd és egy japán tudós érdemelte ki megosztva az elismerést a COVID-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírus ellen kifejlesztett vakcináért. Furcsának találta, mert korábban a TV nem beszélt erről, ezért rápillantott a hír dátumára. 2037 októbere szerepelt a fejlécen. Bosszús volt, mert igaz, hogy végre finn honlapon járt, de most meg időben távolodott el jócskán a céljától.

A cikk beszámolt még róla, hogy milyen sokáig tévúton jártak a kutatók és ez mennyi emberéletbe került, nem is beszélve a brutális gazdasági válságról. A svéd díjazott nyilatkozott is a portálnak és elmondta, hogy a megoldás valójában egészen egyszerű volt, csak sokáig nem gondolt rá senki. Szerepelt még egy rövid ismertető a módszerről, közérthetően tálalva az eljárást, de Tuomót ez már nem kötötte le, a sportrovatot igyekezett megtalálni. Nem az a típus volt, aki könnyen meglepődik. Úgy gondolta, ha már ilyen messzire röpítette el az internet, próbálja kihasználni ezt a furcsa helyzetet. Abban reménykedett, hátha mentettek el cikkeket a 2020-as jégkorongbajnokság kimeneteléről. 

*** 

Lauri Valkola csalódottan engedte el lelkesültségét, amikor munkatársa belépett az irányítószobába. A férfi szemügyre vette a kijelzők számait, krákogott kissé és izzadó homlokát törölgette. Megjegyezte, hogy nem igazán érzi jól magát és az azonnali leváltását akarja kérni a parancsnokuktól. Mielőtt felvette volna a telefont, figyelmeztette fiatal kollégáját, hogy az egyik beállítás feltehetően hibás, érdemes lenne korrigálni. Lauri Valkola elvörösödött, mert valóban lehetetlen értéket mutatott egy helyen a monitor. Még a végén zavart okoz valamelyik kommunikációs hálózatban! Gyorsan átállított néhány dolgot és igyekezett leplezni a bűntudatát. Egy üveg Koskenkorva vodkát vizualizált maga elé. Az mindig megnyugtatta. 

*** 

Tuomo Lahti dühösen dobta a kanapéra a telefonját. Valahogyan elkavarodott az ígéretesnek tűnő sporthírekről. Nem tudta meg, mit hoz a jövő.

(A magyar közönség számára olvashatóvá tette: Nácsa János.)

(A fotókat készítette: ugyancsak ő.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.