Pasi Tuominen, Finnország budapesti nagykövete a keddi ünnepélyes megnyitón elmondta: a szervezet elindítását az motiválta, hogy a világgazdaság megváltozott, és egyre nagyobb hangsúly van a külgazdasági kapcsolatokon. A finn kormány elhatározta, hogy javít a finn külgazdasági kapcsolatok hatékonyságán azzal, hogy egyetlen intézmény alá szervezi a külkapcsolati szervezeteit.

 

 ptkicsi.JPG

 

Kiemelte: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Magyarországon befektető finn vállalatok fele kéri a nagykövetség segítségét, amikor megkezdi itteni tevékenységét. "Szeretnénk, ha ez az arány nőne" - tette hozzá.

 

Az eseményen Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. igazgatója a finn-magyar gazdasági kapcsolatok egy példáját képviselve elmondta: anyavállalatának 60 ezer nemzetközi munkavállalójából ezer Magyarországon dolgozik, és egyes termékek tekintetében a teljes kutatás-fejlesztési lánc Budapesten van. "Világszerte 1,3 milliárd ember használja az egyik olyan programot, amelyet a budapesti Köztelek utcában fejlesztettek" - tette hozzá, utalva a cég székhelyére.

 

Az üzletember leszögezte: a Nokia Siemens Networks hisz Magyarországban, és keresi a bővítési lehetőséget mind a kutatás-fejlesztési, mint a pénzügyi szolgáltatási ágazataiban.

 

A magyarországi Team Finland Hungary csoportnak a budapesti finn nagykövetség, a Finpro kereskedelmi iroda, a Finnagora budapesti finn kulturális intézet a tagja, partnerei a Magyarországi finn tiszteletbeli konzulok és a Magyar-Finn Kereskedelmi Kamara.

 

A nemzetközi Team Finland hálózatot február elsejével indította el a finn kormány azzal a céllal, hogy elősegítse a külgazdasági kapcsolatok fejlesztését, Finnország országimázsának terjesztését, a finn vállalatok nemzetközi szerepvállalásának bővítését, és a Finnországot célzó külföldi közvetlen tőkeberuházások gyarapítását. Az év elején világszerte több mint 70 országban alakultak helyi Team Finland csoportok.

MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr455077639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása