Az idén 100 éves Finnországban a köztársaság elnökeit kiemelkedő tisztelet övezi. Eddig tizenkét elnök volt hivatalban, ami száz évhez képest nem is olyan nagyon sok. Az első nyolcat az egyik helyi bank ajándékérmékre pakolta még az 1960-as években, s osztogatta az ügyfelei között. Habár euróban kifejezett értéke ma sem nagy ezeknek a tokeneknek, a gyűjtők körében népszerűnek nevezhetők. Nemrégiben nekem is sikerült teljessé tennem az alapsorozatomat, most a változatok összeszedegetése következik.

A Säästöpankki, vagyis Takarékbank néven létezett pénzintézeti hálózat a magyar Takarékszövetkezetekhez volt hasonlatos. (Ma már megújult felépítésben működik tovább.) Ők igyekeztek takarékoskodásra bírni a népeket jutalmazással, az elnöki képmások ajándékozásával. 1960-67 között, a minden év októberében megrendezett takarékoskodási héten (Säästöpankkiviikko) kaptak ilyen meglepetést a banki ügyeiket intézők.

Az érmék hátoldalán a Säästöpankki címere látható, az aktuális évszámmal. A címeren belül elhelyezett 1822-es szám a bank alapítási évét jelzi. Közel 2 millió 400 ezer darab készült a sárgaréz érmékből a nyolc év alatt. Finnországban a svéd is hivatalos nyelv, így svéd változat is napvilágot látott mindegyikből, amelyek napjainkban értékesebbek, lévén nagyságrendekkel kevesebb van belőlük. 1959-63 között a Säästöpankki fiókintézményei is kiadtak emlékérméket, amelyek előoldalán nem csak az elnökök, hanem művészek is szerepeltek. Ezeknek az érméknek a hátoldalán a bank címere helyett az adott városban működő bankfiók épülete található. Vagyis van még mit gyűjtenem.

Mivel nem szeretném untatni azokat, akiket az érmék hidegen hagynak, minden egyes elnököt ábrázoló érme képe alá teszek egy-egy érdekességet az adott elnökről.

Kaarlo Juho Ståhlberg (1865-1952)

A köztársaság első elnöke jogtudós volt, akit több, karizmatikus politikus vetélkedésétől kísérve választottak meg erre a posztra, mintegy nevető harmadikként. Az alapjában véve visszahúzódó természetű, s enyhe beszédhibás Ståhlberg nem szeretett utazni, így elnökségének hat éve alatt egyetlen hivatalos, külföldi úton sem járt. Teljes mértékben a külügyminiszterre bízta a külkapcsolatok ápolását.

Mandátumának lejárta után nem jelöltette magát az elnökválasztáson. Bölcsessége, jelleme miatt azonban tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, több utóda is példaképének tekintette, tanácsait rendre kikérte. Haláláig a „szürke eminenciás” szerepét játszotta, rossz nyelvek szerint nagyobb befolyása volt a finn politika alakítására elnöksége után, mint a hivatali idejében.

Lauri Kristian Relander (1883-1942)

Negyvenegy évesen választották meg Lauri Kristian Relandert Finnország elnökének. Temperamentuma szöges ellentéte volt elődjének, hivatali ideje alatt több külföldi utat tett. Sokoldalúságát mutatja, hogy filozófusi és agronómusi végzettséget is szerzett. Elnöksége előtt írt nyúlápolási útmutatót valamint egy könyvet a skandináv országok mezőgazdaságáról. Doktorátusa a vetőmag csíráztatásról szólt. Hiába foglalkozott azonban magas szinten a növénynemesítéssel, egyetemi állást nem kapott, így a politikával kezdett el foglalkozni. Épp csak 35 éves volt, amikor a parlament elnöke lett, köztársasági elnökké választását megelőzően megyei kormányzói posztot töltött be.

Pártjának több vezetőjével is vitába keveredett, ezért – habár szerette volna – nem jelölték őt újra a következő választáson. 6 éves elnöki mandátumát követően a tűzoltóság fejlesztésén dolgozott haláláig.

Pehr Evind Svinhufvud (1861-1944)

1931-ben, a világgazdasági válság közepén egy már korábban visszavonult politikust, Pehr Evind Svinhufvudot választották finn elnöknek. Ő 1907-13 között – még az orosz fennhatóság idején – a parlament elnöki tisztét töltötte be és két alkalommal olyan radikális beszéddel nyitotta meg az ülést, hogy a cár képviselője azonnal fel is oszlatta azt. Később megtagadta orosz állampolgárok finn hivatalokba való kinevezését, ezért Szibériába száműzték. A legenda szerint az oroszországi forradalom kitörése után bement a száműzöttek helyi parancsnokságára és bejelentette, hogy: „Aki engem letartóztatott, azt letartóztatták, ezért én most hazamegyek.”

1917 novemberében otthon kormányfővé választották, ebben a minőségében Leninnel is tárgyalt Finnország függetlenségéről. A finn polgárháború idején – 1918-ban – ideiglenes államfő, majd kormányzó volt. Köztársasági elnökként hat évig, 1937-ig irányította hazáját.

Kyösti Kallio (1873-1940)

Finnország egyetlen olyan elnöke Kallio volt, aki nem rendelkezett egyetemi diplomával. Gazdag paraszti családba született, így politikai pályafutását megelőzően gazdálkodással foglalkozott. Fő célkitűzésének a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését tekintette, nevéhez fűződik az általános iskolakötelezettség és a vallásszabadság törvénybe iktatása. Sikereit elhomályosította a háború kitörése. Kallio egészsége gyorsan romlani kezdett, ezért 1940. december 19-ével lemondott elnöki tisztségéről. A fővárosból a családi birtokra utazni készülő, lemondott elnök a főpályaudvaron rosszul lett és meghalt.

Risto Ryti (1889-1956)

Az egykori pénzügyminiszter és a Finn Nemzeti Bank vezetője háborús időben került az ország élére. A németekkel kötött szövetség jegyében vállalta, hogy Finnország addig nem lép ki a háborúból, amíg a Német Birodalomnak szükségük van a finnekre. A harci szerencse fordulása után Ryti belátta, hogy közeleg az összeomlás, ezért 1944-ben lemondott ez elnökségről, hogy személye ne akadályozza a Szovjetunióval való megegyezést. A háború után bíróság elé állították és tízéves börtönbüntetésre ítélték, de 1949-ben elnöki kegyelemből szabadult. Hazájában soha nem tartották bűnösnek, ami abból is látszik, hogy temetésén hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára.

Carl Gustaf Emil von Mannerheim (1867-1951)

Bármikor volt eddig szavazás Finnországban arról, hogy ki a finn történelem legmeghatározóbb alakja, azt mindig Mannerheim marsall nyerte. Az ő élete annyira kalandos és változatos, hogy a róla szóló különleges történetek több könyvet is megtöltenének.

Az ország számára kritikus időszakban, 1944-46 között elnökként is tevékenykedő hadvezető jól taktikázott a II. világháború végén. A németeket önerőből űzték el a finnek, így elkerülték a szovjet megszállást. A marsall pedig azonnal lemondott, amint megkezdődtek a béketárgyalások, nehogy a szovjetek miatta állítsanak teljesíthetetlen feltételeket a finnek elé. Önkéntes száműzetésben, Svájcban hunyt el.

Egyik kedvenc történetem vele kapcsolatban a dohányzásáról szól. Hitlerrel tárgyalt éppen a finnek háborús részvételéről, amikor látványosan szivarra gyújtott. Tudta, hogy a Führer ki nem állhatja a dohányfüstöt, de le akarta mérni, mennyire fontos a németeknek a finnek szövetsége. Mivel a dühkitöréseiről ismert Hitler nyugalmat erőltetett magára, Mannerheim megértette, hogy ezúttal nincs alárendelt szerepben a megbeszélések során.

Juho Kusti Paasikivi (1870-1956)

Ő volt a megfelelő ember a kényes feladatra, 1946-56 között vezette az országot. A jogi diplomával rendelkező Paasikivi közigazgatási jogot tanított, dolgozott az államkincstárban, volt diplomata, három alkalommal a kormány élén is állt. Az 1930-as és 40-es években többször is vezetett finn delegációt Moszkvába, a szóbeszéd szerint előtte gondosan elkészítette a végrendeletét. Ismerhette Sztálin tárgyalási módszereit.

Félelmei ellenére hatékonyan egyeztetett a diktátorral, Finnország megőrizhette viszonylagos függetlenségét. Külpolitikai sikerei alapozták meg az ország gazdasági sikereit, s a világháború után hét évvel ő nyithatta meg Helsinkiben az olimpiát. Hatalmas teljesítmény ez egy vesztes, kivéreztetett országtól.

Urho Kaleva Kekkonen (1900-1986)

Sokan Finnország aranykorának tekintik Kekkonen 26 évig tartó uralmát. A Kádár János által is nagyra becsült Kekkonen 1956-82 között, három kitöltött és egy megkezdett elnöki ciklus alatt volt a „jó király”. Az alkotmányt megváltoztatva lehetett ennyiszer megválasztani és csak nagy nehezen sikerült rávenni a lemondásra. Távozásra végül az elhatalmasodó betegsége vette rá, de még ma is rengetegen nosztalgiával gondolnak elnökségére.

Elegendő csak egy vastag, fekete keretes szemüveget felvenni és már mindenki tudja, hogy Kekkonent utánozza az illető. Fényképe napjainkban divatos hipszterkellék, ott mosolyog pólón, kötényen, tarisznyán, hűtőmágnesen. Nem mellesleg Kekkonen volt az első elnök, akit megszereztem a Säästöpankki ajándékérmék közül.

(Képek: JM)

Köszönet az ajándékérmékről szóló információkért Saija Sillanpää-nak (Hämeenlinnan kaupunginmuseo)! Kiitos!

Az elnökök életrajzával kapcsolatos információk forrása a finn és a magyar Wikipedia.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.