Menetjegy északra

2013.02.22. 06:56

A finnek szeretnek utazni, igaz, ők általában nem északra, hanem melegebb éghajlatra ugranak el a téli szabadságuk idején. Az elvágyódás rajtuk is érezhető, igaz, ők rendszerint hazatérnek külföldről. Ma már nem a korábban jellemző kivándorlás a probléma, sokkal inkább bevándorlás. Vagyis a finnek nem csak egy útra veszik a jegyet, hanem visszafelé is.

 

Miért fárasztom ilyen jelentéktelennek tűnő információkkal az olvasóimat? Azért, mert rábukkantam az One way ticket című dal finn változatára, amit a Menolippu címet viseli. Vagyis menetjegy csak oda.

 

 VR.jpg

 

A dalt Vicky Rosti (Virve Hannele Rosti) adta elő 1979-ben. A retro életérzést sugalló videó feltehetően több nyersanyagból lett összevágva, ezért annyira eklektikus. Tetszenek benne a vonaton bulizó fiatalok, meg a zenét feketében imitáló zenekar is. Vicky három formában is megjelenik benne, már ha a ő a bejátszás elején egyedül riszáló, konszolidált énekesnő is, nem csak a rövidszoknyás és a farmeres nő.

 

Vicky nem a szokványos énekesnői karriert futotta be, ugyanis amikor az 1980-as években férjhez ment, egy időre visszavonult és a gyereknevelésnek szentelte az idejét. Az 1958-as születésű hölgynek három gyermeke és ma már négy unokája is van. Gratulálunk!

 

 

 

Menolippu

 

Matkaan lähden (5x)
Mulla menolippu on

Katson taaksepäin ja kiskot sinne jää
Juna jyskyttää, enkä ystävää nyt mä nää
Mulla kauas menolippu on
Minut jätti hän, mun kuuli lähtevän
Muualta nyt etsin, uuden ystävän lempeän
Mulla kauas menolippu on

refrain:
Mun pakko matkustaa on jonnekin
Entisestä pois juna vie
On aivan sama minne kiirehdin
Kun vain pitkä on tie

Matkaan lähden (5x)
Mulla menolippu on

Katson taaksepäin, vain kiskot sinne jää
Juna jyskyttää, vanhaa ystävää en mä nää
Mulla kauas menolippu on
Mulla kauas menolippu on

refrain

Matkaan lähden (5x)
Mulla menolippu on

Katson taaksepäin ja kiskot sinne jää
Juna jyskyttää, enkä ystävää nyt mä nää
Mulla kauas menolippu on (4x)

 

*

 

Nem tudtam kihagyni, hogy a dal korábbi változataiból ne válogassak ide néhányat. Mi a Boney M feldolgozásában ismerjük a nótát, pedig nem ők voltak az elsők, akik előadták. Neil Sedakáé a dicsőség, ő 1959-ben énekelte lemezre a számot.

 

 

 

Precious Wilsont sem szabad kihagyni, ő nem csak énekelte, hanem szinte el is játszotta a dalt. A fellépő ruhája, a haja, a mozgása tökéletesen illik a dalhoz. Erre szokták mondani, hogy jobb, mint az eredeti.

 

 

 

Végezetül itt a kihagyhatatlan Kovács Kati és az ő Menetjegye 1980-ból. A díszlet és a tánckar ma már botrányos, de legalább mulatságos. Feltehetően egy húsvéti műsorból került a YouTube-ra a bejátszás, aminek a legjobb poénja (egyszerre kettő) 1.43-tól látható. Kellemes utazást!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr295096946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása