A Ievan polkka talán a legtöbb feldolgozást jegyző finn dal. Az 1930-as években keletkezett és Finnországban mindig is népszerű volt. Az igazi világhírt azonban a Loituma énekegyüttes (Sari Kauranen, Anita Lehtola, Timo Väänänen, Hanni-Mari Turunen) produkciója hozta el számára.

 

 Loituma.jpg

 

A Loituma együttest 1989-ben, a Sibelius Akadémián népzenét tanuló fiatalok hozták létre. 1995-ben adták elő először az Ievan polkka című számot, amivel egy csapásra ismertséget szereztek önmaguknak és világhírt a dalnak.

A dal Ieváról (Éva) – nem Levan polkka tehát, ahogyan sokan hiszik, hanem Ievan polkka – szól és egy táncmulatságról, ahol a lány megismerkedik egy fiúval, aki eléggé heves vérmérsékletű. Hiába őrzi a buliban Ievát az édesanyja, a fiúnak sikerül szerelmi légyottra csábítani a leányzót. Sőt, megtudjuk azt is, hogy a begerjedt srác megfenyegeti a kedves mamát, hogy ellátja a baját, ha nagyon akadékoskodik. Történjen bármi, a fiatalok egymáséi lesznek.

 

Nem véletlen tehát, hogy a mai bulikon is népszerű ez a szám. Ezt bizonyítja a techno változat, amit a Loituma együttes ad elő. A közönségen és az énekeseken is látszik, hogy bizonyára pár pohár Finlandia vizecske lecsorgott már a torkukon a dal elhangzása előtt.

Nagy divat manapság az előzményfilmek készítése, álljon itt most egy előzményklip. Ez egy 1952-es film részlete és a dal pajzán voltára következtethetünk belőle. Anélkül, hogy ismernénk az eredeti szöveget, az előadás és a közönség reakciója olyan, mintha valaki disznó viccet mesélne.

A dal különleges karrierjéhez hozzátartozik, hogy Ázsiában aratta a legnagyobb sikereit. Egy Japán anime figura, egy rajzolt lány énekelte a legismertebb változatát, miközben egy póréhagymát lóbált a kezében. Az interneten számos változata kering ennek az alapvideónak. Az alábbi Holly Dolly remixben – ami számítógépes grafika – 1,37-nél tűnik fel a háttérben ez a rajzolt karakter.

Ha már Ázsiánál tartunk, az alábbi videón egy japán lány látható, amint tátog a dalra és arcokat vág hozzá. Multikulti tehát a Ievan polkka a javából, olyan, mintha például a Most múlik pontosan című dalt valaki kínaiul adná elő. :)

Az igazán ütős azonban az okarina Ievan polkka, ahol ismét az ázsiai lányok szépségét és találékonyságát csodálhatjuk meg.

Hegedűn is szépen szól ez a polka, és az előadó is attraktív. És még póréhagymát is forgat.

Az osztrákok sem szerettek volna lemaradni a feldolgozások világversenyén, így a bécsi gyerekkórus is igyekezett megszelídíteni a Ievan polkkát. Igaz, az alábbi felvétel Koreában készült és az énekes srácok között is akadnak ázsiai származásúak. A szólót azonban egy Draco Malfoy hasonmás énekli.

A videomegosztó oldalakon még számos egyéb feldolgozásra is rábukkanhatunk. Én még olyat is találtam, amelyen Gy. Ferenc balatonfelvidéki szőlész-borász szakértő, egykori miniszterelnök táncol, de azt nem volt már gusztusom ide feltenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr705036700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2013.02.18. 06:49:02

Elénekelte egy magyar csapat is--fent va a yuotube-on. A finnek szerették az akcentusukat!

Vejnemöjnen12 2013.02.18. 10:22:34

@HK417: Igen, a magyarok is nagyon jók. Erre gondoltál biztosan: www.youtube.com/watch?v=vlRaEJQCZb4
Tényleg szép.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2013.02.18. 15:10:00

Most hirtelen nem vagyok biztos benne, hogy ők voltak e. Amúgy nem rosszak.
Ha már finnül "dalolgatunk", Paleface-t ismered? Nekem ez eléggé bejön tőle:www.youtube.com/watch?v=Q7_Ms3uQrpo&feature=share&list=FLDmtgkIQADYZOXtIH8fBnEg

Vejnemöjnen12 2013.02.18. 23:36:29

@HK417: Kemény a srác, megnéztem több videóját a YouTube-on. És egészen jó! Annyira, hogy szentelek neki egy bejegyzést a közeljövőben. Köszönet érte Neked!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2013.02.19. 06:52:28

@Vejnemöjnen12: Örülök,tetszett és, hogy segített valamit! Teljesen büszke lettem most!
süti beállítások módosítása