Ezüstpénz a padlózat alatt

2019.08.19. 10:05

Régi épületek bontásakor, felújításakor érdekes dolgokra bukkanhatnak a munkások. Így történt ez a közép-finnországi Petäjävesiben is, amikor az UNESCO világörökségi listáján szereplő templom padozatát szedték fel szorgos kezek. Finnországhoz méltó módon ezek a kezek nem lopták el, amit találtak, hanem leadták az egyháznak, így most a templomba érkező látogatók megnézhetik a leleteket.

 

kepatmeretezes_hu_img_6735.JPG 

A hétvégén kirándulni voltunk a finn tóvidék fővárosától, Jyväskylä-től harminc kilométerre található Petäjävesi községben. Itt van a hozzánk legközelebb eső UNESCO világörökség listán szereplő hely, a falu ótemploma.

 

kepatmeretezes_hu_img_6739.JPG 

A templom kereszt alaprajzú főépülete 1763-64. között épült, a harangtornyot 1821-ben húzták fel. Tóparton áll, mint a korabeli, vidéki templomok. Ez a közlekedés miatt volt fontos, ugyanis a hívek enyhe időben csónakokkal érkeztek az istentiszteletekre, télen pedig a jégen csúszkáltak a templomba. Az úthálózatot ugyanis nem lehetett kiépítettnek nevezni, ami pedig volt, azt a medvék is előszeretettel használták. 

 

kepatmeretezes_hu_img_6747_1.JPG 

Az épület az UNESCO világörökségi listájára 1994-ben került fel. Az egyik ok, amiért a templomot érdemesnek találták a megőrzésre, az az északi építészeti stílus. Ezen a képen jól látszik, hogy milyen módszerrel illesztették egymáshoz a gerendákat. Hatalmas munka lehetett.

 

kepatmeretezes_hu_img_6752_1.JPG 

A finn egyszerűség érhető tetten mindenhol, hiszen például a templom belseje festetlen fa. Igaz, ehhez a puritánsághoz az is hozzájárulhatott, hogy az építkezés idején Finnország rendkívül szegény volt.

 

kepatmeretezes_hu_img_6764.JPG 

A padok sem szolgáltak sok kényelemmel. Ehhez érdemes belegondolni abba, hogy Közép-Finnországban télen gyakoriak a -30 C fok körüli hidegek. Úgy tudom, valahol volt egy téglamelegítő szolgáltató. A hívek előre melegített téglát tettek a padra, arra ültek. Ügyes. Ma már erre nincs szükség, ősztől tavaszig nincs itt istentisztelet, turisták is csak főként nyáron jönnek, ahogy esküvőket is akkor tartanak itt.

 

kepatmeretezes_hu_img_6767_1.JPG 

A szószék helyi mesterek által faragott és festett díszítése egészen elképesztő. Nem volt pénzük világhírű mesterek felfogadására, ezért ez a naiv stílus. A szószék alatt Jézus üldögél.

Az oltárkép az Utolsó vacsora címet viseli, szintén nem Leonardo da Vinci munkája. Mellette Martin Luther látható, ez ugyanis egy evangélikus templom. (A másik képen, félig takarásban Mózes.)

 

kepatmeretezes_hu_img_6778_1.JPG 

A kupola és a róla lelógó, szintén fából készült csillár lélegzetelállító. Fent a dátum a főépület befejezésének éve, vagyis 1764. A templomot egyébként 1929-től több szakaszban újították fel. Mindig egy kicsit, amikor épp volt rá pénz.

 

kepatmeretezes_hu_img_6790.JPG 

A sekrestyében egy üvegtárlóban érdekes tárgyakat mutattak be. A templom felújításakor felszedték a padlózatot és rengeteg olyan dolgot találtak, amit a hívek az évszázadok alatt elejtettek. A fotón az orosz megszállás alatti pénzek láthatóak, de voltak még korábbról származó érmék is, a svéd hatalom idejéből. Értéküket a megtalálási helyük adja, bár az 1845-ös 5 kopejka és az 1869-es 25 penniä ezüstből vannak, önmagukban is értéket képviselnek.

Érdekes elgondolni, hogy valaki pár évszázaddal ezelőtt belépett a templomba, kotorászott egy kicsit a zsebében vagy az erszényében, előhalászott onnan pár érmét, de elejtette azokat. A pénz elgurult, majd eltűnt a padlózat résében. Vajon mertek káromkodni a károsultak?

 

kepatmeretezes_hu_img_6840.JPG 

A templom a temető felől nézve is hangulatos képet nyújt. Réges-rég nem temetkeznek már ide, néhány síron azonban így is volt virág. Megfigyeltem, hogy sok sírra felírták az elhunyt egykori foglalkozását, még azt is, ha csak egyszerű földművesként élt. Úgy tűnik, nekik ez fontos volt az önmeghatározáshoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr2215015348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.