Ma voltam életem első, finn, választási beszélgetésén. Itt szavazok az uniós választáson, ezért megfogadtam, hogy alaposan tanulmányozom a jelölteket. Még nem döntöttem arról, hogy kit támogatok.

 

suomen_lippu.jpg

Kép: YLE.fi

 

Mai "áldozatom" Yannick Lahti volt. A jyväskylä-i származású, 28 éves fickó a szociáldemokraták színeiben indul. Édesanyja belga, édesapja finn, ő pedig jelenleg Bolognában, az egyetemen kutat. Olasz felesége van és egy kisgyereke. Szakterülete az európai populizmus.

 

A választási beszélgetés egy belvárosi vendéglátóegység hátsó termében volt. A jelölttel és velem együtt tizenhatan voltunk jelen, főként egyetemisták. Maga a rendezvényt is főként az egyetemen hirdették, én a Facebookról értesültem róla.

 

Az elhangzottaknak körülbelül hatvan százalékát értettem, mert a finnek által használt, beszélt nyelv nekem rettentően nehéz. (A leírt dolgok nyolcvan százalékát megértem, a többi húszat kikövetkeztetem.) Gyakorlásnak kiváló volt a rendezvény és élménynek sem rossz. Érdekes volt megfigyelni nem csak az előadót, hanem a hallgatóságot, az ő reakcióikat is. Megállapítottam, hogy nem csak a nyelvet, hanem a finn gondolkodást is tanulnom kell még.

 

Itt látható Yannick Lahti egyik választási videója, ami a magyarok számára is érdekes lehet. Kommentálni előszűréssel lehet, de csak nagy önuralommal. (Bocsi!)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr1914803236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2019.05.06. 07:24:26

Nesze semmi, fogd meg jól.

Ezek szerint aki nem tud angolul vagy finnül az nincs.

Vejnemöjnen12 2019.05.06. 07:27:21

@Jakab.gipsz: Bocsánat! Erre tényleg nem gondoltam. Úgy tűnik, öt év külföld elég arra, hogy feltételezzem, angolul vagy finnül mindenki tud. (Angolul én sem értek.) Azért a videó hangulata nyelvtudás nélkül is átjön, úgy gondolom.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.05.06. 11:55:03

Ez a szokásos Soros doktrína, hogy a magyaroktól vonják meg a pénzeket, ha nem engedelmeskednek a brüsszeli elitnek. Csak a kis demokrata azt felejti el, hogy itt demokratikus választások vannak és amit a nem definiált európai értékek nevében büntetni akarnak, az az emberek demokratikus döntése. Azaz a magyar demokráciát, vagy általánosságban a demokráciát akarják megbüntetni azért, mert mer demokrácia lenni.

Kovi1970 2019.05.06. 12:44:54

@megamovieboy: az a baj, hogy leragadtál a komcsi doktrinánál.

Tudod, akkor is baromira népszerű volt az MSZMP, 99%-os arányú győzelmekkel.

És ők a demokrácia csúcsúúnak nevezték magukat. Persze azért sokaknak elég gáz volt hogy mindenüket elvették, éheztek, kényszermunkára vitték őket, páran csak simán bekussoltak, és petrsze uyganígy volt pár marha aki az ország kárára élte ki a kisebbségi komplexusát...

A koppenhágai kritériumok mondanak valamit? (segígek: hu.wikipedia.org/wiki/Koppenh%C3%A1gai_krit%C3%A9riumok )

Ez az abszolút beugró volt az EU tagsághoz, az összes többi ez után jött.

Mielőtt megiont jönnél azzal az ökörséggel, hogy a mostani agymosott baromsáőgot "demokratikusnak" gúnyolod, megsúgom, hogy a "demokratikus intézményrendszer" nem azt jelenti hogy mindenkinek kuss van mert mi nyertünk.

nemecsekerno_007 2019.05.06. 15:36:39

@Kovi1970: Attól még a mostani kormány sokkal legitimebb mint az MSZMP valaha is volt.
Ez van, a véleményedet tiszteletben tartom, próbáld meg te is ugyanezt...

inteligencs elenzeki 2019.05.06. 16:18:50

@Kovi1970:

"Mielőtt megiont jönnél azzal az ökörséggel, hogy a mostani agymosott baromsáőgot "demokratikusnak" gúnyolod, megsúgom, hogy a "demokratikus intézményrendszer" nem azt jelenti hogy mindenkinek kuss van mert mi nyertünk."

Nagy összegben lefogadom, hogy ez, mikor még a ballibsik kormányoztak, és a média nagy része a kezükben volt, nem okozott neked égető fájdalmat.

Pont annyira van most lehetősége a ballibáknak közzétenni a véleményüket, mint anno a Fidesznek.

Kovi1970 2019.05.06. 17:35:16

@nemecsekerno_007: a komcsik 48ban is kurvára legitimnek tekintették magukat, attól még hazaáruló szemétládák voltak.

@Comte de Gippaud: "Nagy összegben lefogadom, "
Nagy összeget vesztenél.
Ez nem futball meccs hogy csak a csapatod számít.

Normális országban már rég elkükdték volna a pi***ba a választók a tolvaj hazaáruló bagázst. Ugyanazzal az ívvel ahogy Gyurcsányt is elkültdték a fenébe,

Itt meg a normálisabbja húzott el. Szánalmas vicc.

Ami pedig most megy a médiában az minden szempontból példátlan a rendszerváltás óta. De megkockáztatom hogy a kommunizmus végső évtizedeiben se nagyon mertek ilyeneket húzni.

inteligencs elenzeki 2019.05.06. 19:35:43

@Kovi1970:

"Ez nem futball meccs hogy csak a csapatod számít. "

Pont erről beszélek én is.

"Normális országban már rég elkükdték volna a pi***ba a választók a tolvaj hazaáruló bagázst. Ugyanazzal az ívvel ahogy Gyurcsányt is elkültdték a fenébe,"

Szegény ember vízzel főz.

Ha te kimész a piacra, és azt látod, hogy minden gyümölcs fonnyadt, nyilván azt fogod választani, amelyik kicsit kevésbé fonnyadt.

De mielőtt felugranál a székedről anyázni, elmagyarázom, miről van szó.
Mindenki tudja, hogy a rendszerváltás óta eltelt 30 év a kőkemény mutyizásról, oligarchák tobzódásáról szólt, kormányzattól függetlenül.

Ebből a csapatból kell választani.
De te, a csapat melyik részét választanád ? Amelyik kedvező környezet ellenére is elqrták az ország pénzügyi helyzetét, vagy akik kedvező feltételeknek megfelelően helyreállítják azt?
Hmmm? Nem olyan bonyolult ez.

Kovi1970 2019.05.07. 13:56:44

@Comte de Gippaud: "Szegény ember vízzel főz."

Nem érzed egy kicsit ezt olyannak mint amikor az öszödi beszéd után "igazságbeszédről" próbáltak hadoválni?

Egyszerűen vannak dolgok amik védhetelenek, és a poltikusnak jár a seggberúgás.

A mértéktelén lopás és az emberek elhülyítése ilyen.

kína vagy a roszkik gyarmatává tenni végkép,, Kádár óta nem volt rá precedens...

Bármi ami miatt legalább gyanakodva néztünk Gyorcsányra vagy a jobbikra most 10szeresen megvan...

Kovi1970 2019.05.07. 13:57:25

@Comte de Gippaud: de ami talán a legfontosabb: itt most nem a leváltásról szól a dolog, hanem az üzenetről, hogy nincs olyan hogy mindent szabad. Hogy a hülyéknek kampányolás mellé a hülyék termelése aktív felretájékoztatással nem azt lehet elérni hogy a normálisak is beállnak a hülyék közé, hanem hogy az értelmesebbje kiáll.

Amikor azt látom hogy az Ákos féle népek beállnak kamuzni a megélhetésért az több mint kiábrándító.

Miközben a nagyvezér ott haverkopdik a nemzet első számú ellnségeivel, Putyintól Saviniig...

Igenis kijár a koki és a saller és a legkevesebb amit megérdemel ez után egy politikusgárda hogy visszaküldik a tárgyalóasztalhoz hogy állapodjon meg az ellenzékkel (és itt msot nem a jobbikra gondolok).
süti beállítások módosítása