Alvin és a mókusok finnül

2018.01.11. 17:36

Rögtön elnézést kérek a punkoktól, amiért a cím azt az illúziót kelti, hogy a magyar Alvin és a mókusok punk zenekar valamelyik számának finn változatáról lesz szó. (Cserében most is a nyíregyi punkok zúznak a gépemen.) Ez a bejegyzés a gyorsított hangon kornyikáló mókusok finn mutációjáról szól.

 

kepatmeretezes_hu_mokusok.jpg

(Kép: YLE/Youtube)

 

1983-90-ben az USA gyermekeinek lelkét fertőzte az a rajzfilmsorozat, ami alapján elkészültek az Alvin és a mókusok filmek. A rajzfilmsorozat előképe egy Ross S. Bagdasarian (1919-1972) nevű, örmény származású, kaliforniai énekes gyermekdalaiban található. Bagdasarian – akinek művészneve David Seville volt, mint később a filmekben a mókusok gazdájának – 1958-ban készített pár dalt a gyorsított énekhangok felhasználásával. Megalkotta a három mókus figuráját, akik sikerre vitték a mókusok karácsonyi dalát. (Christmas Don't Be Late)

Erre a sikerre figyelhetett fel valaki Finnországban, talán épp Sauvo Puhtila (1928-2014) énekes, aki gyorsan el is készítette a dal feldolgozását Kismókusok karácsonyi dala címmel. (Pikkuoravien joululaulu) A népek Északon is fogékonyak voltak az újításokra, így érdemes volt továbbgondolni a projektet. Puhtila, művésznevén Saukki, már az 1950-as évek végén megalkotta a Saukki és a Kismókusok formációt, amelyben a mókussztárok saját dalokat adtak elő és nem Alvinékat dolgozták fel. 1959 és 1978 között voltak aktívak, több lemezük is megjelent, sőt 1999-ben CD-n kijött az egész „életmű”.

Elmerinek, Nestorinak és Simeoninak Eino Virtanen (1925-1999) kölcsönözte a hangját, s a gyorsítás miatt nem volt zavaró, hogy mindhárom rágcsálót ő szólaltatta meg. Hangmintának következzék a Jöröjukka-rock című alkotás, ami a saját műfajában egészen jó. Akár még punk feldolgozást is el tudnék képzelni belőle.

 

 

Végezetül szaladgáljanak itt a mi mókusaink, bizonyítékként arra, hogy Finnországban van létjogosultsága őket énekeltetni gyerekszórakoztatásképpen. Őszi felvétel.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr9813566973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.