Az idei nőnapra jelent meg a finnek kedvenc ékszergyártójának legújabb kollekciója, amelynek húzódarabján egy földre köpő lány látható. A Kalevala Koru cég vándorkiállítása pár napja nyitott meg Jyväskylä-ben, ahol a saját szememmel láthattam a becses ékszer egy példányát.

 

kepatmeretezes_hu_kopolany3.jpg

Köpő kislány (Sylkevä tyttö) – Kép: Kelevala Koru

 

A hagyományok tisztelete és az állandó megújulás egyszerre jellemzi az idén 80 éves Kalevala Korut. A finn, népi eposz, a Kalevala vad világa ugyanúgy felfedezhető munkáikban, mint a jelenkori lázadás szelleme. Az ékszereket kizárólag Finnországban állítják elő, így a távol-keleti munka hanyagolása miatt az áruk eléggé borsos. Mindezek ellenére a legtöbb finn háztartásban akad néhány Kalevala Koru ékszer, amelynek értékét a nemzeti büszkeség és a családi legendák is növelik.

kepatmeretezes_hu_kovesnyaklanc.jpg

Börje Rajalin által az 1960-as években tervezett nyaklánc. Az ezüst és aranyozott ezüst csillogását harmonikusan egészíti ki a finnországi spektrolit visszafogott fénye. (Nem sok értelme van ennek a mondatnak, de legalább költői.) – Kép: Anneli Hemmilä-Nurmi

 

A gyár alapításának története 1935-re nyúlik vissza, amikor Finnországban a Kalevala századik évét ünnepelték. Az ünnepségek alkalmával a hölgyek és urak mindenhol estélyi ruhában és frakkban jelentek meg, úri módon éltették a népi kultúrát. Egyetlen kivétel volt csak, Elsa Heporauta írónő, aki következetesen népviseletben ment a fogadásokra. Az európai műveltséggel rendelkező – Magyarországon is járt – asszony ekkor határozta el, hogy valamit tesz a kalevalai örökség hétköznapivá tételéért, mai frázissal élve: „Kicsavarja az elit kezéből és visszaadja a népnek.” Első lépésként egy szobor felállítását tűzte ki célul, amely a Kalevala verseit életben tartó nőknek állít emléket. A szobor témája Louhi lett, aki a Kalevalában az északi népet vezérlő nő, mondhatni, az „északi boszorkány” volt.

kepatmeretezes_hu_louhi.jpg

Elsa Heporauta (1883-1960) és a megvalósult Louhi szobor – Kép: Kalevalaisten Naisten Liitto

 

Az adakozás az első fellángolás után – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – gyorsan megrekedt, így Elsa Heporautának gyorsan ki kellett találnia valamit. Az ügy felkarolásnak érdekében létrehozott Kalevalai Nők Szövetsége elkezdett ékszereket gyártani bronzból és ezüstből. Az ékszerek mintájául a Kalevala versek keletkezésének idejéből származó régészeti leletek szolgáltak. Az üzlet beindult, annyira, hogy érdemes volt saját vállalatot létrehozni 1937-ben, amely a finnesen egyszerű Kalevala Koru (Kalevala Ékszer) nevet kapta.

kepatmeretezes_hu_csatok.jpg

Mindkét csat eredetijét finn földből ásták ki a régészek. A kisebbik csat a keresztes hadjáratok, a nagyobbik a népvándorlás korából származó lelet alapján készült. – Kép: Anneli Hemmilä-Nurmi

 

Napjainkban aranyból is készülnek termékek, de a kezdetekkor használt fát manapság már nem tartják elég sikkesnek. Fa dísztárgyak is láthatók azonban a jyväskylä-i kiállításon. A gyümölcsöstálak, kupák külön érdekessége, hogy azokat a háborúban megsérült, más, nehéz munkát nem bíró veteránok alkották. Gyűjtők körében manapság ezeknek csaknem akkora értékük van, mint az ékszereknek.

kepatmeretezes_hu_veinemoinen.jpg

Väinämöinen, a Kalevala főalakja muzsikál – kantelén játszik – ezen a faragványon –

Kép: Anneli Hemmilä-Nurmi

 

A Finn Kézműves Múzeumban (Jyväskylä, Kauppakatu 25.) 2017. május 7-ig megtekinthető kiállításra érdemes ellátogatnia a finnországi magyaroknak és mindeninek, aki ekkortájt vendégeskedik az országban. A bámészkodáson túl lehetőség nyílik kipróbálni az ékszerkészítők munkáját is. Én két kis fogó segítségével igyekeztem láncszemeket összefűzni, de bal kezeimnek köszönhetően ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. Kisebbik fiamnak pedig nagyon tetszett a VR szemüveg, hiszen azt feltéve ott állhatott a műhelyben. Feltételezhetően őt a virtuális valóság foglalkoztatta inkább, nem a szorgosan dolgozó ékszerészek munkája.

kepatmeretezes_hu_kiallitaskep.jpg

Csupa ezüst, csupa arany, csupa finn. Hangulatkép a kiállításról – Kép: Anneli Hemmilä-Nurmi

 

Legfrissebb kollekciójával a Kalevala Koru az anarchista hajlamú, öntudatos, de egyben játékos finn nők igényeit igyekszik kiszolgálni. A gyár főtervezője, Kirsti Doukas készítette a köpő kislányt ábrázoló medált Kim Simonsson, finn képzőművész azonos címet viselő szobra alapján. Még nem tudni, mennyire lesz népszerű a vadóc lánykát megjelenítő ékszer, de a média figyelmét ismét sikerült felkelteni. Marketingértékét tekintve tehát valódi világsiker.

koposzoboris.jpg

A medál és az eredeti szobor – Kép: Kalevara Koru

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr2812373923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2017.03.28. 08:51:10

Élmény lehet megnézni a kiállítást. Egyébként is Finnország egy külön világ,

HorseFucker 2017.03.28. 12:17:19

Stílusosan: Pfőőőőjjjj :D