A finnek megtanulták a történelem során, hogy a bajban leginkább csak magukra számíthatnak. (Maximum néhány önkéntesre, köztük magyarokra.) Épp ezért Finnországban még ma is van hadkötelezettség és a védelmi erők igyekeznek komolyan venni a feladatukat. A finn fiatalok hadgyakorlatok során készülnek fel az esetleges konfliktushelyzetekre. Az idei lövészeten azonban nem várt ellenséggel kellett szembenézniük a vitézeknek.

 

fajd egyedul.jpg

Az ellenség

 

Az Iltasanomat című finn bulvárlap számolt be róla, hogy az észak-finnországi Rovajärvi lövészeti kiképző terepen egy siketfajd támadt a katonákra. Az újság által megszólaltatott hadnagy elmondta, hogy már évek óta látják ezt a madarat a közelben, feltehetően a katonai területen élhet. A madár rendkívül harcias, agresszívan támad mindenkire, aki a közelébe merészkedik.

 

fajd katona.jpg

Fotók: Finn haderő, Iltasanomat

 

Nem csodálom, hogy a fajd ennyire felhúzta magát, nem lehet jó érzés, ha valakinek az otthona közelében durrogtat a hadsereg. Az alábbi bejátszás a finn hadseregtől származik, a lövészeti gyakorlatot mutatja be.

 

Jól látszik, hogy a fenyőerdő közepén irtást készítettek, ott lövöldöznek a célpontra. Tulajdonképp gyakorlásra a terep ideális, hiszen emberlakta területektől eléggé távol van, ha pedig támadás érné az országot, ilyen terepviszonyok között kellene az ellenséget megállítani. Csak szegény fajd lesz végképp siket ettől a hangzavartól.

 

 

Találtam még egy régebbi felvételt arról, hogy fajd koma milyen kitartóan képes rosszallását kifejezni. Az itt látható egyed egy autóba próbál bejutni. Nem zavarja nagyon, hogy a kocsi megindul, bátran egyensúlyozik az ablaktörlőn. Végül mégis meggondolta magát, feltehetően nem akart bekocsikázni valamilyen lakott településre.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr525317470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

breki11 2013.05.26. 08:29:34

innen származik a süket fajd ?
:)

2013.05.26. 11:03:47

Remélem, nem ütötte el a végén, amikor a fajd leugrik.