Egy finn menekült Budapesten

2013.03.21. 06:44

Ma már nagyon furcsának tűnik, de a XX. század elején finnek kértek politikai menedékjogot Magyarországtól. Közülük az egyik Yrjö Liipola, akinek arcvonásai egy budapesti szoborról köszönnek vissza.

 

 YL zaszlotarto.JPG

 

Az ifjú finn 1904-ben érkezett Magyarországra, hiszen a finneknél akkor az orosz cár uralkodott, ami egyre kevesebb helyinek tetszett. Ezek közé tartozott Yrjö Liipola, aki 23 évesen futott a diktatúra elől egészen hazánkig. (Mindez azért is különös, mert akkoriban a magyarok inkább hajóra szálltak és nekivágtak az óceánnak, vagyis kitántorgott pár millió emberünk. Jött helyettük egy tehetséges finn.)

 

Yrjö Liipolát (1881-1971) a szobrászat érdekelte, ezért Kallós Ede tanítványa lett. A szorgalmas ifjú modellt is állt mesterének, amikor az a budapesti Vörösmarty szoborcsoportot készítette. Liipola arcvonásait a jövőbe határozottan tekintő zászlóvivőnek kölcsönözte. Minderre ma egy kétnyelvű emléktábla is emlékeztet a szoborcsoport talapzatánál.

 

 YL emlektabla.JPG

 

Ahogyan a tábla szövege is a tudtunkra adja, Liipola 1934-ig élt nálunk, s 1925-34. között a finn konzuli teendőket is ellátta. Hazaköltözése után, a független Finnországban pedig 1934-37. között magyar konzulként működött.

 

 YL idosebben.jpg

 

Hosszú élete során Yrjö Liipola rengeteget dolgozott, számos köztéri szobra, domborműve ismert. Szülővárosában (Koski Tl) működik az életművét bemutató kiállítás, Iszkaszentgyörgyön pedig a Pappenheim-kastélyban látható Liipola nyolc szoba. Ebben a kastélyban volt 1944-ben Finnország nagykövetsége, miután a budapesti épületből ki kellett költözniük.

 

*

 

A bejegyzés remélhetően segítette az „Irány Finnország! Irány Lahti!” című vetélkedőre jelentkezett csapatok munkáját. Hajrá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr425152766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.