Beszélgetés csellóval

2013.03.07. 22:01

A Balassi Intézet, vagyis a Helsinkiben működő Magyar Kulturális és Tudományos Központ honlapján találtam az alábbi programismertetést.

 

A rendezvény 2013. március 13-án, szerdán 18 órakor kezdődik Helsinkiben, a Központ épületében.

 

 hurok.jpg

 

„Intézetünkben igyekszünk találkozási lehetőséget biztosítani olyan itt élő a magyarokkal, akik finnországi munkájukkal megbecsülést szereztek, öregbítették hazánk hírnevét és sokat tettek a magyar kultúra megismertetéséért.

 

Szilvay Csaba is ilyen művész, zenepedagógus, aki ugyan nyugdíjba vonulását követően visszaköltözött Magyarországra, de kapcsolatát természetesen nem szakította meg Finnországgal: továbbra is aktívan dolgozik és családi szálak is kötik Suomihoz.

 

Szilvay Csaba a XXIV. Nemzetközi Kodály Hét alkalmából érkezik Helsinkibe – ennek az évente ismétlődő egyhetes koncertsorozatnak is ő a társalapítója.

 

Finnországban a Szilvay nevet nagyon sokan ismerik, finnek és magyarok egyaránt. Szilvay Csaba több mint 40 évvel ezelőtt érkezett Jyväskyläbe, Géza néhány évvel később Helsinkibe. A Kelet-Helsinki Zeneiskolában alapították meg 1972-ben az azóta világhírűvé vált Helsinki Ifjúsági Vonósokat (Helsingin Juniorijouset). Zeneoktatási módszerük Kodály elvein alapul és már a hangszer kézbevétele előtt, a hallás, a hangmagasság és az ütemérzék fejlesztésével kezdődik.

 

A gyermekek világából kiinduló és a szülőket is aktivizáló Colour Strings hegedű- és csellótanítási módszert ma már a világ minden részén ismerik. A Szilvay-tanítványok között számos világhírű előadóművész van, sokuk ért el kiváló eredményeket finn és nemzetközi versenyeken. A kötetlen beszélgetés során az elmúlt évtizedek eseményeiről, benyomásairól, élményeiről kérdezzük Szilvay Csabát, biztosan hallunk tőle egy-két viccet is a címben szereplő cselló pedig legyen meglepetés.

 

A rendezvény magyar nyelvű.”

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr405122219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.