Sting n nélkül

2013.01.23. 16:20

Akár egy képrejtvény megfejtése is lehetne az a finn énekes, aki a Stig nevet viseli. (Eredetileg Pasi Siitonen.) Karikatúra főszereplőjének biztosan elmenne, mert ilyen fizimiskával és termettel emlékezetes mindenkinek, aki meglátja. Énekelni tud, mozgása harmonikus, de valahogyan az egész, egyben eléggé gáz. Éppen ezért jó.

 

 stig.jpg

 

Stig legújabb klipjében country tudását csillogtatja meg, némi öniróniával fűszerezve. Egyébként is hajlamos a fickó a bohóckodásra, rapper korszakában kifejezetten erre építette a karrierjét. A közelmúltban azonban váltott, mert a nagyközönséghez szeretne szólni. Indult a finn Eurovíziós selejtezőn, ezért keresett olyan műfajt, ami többeket vonz, mint a rap. A legjobb háromba bekerült, de nem ő lett az első. Sebaj, talán majd idén!

 

Mostani dala a Puumaa mä metsästän (Pumára vadászom) már címében is irgalmatlan, ráadásul szlengben dalol a koma. A tánckar – jó finn szokás szerint – megmosolyogtató, bár, igazán összeszedetten lejtik a hölgyek az amerikás mozdulatokat. Hölgyek, nem lányok, mert aki alaposabban megfigyeli őket, az láthatja, hogy feltehetően családanyákat egyesítő hobbitánckar adhatta a látványt.

 

A klip két Stiget követ. Az egyik dalol és táncol, a másik egy karaoke bárban énekeli a dalt. A bárban Che Guevara tekint le a falról és főként lányok látogatják, akik csalódottan néznek a srácra, mert ő csak énekelni szeretne. Végül az egyik szőkének sikerülhetett ágyba csalni a nem épp férfiszépség Stiget, aki reggel sietve távozik a szöszi mellől. (A csajszinak még álmában is csókra áll a szája.)

 

Említést érdemel még a szám végén az a Kozsós mozdulat, amivel a cowboy lezárja a dalát, s amit a városi cowboy erőtlenül próbál utánozni. Ez igazán szép jelenet, meg az is, ahogyan hősünk a hajnali derengésben egyedül baktat egy helsinki utcán az újabb egyhangú nap felé.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr575039243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.