Kevés olyan foglalkozás van ma a nagyvilágban, ahol annyira szem előtt lenne a dolgozó, mint egy bolt kasszájában. Szerintem, látásból mindenki ismer néhány pénztárost. Nem csoda, hogy a marketingesek kiváló reklámhordozót látnak bennük. Eljön az idő – ha már nincs itt –, amikor nem csak hirdetésekben fakadnak dalra, hanem operettben, operában, esetleg rájuk épül egy vígjáték, filmdráma vagy horror. Utóbbinak lehetne előképe az a finn reklám, amelyben még Mr. Lordi is feltűnik, habár a főszereplő egy szerencsétlen kasszás.

 

kepatmeretezes_hu_kasszaban.jpg 

Hősünk az előítéletes, finn férfi mintapéldánya, aki semmivel sem elégedett, gyanakodva tekint a külföldiekre, a külföldi boltokra. Mindez a Lidl reklámsorozatából derült ki, amelynek egyik ékköve az alábbi filmecske. Amikor az adott történet játszódik, a korábban kifejezetten ellenséges férfi már annyira elkötelezett híve lett a Lidl-nek, hogy nem csak ott vásárol, hanem már az a munkahelye is. Lehet azonban benne némi feszültség, mert rémálmai vannak.

Az épp egy percig tartó tejreklámban soha nem lehet tudni, hogy mi a valóság és mi a képzelet szüleménye, ahogyan ezt a főszereplő sem tudja soha. Folyamatosan felriad az álmából, de kiderül, ahol éppen van, az is csak egy álom.

Legelőször a kasszában ülve nyitja ki a szemét a fickó egy pittyenésre, amilyeneket a vonalkódok leolvasása ad ki. Egy vásárló okoskodásait hallgatja bamba ábrázattal, ahogyan a nő kifejti, hogy a laktózmentes tej sem jó ám bárkinek, például a sünöknek sem, azoknak ő inkább macskaeledelt szokott adni.

A következő pillanatban már az ágyában ébred hősünk, aki megrökönyödve veszi észre, hogy az ágyhoz van láncolva. Kisvártatva benyomul az ajtón Mr. Lordi, egy pohár tejjel a kezében. A szörnymetál koronázatlan királya azon dühöng, hogy a németekről – övék a Lidl – csúnya dolgokat szokott mondani a most néma sikolyba torzuló finnünk. (Mindehhez érdemes tudni, hogy a finn tej itt nemzeti büszkeség tárgya, ahogyan például Magyarországon a pirospaprika.)

kepatmeretezes_hu_lordi.jpg 

Az eurovíziós bajnokkal való találkozást követően egy parkoló autó anyósülésén találja magát a lidlis formaruhát viselő kasszás. Úgy tűnik, az üzlet kihalt parkolójában érte az éjszaka. A rádióból kitartóan szól a „Kassoille pyydetään henkilökuntaa, kiitos!” női géphangon, ami valami olyasmit jelent, hogy: „Kéjük a kasszához a személyzet egy tagját, köszönet!” Aki valaha járt Finnországban egy Lidlben, annak beleégett az agyába ez a pár szó, mert egy bevásárlás alatt legalább tízszer biztosan elhangzik. Nekem is ez volt az első teljes mondatom, amit finnül megtanultam.

kepatmeretezes_hu_kocsieste.jpg 

A csúcsjelenet a moziban játszódik, ahol a felriadó pali először egyedül ül a nézőtéren és a vásznon látja, ahogy épp feleszmél egy mozi üres nézőterén. Hamarosan azonban társaságot kap, önmagát, több száz példányban. Ezt a néma pár másodpercet soha nem bírom ki nevetés nélkül, annyira bárgyú az egész.

kepatmeretezes_hu_moziban.jpg 

Hamarosan újra az ismert parkolóban találjuk magunkat és hősünket, aki immár a kormány mögött ül a kocsijában. Ekkor nappal van, a hátsó ülésen ott a felesége, aki biztatóan mosolyog. A férj már-már megnyugszik, de megszólal az asszony az itteni Lidl karcos, férfi reklámhangján és bemondja az áruházlánc szlogenjét: „Järki käteen ja ostoksille!” Vagyis: „Dönts ésszerűen és vásárolj!” Tehát ne az előítéleteidre hagyatkozz, hanem az eszedre, és vedd meg, ami olcsó és kiváló.

kepatmeretezes_hu_kocsinappal.jpgKépek: YouTube

Lezárásként kasszásunk úgy téblából a kihalt parkolóban, mint Vincent Vega a Wallace villában Mia hangjának forrását keresve. A lidércnyomásos hangulat, a művészien kivitelezett idiótaság, Jani Karvinen – a Finn Nemzeti Színház színművésze – kirívóan ostoba arcjátéka hatalmas sikert hozott. Még az értetlenkedők is elismerték, hogy emlékezetes reklámot sikerült összehozni az alkotóknak. A tej pedig még mindig remekül fogy.

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr4612528119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása