Negyvenhat évvel ezelőtt számolt be a közép-finnországi Jyväskylä-ben megjelenő, Keskisuomalainen című, regionális napilap arról, hogy idegen létformák próbálták felvenni a kapcsolatot az emberiséggel. Vendégeink azonban valamit nagyon elszámolhattak, mert az ENSZ illetékesei vagy a nagyhatalmak politikusai helyett finn favágókkal igyekeztek barátkozni. Csaknem ráfizettek erre a tévedésükre.

Csalóka harmónia. Egy ilyen fagyos rengetegben földi farkasokkal sem szívesen találkoznék, nemhogy űrutazókkal. A fotó illusztráció. Kép: Pixabay

1971. február 5-én, a Kinnula településhez csatolt Kangaskylä falut körülvevő erdőben két fiatal favágó dolgozott. Ahogyan az Mauno Ihanti újságíró tényfeltáró riportjából kiderült, a huszonegy éves Petter Aliranta és a tizennyolc éves Esko Juhani Sneck már reggel óta kint volt a rengetegben. Februárban arrafelé még eléggé hideg van és a nap is korán nyugovóra tér. Délután három óra körül kezdett szürkülni, ezért az erdei munkások már a szerszámaikat tisztogatták és hazatérni készültek, amikor valami szokatlanra lettek figyelmesek.

A fák lombjai felett feltűnt egy repülő szerkezet, amely hangtalanul ereszkedett alá, épp hőseink elé, az általuk kemény munkával létrehozott tisztásra. A klasszikus repülőcsészealj osztályba sorolható jármű négy, vékony lábra támaszkodva landolt, körülbelül tizenöt méterre a kővé dermedt melósoktól. Pár pillanat múlva megnyílt a szerkezet alja és egy fura figura lebegett ki rajta.

Rekonstrukciós rajz a látogató és járműve méreteiről, megjelenéséről. Kép: cryptopia.us

Az egy méternél alacsonyabb látogató szkafanderben volt, így később a két szemtanú nem tudta pontosan megmondani, hogy élőlény vagy robot lépdelt-e feléjük a búvárruhaszerű, zöld öltözetben. Azt mindketten megerősítették, hogy habár lábnyomott hagyott a hóban, de nem süllyedt abba bele. Szintén megegyezett a leírásuk arról, hogy az űrutazónak nem voltak ujjai. Vagy legalábbis nem ötujjas kesztyűt viselt.

Miközben a legbátrabb, bár nem túl elővigyázatos izé a havon lassan közeledett az emberekhez, azok észrevették, hogy az UFO ablakaiból három másik izé lesi a fejleményeket. Petter Aliranta eszmélt először a bénultságból és ösztönösen berántotta az épp a kezében lévő motoros fűrészt, ami nagy robajjal kapcsolt teljes fordulatszámra. Az ufonauta szerencsére helyesen értelmezte a kialakult kultúraközi helyzetet és a kommunikáció megkísérlése helyett a menekülés nem épp dicsőséges, de praktikus taktikáját választotta.

Veszélyes élőlények a finn erdőben. A fotó illusztráció. Kép: yle.fi

Embereink a megfutamodást látva felbátorodtak és a betolakodó felé vetették magukat. Az üldözést erősen lelassította a motoros fűrész, amit Aliranta el is ejtett a nagy rohanás közepette. Az űrlény eközben visszaért járműve alá és lebegve próbált ismét bejutni az alsó ajtón. Csaknem sikerült is neki mindez, de egy utolsó nekirugaszkodással Aliranta elérte és megragadta a távozni készülő egyik lábát. A csúcstechnológia azonban ezúttal legyőzte a nyers erőszakot, mert Aliranta egy égető érzés miatt kénytelen volt elengedni zsákmányát. A jármű kijárata becsukódott és diszkrét duruzsolással, fényjelenség nélkül felemelkedve távozott a végtelenbe és tovább.

A két favágó úgy ítélte meg, hogy az egész incidens nem tartott tovább három percnél, de utána iszonyatos fáradtság lett rajtuk úrrá, nehezükre esett a mozgás. Aliranta kezén égési sérülések voltak és a hóban is látszott az UFO négy lábának nyoma, sőt, a leszállóhely környékén olvadást tapasztaltak.

Hőseink még pihegtek egy órácskát az erdőben és csak utána érezték annyira erősnek magukat, hogy hazatérjenek. Otthon csupán a családtagjaiknak mesélték el a történteket, így a helyi pletykapostának kellett másfél hónap, mire a kinnulai származású újságíró, Mauno Ihanti fülébe jutott a hír. Akkoriban hatalmas médiavisszhangot kapott az ügy, több finnországi ufó-kutató szentelt neki hosszabb-rövidebb tanulmányt. A szenzáció hullámai rövidesen átcsaptak az országhatárokon, a téma iránt érdeklődők világszerte képesek voltak heves vitákat folytatni a legapróbb részletekről. A kinnulai eseménynek még magyar nyelvű ismertetőjére is ráakadtam az interneten.

Kiszínezett történethez kiszínezett rajz illik. Itt jól látszik a zöld szín dominanciája. Kép: YouTube

Sajnos azonban van néhány olyan körülmény, ami erősen megkérdőjelezi a történet valóságtartalmát. Az egyik épp az azóta elhunyt újságíró, Mauno Ihanti, akit a rá emlékezők élénk fantáziával megáldott, színes személyiségnek írnak le. Az eset kisebb logikai buktatóin túl azonban az igazság elleni legfőbb érv az, hogy a tényfeltáró riportot a Keskisuomalainen című lap 1971. április 1-jén közölte.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.