Vannak rossz dolgok is Finnországban. Itt sincs kolbászból a kerítés, télen hideg van és sötét, nyáron hideg van és éjjel is világos. Húsvétkor pedig mämmit esznek.

kepatmeretezes_hu_mammiyle.jpgFotó: yle.fi

Én szeretek itt élni. A hideg nem zavar, sőt, jobban bírom, mint a kánikulát. A fényviszonyok nincsenek nagy hatással rám, talán csak annyira, hogy napsütésben jobban alszom. A mämmi viszont még nekem is sok (sokk) volt. Bármivel próbáltam elnyomni az ízét, nem tudtam megenni.

 

Ezt a hagyományos, ünnepi édességet magyarul finn, húsvéti pudingnak is nevezik, ami rendkívül megtévesztő. Igaz, hogy finn és húsvéti, de az általunk ismert pudinghoz semmi köze. Sem ízben, sem állagban nem hasonlít rá. Feltehetően évszázadokkal ezelőtt a rideg éghajlaton lakók abból készítettek maguknak édességet, ami a kezük ügyébe akadt. Szegény ember vízzel főz. Szó szerint.

 

A mämmi fő alapanyaga a rozsliszt és a rozsmaláta. Ezeket melasszal ízesítik és vízzel keverik el. Manapság tesznek bele különféle fűszereket, például gyakran narancshéjat is. Úgy tűnik, másképp még a finnek sem tudják legyűrni. Hosszas főzés, sütés és hűtés után tálalják tejjel, vaníliaszósszal vagy bármivel, ami szemre mutatós és erős íze van.

kepatmeretezes_hu_mmmi_finnish_easter_dessert.jpgFotó: Wikipedia

Kisebbik fiam az iskolai napközi főzős szakkörében mämmi fagylaltot készített. Egy keveset evett is belőle, de nem vitte túlzásba. Ismerek olyanokat, akik a mämmit kenyérre kenik. Rozskenyérre. Ez annyira rozs, hogy már jó.

 

A közfelfogás ellenére a finneknek van humorérzéke, de, ahogyan régebben írtam is, ez eléggé sajátos. Öniróniájuk fejlett, a biztos. Bizonyíték erre egy kétkockás képregény (kép egyperces) amit a helyi újságban (Suur-Jyäskylän Lehti) találtam a minap. Ez a kis remekmű egyszerre szól a finnekről és a bevándorlókról. Legfőképp pedig a mämmiról. Talán megérhetjük belőle, hogy miért hagyta el önként olyan sok bevándorló ezt a gyönyörű országot.

 

kepatmeretezes_hu_mammikepr01.jpg

– Kér mämmit? Most kedvező az ára.

– Köszönöm, nem - Más kultúra!!!

 

kepatmeretezes_hu_mammikepr02.jpg

– Különben is, ez olyan, amit ingyen is találok az út szélén…

A bejegyzés trackback címe:

http://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr568525042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.03.27. 13:21:21

De legalább a kép meghozta az ember étvágyát... :D

MittuDomain 2016.03.27. 13:21:30

csak ennyi?azt hittem valami rohasztott állat

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.03.27. 13:21:46

Akkor még nem ettél Angol karácsonyi pudingot. Azt felszolgálás előtt felgyújtják, tudat alatt reménykedve abba, hogy elég.

shred 2016.03.27. 13:21:53

Furcsák a finnek, én már a salmiakki-t sem értettem. Miért?!

Gatts 2016.03.27. 13:22:04

Tavaly, mikor ilyenkor Helsinkiben jártam egy csomó helyre betértem és próbáltam enni, de sehol sem találtam... Persze lehet, hogy nem ízlett volna végül, de egy próbát azért tennék vele. :)

ati27 2016.03.27. 13:22:15

Asszony vett, hogy ez milyen jó. (Ugye svédország, szal szomszédok) Megkostoltam, kösz nem.. Nem vagyok válogatós, ehető is, de ha van más akkor inkább nem kérek. :)

mozo78 2016.03.27. 13:22:19

Nekem már a salmiaki is sok(k) volt. :)

bandigyerek 2016.03.27. 13:22:43

"...az általunk ismert pudinghoz semmi köze." Szerintem meg az általunk ismert izének nincs a pudinghoz semmi köze... :)

sd m 2016.03.28. 23:06:01

Szerintem ehető. Az újságban megjelent karikatúra viszont nem csak a finn humorról árulkodik, hanem arról is, hogy hogyan gondolkodhatnak a finnek a világról, más kultúrákról, történelemről.

Iránban, ahonnan a képen látható család is jöhetett, létezik egy nagyon hasonló édesség, a samanu. A legnagyobb különbség annyi, hogy a samanu búzából készül és húsvét híján a perzsa újév tradicionális pudingja. A perzsa újévet viszont a húsvéthoz hasonlóan a tavaszi napéjegyenlőség után ünneplik, vagyis minkét étel a tavaszköszöntő hagyomány fontos eleme.

Néhány éve tudtam meg, hogy az Alföldön készítenek búzából csíramálét. Ez azért egy picit más, mint a mämmi vagy a samanu, de az étel alapja nagyon hasonló.

Vejnemöjnen12 2016.03.28. 23:12:03

@sd m: Ez érdekes, erre holnap rákeresek. Köszönet az infóért!

A képeken megrajzolt család nem hiszem, hogy köthető lenne Iránhoz vagy bárhová. Keletiek, más nem látszik rajtuk. A suliban, ahová jártam, voltak szírek, irakiak és még sok más nemzetből valók, egyikük sem rajongott a mämmiért. Ami ehető, de ha van valami más, akkor inkább mást eszek.

tomi79 2017.04.03. 06:33:17

@Gatts: Étteremben én sem találkoztam vele (valószínűleg nem véletlenül), szupermarketben, a hűtőpultban viszont igen. Én annyit mondanék rá diplomatikusan, hogy ehető :)

tomi79 2017.04.03. 06:33:50

@sd m: Volt ilyen történet, hogy migránsok panaszkodtak a finn ételekre, és azt mondták, hogy náluk ilyet az állatok esznek. De az valószínűleg nem a mämmi volt, amit kifogásoltak, hanem zabkását kaphattak gyümölccsel.