A vikingeknek is volt szépérzékük
2013.06.17. 17:52
A ryijy nagy múltú, különleges finn szőnyeg. Az elsőket vikingek készítették, akik a nyitott hajókon a sós víztől megkeményedett állati bőrök helyett nedvesen is meleg, csomózott gyapjútakarókba burkolóztak. A ryijyk a hajókból, csónakokból kerültek az ágyakba, és a partvidékek után a szárazföld belsejében is elterjedtek.
A középkor óta takaróként, szőnyegként, az esküvői szertartások rituális kellékeként használt ryijy a finnek számára nemcsak a melegséget, hanem a kézügyességet, a szépérzéket, a fantázia szabadságát és az élő hagyományt egyaránt jelképezi. A Néprajzi Múzeum impozáns tárlata 106 egyedi, lenyűgöző formavilágú és színharmóniájú, kiemelkedő művészi értéket képviselő finn szőnyeget mutat be Tuomas Sopanen magángyűjteményéből.
A kiállítás a ryijy történetének több mint 300 esztendős múltját mutatja be. A különleges tárgytípus végig kalauzolja a látogatót a finn történelem különböző stíluskorszakain, bemutatja készítésének sajátos technikáját, feltárja esztétikai szépségeit, és szemlélteti azt a folyamatot, amelynek során a népművészet egykori használati tárgya a finn design egyik különleges, meghatározó példája lett.
A legszebb és legeredetibb finn népi ryijyk az 1780–1820 közötti időszakban készültek. 1918-ban, egy évvel azután, hogy Finnország kivívta függetlenségét, Ivar Hörhammer műkereskedő, a gyűjtők egyike, nagy kiállítást szervezett Helsinkiben a népi ryijykről. A nagyközönség ekkor értette meg, hogy a finn ryijyk nemzeti kincsként milyen jelentős kulturális-történeti értéket képviselnek.
U. T. Sirelius könyve – amely angolul 1926-ban jelent meg – The Ryijy-Rugs of Finland (Finnország ryijy szőnyegei) talán még fontosabb volt. A könyv nyomán óriási érdeklődés támadt a ryijyk iránt, és a Finn Kézművesek Barátai a régi népi ryijyk modelljei alapján újakat kezdtek piacra dobni, sőt árusítottak olyan készleteket is, amelyek minden szükséges kelléket tartalmaztak egy ryijy házilagos elkészítéséhez. Akadtak olyanok is – közöttük Arttu Brummer belsőépítész és tanár –, akik azt hangsúlyozták, hogy új, a kor ízlésének megfelelő változatokra van szükség. A ryijy-technikával ezután más tárgyakat is készítettek: díszpárnák, kávés kannát melegen tartó takarók, hintaszékre való ryijyk, szőnyegek, falvédők is készültek. Sokan szerették a régi népi ryijyk másolatait, de ezek az új modellek is népszerűek voltak. Egy részüket textilművészek, más részüket – sokszor a legnépszerűbbeket – laikus formatervezők tervezték.
A finn ryijy elkerülte az egyszerű másolás csapdáját, s még ma is fejlődik, követi az aktuális irányokat. A legújabb ryijyk viszonylag kicsik és különféle innovációk jellemzik őket. A csomófonalak hosszát olykor úgy alakítják, hogy dombormű hatását keltse, vagy különböző hosszúságúra vágják őket. Lehetnek hosszúak és keskenyek, de akár kör alakúak is. A gyapjú mellett megjelenik sok más anyag is: a len és selyem, rozsdás fém, kövek, könnyű rostok, üveggyöngyök, művirágok. Ezek a ryijyk gyakran textilművészeti alkotások, amelyeken az alkotó érzéseit, gondolatait fejezik ki.
Technika, stílus, színek, funkció, esztétikum: ezek együtt mind a lefordíthatatlan szó: a ryijy. A Néprajzi Múzeum kiállításán egy kivételes ember: Tuomas Sopanen folyamatosan gyarapodó, jelenleg 352 ryijyt tartalmazó gyűjteményének válogatott darabjai láthatóak. A neves magángyűjtő, akinek a nagy finn múzeumok anyagával vetekedő szőnyeg-gyűjteménye van, évtizedek óta gyűjti a finn ryijyt az ország minden területéről és minden korszakból. Célja, hogy példákon és különböző típusokon keresztül bemutassa a finn nők 18. századtól napjainkig tartó rendkívüli találékonyságát és szép iránti érzékét, a finn ryijyk fejlődését, ahogyan népművészeti tárgyból nemzetközileg elismert textilművészeti alkotássá vált. A gyűjtő szerint a tárlatnak talán az lenne a legnagyobb eredménye, ha az emberekben felébresztené az igényt, hogy saját otthonukba is készítsenek egyet ezekből az otthonos és finom textíliákból. A kiállítást Szarvas Zsuzsa rendezte.
A ryijy élő hagyománya – A finn szőnyeg 1707-2012 között
Tuomas Sopanen gyűjteménye, 2013. június 22. – 2014. január 5.
Forrás: Néprajzi Múzeum, képek: Kari Jämsen
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
