Február 12-én a finn telet idéző hóesésben a Finn Nagykövetségen gyűltek össze Finnország Magyarországon tevékenykedő tiszteletbeli konzuljai rendszeres évi találkozójukra, hogy tájékozódjanak Finnország aktuális helyzetéről és beszámoljanak saját tevékenységükről és terveikről. Magyarországon már hat városban – Debrecenben, Komáromban, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Veszprémben – működik tiszteletbeli konzulátus.

 

 zaszlok.JPG

 

A találkozó egy kötetlen hangvételű, finn ízeket felvonultató ebéddel indult. Pasi Tuominen nagykövet a fogások között tájékoztatást adott a finn bel- és külpolitika aktuális kérdéseiről, Leena Pasanen, a Finnagora igazgatója az év várható kulturális eseményeiről beszélt, Debreczeni Attila, a Finpro vezetője a gazdasági együttműködés lehetőségeit vázolta.

 

A megbeszélés a nagykövetség könyvtárában folyatódott, ahol a tiszteletbeli konzulok beszámoltak elmúlt évi tevékenységükről és az idei évre tervezett rendezvényeikről. A rendezvények sorából kiemelkedik Miskolc-Tampere testvérvárosi együttműködésének 50. évfordulója, melyet Magyarországon május11-én, Miskolc napján ünnepelnek meg különféle kulturális programokkal.

 

A tiszteletbeli konzulok nagykövetségi programja a Team Finland nyitórendezvényével folytatódott.

Forrás: Finn Nagykövetség

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr525077226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása